A Szolnoki Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat azokkal a 34 és 29 éves szolnoki lakhelyű férfiakkal szemben, akik közül az egyik kétszer is ittasan vezetett, másodjára az utasa is az volt, aki vezetés közben elrántotta a gépjármű kormányát, és emiatt egy parkoló autónak ütköztek. A vádirat szerint a 34 éves férfi 2022. július 4-én, hajnal 3 órakor Szolnok lakott területén közlekedett az általa vezetett személygépkocsival, közepes fokú ittas állapotban. A férfi ezt követően, 2022. július 10-én, 20 óra körüli időben,…
Tovább olvasomCímke: ocsovai ágnes
Ittasan, eltiltva okozott súlyos balesetet az újszászi férfi
Súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés miatt emelt vádat a Szolnoki Járási Ügyészség A Szolnoki Járási Ügyészség súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt emelt vádat azzal a 27 éves újszászi férfivel szemben, aki közepes fokú ittas állapotban okozott baleset Szolnokon, melynek során az ittas férfi és további két személy is súlyos testi sérüléseket szenvedett. A vádirat szerint a férfi 2021. október 30-án, este negyed tízkor, Szolnok lakott területén belül, a Thököly úton – az előírt sebességet betartva – közlekedett…
Tovább olvasomLetartóztatásban a Hajdú-Bihar vármegyében utolért jászapáti busztolvaj
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség lopás bűntette, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt is indítványozta annak a 22 éves, jászapáti lakhelyű férfinek a letartóztatását, aki három egymást követő napon is lopott Jászapátin, utolsóként egy buszt, mellyel elhajtott. A rendőrség Hajdú-Bihar vármegyéig üldözte, ott tudták elfogni. A rendelkezésre álló adatok szerint a 23 éves férfi január 17-én 18 és 19 óra között Jászapátin, egy, az utcán parkoló, 400 ezer forint értékű személygépkocsit lopott el, majd január 18-án szintén Jászapátin, egy lakóház előtt parkoló terhergépkocsi utasteréből lopott el 120 ezer forint…
Tovább olvasomVádat emelt az ügyészség a közlekedő autókat zúzott díszkövekkel dobáló fiatalok ellen
A Szolnoki Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás vétsége miatt emelt vádat azzal a három, 15, 16 és 17 fiúval szemben, akik 2022 februárjában, Jászjákóhalmán, a 31. számú főúton közlekedő több személygépkocsit is megdobáltak 2-3 centiméteres, a parkban lévő, díszként használt zúzott kövekkel. A vádirat szerint a három fiatal 2022. február 9-én 18 óra körül óra körül Jászjákóhalmán, a Fő úton lévő parkban elhatározta, hogy az ott lévő, apróra zúzott díszkövekkel megdobálják az arra haladó személygépkocsikat. Ugyanebben az időben a 31-es számú főúton Jászberény felől Jászapáti felé közlekedett…
Tovább olvasomÁllatkínzás miatt vádat emelt az ügyészég a Törökszentmiklósról kimentett kutya gazdája ellen
A Szolnoki Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat azzal a 48 éves törökszentmiklósi férfivel szemben, aki a településbeli ingatlana udvarán a német dog fajtájú kutyáját heteken keresztül tartotta láncon megfelelő padozat és az állat szükségleteinek megfelelő élelem biztosítása nélkül. A férfi 2022. szeptember 28. napja előtt, legalább 4-8 héten keresztül, a törökszentmiklósi lakóháza udvarán az 5 éves kan, német dog fajtájú kutyáját egy 5 méter hosszú láncon tartotta úgy, hogy a nem megfelelő padozat az állatnak bőrgyulladásokat, a talpi és kiálló csontos részeken több kisebesedést okozott. A férfi a…
Tovább olvasomLetartóztatásban az idős nőt kifosztó karcagi férfi, aki korábban már többször is lopott
A Karcagi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és lopás bűntette miatt is indítványozta annak a 27 éves karcagi férfinek a letartóztatását, aki Karcagon, tavaly decemberben 5 különböző helyszínről is lopott, majd idén januárban az utcán egy idős nőt kifosztott. A rendelkezésre álló adatok szerint a 27 éves férfi 2022. december 7. és december 28. napja között 5 alkalommal is lopott Karcagon lakóházak udvaráról, lakóházból, társasház előtt parkoló gépjárműből különböző használati tárgyakat, egy alkalommal egy karcagi ingatlan elől egy gyermek kerékpárt, összesen mintegy 257 ezer forint értékben. Mint azt megírtuk, a karcagi…
Tovább olvasomGereblyézéssel fogtak halakat a Szórói Holt-Tiszából
A Szolnoki Járási Ügyészség orvhalászat vétsége és lopás vétségének kísérlete miatt emelt vádat két zagyvarékasi férfival szemben, akik tiltott módon, gereblyézéssel fogtak ki halakat a Holt-Tiszából, azonban a kifogás után a halőrök rajtakapták, majd a rendőrség megérkezéséig visszatartották őket. A vádirat szerint a 37 éves férfi és 29 éves öccse október 29-én a délelőtti órákban, Besenyszög-Szórópuszta külterületén, a Tisza folyó jobb parti árterületén található, Szórói Holt-Tisza ágban tiltott módon, gereblyézéssel fogott ki 20 pontyot, egy harcsát, 18 kárászt, és 6 amúrt, melyek értéke összesen 50 ezer 520 forint volt. A…
Tovább olvasomLetartóztatásban az a román állampolgárságú férfi, aki nemzetközi vonaton fosztogatott
A Karcagi Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt indítványozta annak a 40 éves román férfinek a letartóztatását, aki egy Magyarország és Románia között közlekedő nemzetközi vonaton, alvó utazók mobiltelefonjait lopta el. A rendelkezésre álló adatok szerint a román férfi december 7-én délelőtt, a Budapest Keleti Pályaudvarról induló, Romániába közlekedő nemzetközi vonatjáraton utazott, ahol egy, a vonaton utazó testvérpártól – kihasználva, hogy ők elaludtak – ellopta a fülkében lévő kis asztalkára letett, összesen 700 ezer forint értékű mobiltelefonjaikat, és azokat a hátizsákjába rejtette, majd kiment a fülkéből. A testvérpár – egy férfi…
Tovább olvasomKét autót kötött el, menekülni akart, elfogták, de megszökött
Vádat emelt az ügyészség azzal a férfivel szemben, aki egy nap alatt két autót is elvitt egy öcsödi parkolóból, majd mikor őrizetbe vették, megszökött. A Kunszentmártoni Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és fogolyszökés bűntette miatt emelt vádat azzal a 22 éves öcsödi férfivel szemben, aki egy öcsödi parkolóból egy nap alatt két autót is elvitt azért, hogy azzal környékbeli településekre utazzon, majd amikor a második autóval közlekedve a rendőrök igazoltatni akarták, ő menekülni próbált, de elfogták, azonban ezután az őrizetből megszökött. A vádirat szerint a 22 éves férfi június…
Tovább olvasomMég időben tudtak segíteni a Jászkiséren megfelelő élelem és ivóvíz nélkül tartott kutyákon
A Jászberényi Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat azzal a jászkiséri nővel szemben, aki egy településbeli ingatlan udvarán hosszabb időn keresztül mintegy fél méteres „láncra” kötve tartotta a kutyáit megfelelő élelem, ivóvíz és szálláshely biztosítása nélkül. A vád szerint a 31 éves nő 2021. december 10. napját megelőzően hónapokon keresztül tartott egy jászkiséri ingatlanon egy fekete-fehér színű, valamint egy fehér-barnásszürke foltos színű szuka kutyát, úgy, hogy az állatokat egy- egy, kb. 50-55 cm-es lánccal, illetve madzaggal kikötötte, számukra a szükséges ételt és vizet csak részlegesen biztosította, valamint az ebek…
Tovább olvasom