Mit is ért el Magyarország az olimpián?

Lezárult a tokiói olimpia, a magyar küldöttség pedig elégedetten térhetett haza. Hazánk sportolói összesen húsz érmet gyűjtöttek kilenc sportágra osztva, hat aranyat, hét ezüstöt és hét bronzot nyertek, az országok éremtáblázatán pedig a 15. helyet szerezték meg – ezek a tények. A 15. hely egyébként nagyjából a “helyünk”, az 1996-os atlantai olimpia óta (és azóta indulnak külön a szovjet és a jugoszláv utódállamok, ezért igazából onnantól érdemes vizsgálni) mindig a 10. és a 21. hely között végeztünk, viszont a 20 érmet csak akkor, Atlantában értük el eddig, abban az évben…

Tovább olvasom

Valóban csalt a francia maratonfutó? Úgy tűnik, ez az egész olimpia legbotrányosabb, legrosszindulatúbb jelenete – videó

Megoszlanak a vélemények, de az esetet látó emberek jóval nagyobb százaléka szerint szándékosan verte le a kezével a frissítő palackokat, hogy neki jusson, a mögötte jövőknek viszont nehézségekbe ütközzön hozzájutni a vízhez a hatalmas kánikulában. Japánban az olimpia megrendezésében nagy gondot okozott a hőség: a férfi maratonfutást reggel 7-kor kezdték el Szapporóban, de már a rajtnál is 26 fokos volt a hőség, így aztán sokan görcsöt kaptak vagy összeestek. Végül Eliud Kipchoge lett a harmadik férfi, aki meg tudta védeni az olimpiai címét maratonfutásban. A mezőnyben jóval hátrébb viszont volt egy…

Tovább olvasom

Az orosz állami tévé undorítónak és perverznek nevezte a meleg olimpikonokat

A NOB ugyanis bepöccent és vizsgálatot indított az ügyben, eddig sem állt túl jól Oroszország szénája a nemzetközi sportszövetségeknél az emlékezetes doppingbotrány óta. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vizsgálatot indít két orosz állami tévécsatorna adásai miatt, miután az olimpiai tematikájú talk shaw-kban perverznek és undorítónak nevezték a meleg és transzgender sportolók életvitelét. A Rosszija és a Pervij Kanal, vagyis az Oroszországban legnézettebb Egyes csatorna talk show-iban az olimpia alatt többször is foglalkoztak a legismertebb külföldi meleg és transz sportolók ügyével, leginkább az új-zélandi súlyemelő, a helyezetlenül záró Laurel Hubbard, illetve a meleg brit műugró…

Tovább olvasom

Sorozatban harmadszor olimpiai bajnok a női kajaknégyes, bronzérmes a női vízilabda-válogatott

Megszerezte a hatodik aranyát a magyar küldöttség Tokióban, érmek számában pedig immár a legjobb 21. századi játékokat produkáljuk. Három döntőben is érdekeltek voltunk a síkvízi kajak-kenu utolsó versenynapján a tokiói olimpiában. A női kajaknégyesünk pedig be is váltotta a hozzáfűzött reményeket, hiszen London és Rio után ismét elsőként értek célba a szakadó esőben megtett 500 méteres táv végén, így sorozatban harmadszor lett olimpiai bajnok az egység – igaz, folyamatosan változó felállásban: ezúttal Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra kvartett ért révbe. Ez volt Magyarország hatodik aranyérme Tokióban, ahogy…

Tovább olvasom

Lőrincz Viktor olimpiai ezüstérmes, elődöntőben a férfi vízilabda-válogatott

Bár aranyéremmel nem bővült a kollekciónk szerdán, így is komoly magyar sikereknek tapsolhattunk a tokiói olimpián. A 12. nap magyar szempontból legfontosabb eseménye a kötöttfogású birkózók 87 kg-os kategóriájának döntője volt, ahol Lőrincz Viktor révén voltunk érdekeltnek. Lőrincznek azonban nem sikerült megismételnie testvére, Lőrincz Tamás keddi eredményét, kikapott a fináléban ukrán ellenfelétől, de így is egy gyönyörűen csillogó ezüstéremmel gazdagította Magyarország éremkollekcióját. Mindeközben férfi vízilabda-válogatottunk Horvátország ellen játszott a legjobb nyolc között, s végül remek játékkal 15-11-re legyőztük őket, így női csapatunkhoz hasonlóan bejutottak az elődöntőbe. Ott a Montenegrót kiejtő…

Tovább olvasom

Lőrincz Tamás olimpiai bajnok birkózásban, Berecz Zsombor történelmi ezüstöt szerzett vitorlázásban

Nem volt vége a kajak-kenu döntőkkel a keddi éremesőnek: Lőrincz Tamás karrierje végén lett olimpiai bajnok, míg Berecz Zsombor nagy csatában szerzett ezüstérmet. Már magyar idő szerint hajnalban egy-egy arannyal, ezüsttel és bronzzal gazdagodott a magyar küldöttség éremkollekciója kedden a tokiói olimpián, ám ezzel még nem volt vége a szebbnél szebb eredmények halmozásának. Időrendben elsőként a vitorlázás finndingi hajóosztályának éremfutama következett, amelynek második helyen vágott neki Berecz Zsombor. A magyar sportoló óriási csatában megnyerte a versenyt, brit riválisával szembeni hátrányát viszont nem tudta ledolgozni, így olimpiai ezüstérmes lett Berecz – ezzel…

Tovább olvasom

Megnyitották az éremcsapot a magyar kajakosok: kettős győzelem a királyszámban, bronzérem női párosban

Minden színű éremből szereztek egyet a magyarok a keddi döntőkben: Kopasz Bálint olimpiai bajnok lett K1 1000 méteren, megelőzve Varga Ádámot, míg női K2 500 méteren bronzéremmel gazdagodott a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra páros. Ahogy arra számítani is lehetett, remek magyar eredményeket hoztak a kajak-kenu sportág keddi döntői a tokiói olimpián. Lucz Dóra hatodik lett női K1 200 méteren, ami kiváló teljesítmény, de az igazi tarolás csak utána jött. A királyszámnak tartott férfi K1 1000 méteren ugyanis Kopasz Bálint ellenállhatatlan versenyzéssel, olimpiai rekorddal szerezte meg Magyarország harmadik aranyát az idei…

Tovább olvasom

Éppen az olimpia közepén robbant be a koronavírus-járvány Tokióban, riasztóak a számok

A játékok helyszínein is már 225 pozitív esetet derítettek fel, a teljes nagyvárost tekintve pedig 217 százalékos a fertőzöttek számának emelkedése. Ugrásszerűen megnőtt az új koronavírusos esetek száma a japán fővárosban, derül ki a tokiói olimpia sajtóközpontjának legfrissebb jelentéséből. Egyetlen nap alatt 4058 pozitív esetet regisztráltak, ha a hétnapos mozgóátlagot nézzük, akkor ez 217 százalékos emelkedést jelent az elmúlt héthez képest. Hárman meghaltak, és kilencvenheten súlyos állapotban vannak. Ami pedig a tokiói olimpiát illeti: huszonhét új esetet találtak egy nap alatt, a többségük a szervező-lebonyolító csapatból kerül ki, de három sportolónál…

Tovább olvasom

Milák Kristóf hajszálnyival kikapott, de így is remekelt, ezüstérmes Európa csúccsal – nyertek a férfi vízilabdások is

Némileg hihetetlen, de a magyar úszóküldöttségből Milák az egyetlen, aki érmet tudott szerezni, egy aranyat és egy ezüstöt. Ki gondolta volna ezt akár fél évvel ezelőtt is? Milák Kristóf második érmét nyerte a tokiói olimpián, nagy versenyben jött be másodiknak Dressel mögött. A magyar úszócsapatból Milák Kristóf az egyetlen érmes. A tokiói olimpia szombati úszódöntői azzal a számmal kezdődtek, amit a legjobban vártunk. A 200 pillangón győztes Milák Kristóf összecsapott a 100 gyorson győztes amerikai Caeleb Dressellel, vagyis a legnagyobb sztárral. Százon Dressel a világcsúcstartó, hatszor úszott már 50 másodperc…

Tovább olvasom

Figyeljünk, az olimpiát kihasználva könnyedén lehetünk átverés áldozatai

Nagy az érdeklődés a játékok iránt, ezt pedig a csalók is kíméletlenül kihasználják, próbáljuk elkerülni a bajos helyzeteket. Próbálják pénzszerzésre használni a nézők érdeklődését, ezért az olimpiához kapcsolódó, a felhasználók hitelesítési adatainak ellopására szolgáló adathalász weboldalakat elemeztek. A Kaspersky szakértői találtak többek között olyan hamis weboldalakat, amelyek különféle olimpiai események streamelését kínálták, vagy olyan versenyekre árultak jegyeket, amelyeken nem is lehetnek nézők, vagy különféle ajándékokat kínáltak, sőt, felbukkant az első hamis olimpiai virtuális deviza is. Élő streamek Tekintve, hogy a nézők a stadionok helyett online nézik majd az eseményeket, kicsit…

Tovább olvasom