Új rakodógépet kapott a falu

A napokban megkezdte munkáját a Magyar Falu program által biztosított forrásból vásárolt rakodógép Kőröstetétlenen. Első munkái között szerepelt a játszótér lejárójának leterítése murvával, hogy ezután biztonságosan lehessen lejutni a közösségi térre. A rakodógép jelentősen megkönnyítette a munkát, amit hiányában kézi erővel kellett volna elvégezni. Mint ismert, a faluban a napokban új polgármestert választottak, mert a korábbi elhalálozott. Az új vezető, Pásztor Roland azóta már le is tette az esküjét, sőt Abonyba is ellátogatott, hogy közösen megoldandó feladatokról egyeztessen abonyi kollégájával. Fotó: Kőröstetétlen önkormányzati hírek Facebook

Tovább olvasom

Kilencven évest köszöntöttek Abonyban

Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte Balogh Sándort Pető Zsolt. Abony polgármestere Gáspár Anita jegyző asszonnyal kívánt jó egészséget, boldogságot hétfőn a ma is fiatalos abonyi lakosnak. Sándor bácsi családja körében ünnepelt, de a köszöntés már tegnap megkezdődött náluk, tudhattuk meg. A város ajándékával, egy üveg Abony Város borával és finom dobostortával is kedveskedtek az ünnepeltnek, aki ezen kívül átvehette Orbán Viktor miniszterelnök és a város díszoklevelét is. Sándor bácsi a lányáéknál él, hat unokája és hét dédunokája van, akik mind-mind nagyon szeretik az igazán jókedélyű férfit. Fotók: Pető Zsolt Facebook

Tovább olvasom

Aranyozott különlegességeket kaptak ajándékba

Csodálatos dísztányérokat kapott Abony ajándékba. Az egyedülálló darabokat 18 karátos arannyal keretezték. A festett míves termékeken megelevenednek Abony gyönyörű épületei. A város adományként kapta egy felajánlótól, Godó Beátától. A tányérokat a Gecobex Kft. készítette. A tányérok egykori ajánlójában az olvasható, hogy Pálos Gábor porcelánfestő művészt Abonnyal megismerkedve azonnal megihlette a hely szépsége. Ennek eredményeképpen olyan különleges, porcelán tányérokra festett képeket alkotott, amelyek Abony lakosainak szívéhez szólnak. A művész finoman dolgozta ki a kiválasztott motívumokat: a részletkidolgozáshoz való érzéke és tiszta rajzolótehetsége garantálja az eredmény kiváló minőségét. Abony újjáéled ezeken a…

Tovább olvasom

Buszjárat esetleges indítását is megbeszélték

Pásztor Rolandot, Kőröstetétlen újonnan megválasztott polgármesterét fogadta hivatalában Pető Zsolt, Abony vezetője. Mint ismert, Kőröstetétlenen a közelmúltban időközi választásokat írtak ki, és a település lakossága Pásztor Rolandot választotta meg polgármesternek. Az új településvezető bemutatkozó megbeszélésre érkezett Abonyba, ahol a közös térségi együttműködési lehetőségekről is beszélgetett polgármestertársával, több kapcsolódási pont is szóba került. Olyan együttműködést szeretnénnek kialakítani a két település között, mely kölcsönösen előnyös lehet mind Kőröstetétlen, mind Abony számára. Fontosnak tartják a közlekedési kapcsolat erősítését, így esetlegesen buszjárat működtetése is a megbeszélés témája volt. A Kinizsi Pál Gimnázium könnyebb elérhetősége…

Tovább olvasom

Elkészült Abony népdalos könyve 

Az abonyi városháza dísztermében bemutatták Terék József könyvét, melyben az abonyi népdalokat állította össze.  Az Abonyi Tarkaborjú Egyesület gondozásában megjelent, Abonyban történelmi jelentőségű mű Kodály Zoltán születésének 140. évfordulójának tiszteletére született meg.  Ahogy Pető Zsolt polgármester fogalmazott, a mű nem jöhetett volna létre a Nemzeti Kulturális Alap támogatása nélkül.  Beszédet mondott a könyvbemutatón Dudinszky Mónika alpolgármester asszony, Birinyi József a KÓTA társelnöke, a könyv lektora, dr. habil. Fehér Anikó népzenekutató.  Fellépett az abonyi Kéknefelejcs Népdalkör, Nagy Sándor, a Tápió Énekegyüttes, az abonyi Bihari János Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és növendékei. …

Tovább olvasom

Koronaékszer lakodalom, 75. házassági évforduló Abonyban!

Megható alkalomra gyűlt össze a Hegedűs család Abonyban a Lilaakác étteremben a minap. Hegedűs Pista bácsit és feleségét, Joli nénit köszöntötték abból az alkalomból, hogy 75 esztendővel ezelőtt mondták ki egymásnak az egész életre szóló boldogító igent.  A 75 éves jubileumnak egy szép elnevezése is van, koronaékszer lakodalom.  Juhász Piroska anyakönyvvezető előtt újból megerősítették házassági eskūjüket.Jolika néninek és Pista bácsinak két gyermeke, négy unokája, öt dédunokája és egy ükonkája van. Pista bácsi és Jolika néni Magyarország egyik legidősebb házaspárja.

Tovább olvasom