Egy pónitulajdonos tett bejelentést a Mezőtúri Rendőrkapitányságra, mert ismeretlen személy – jelenleg állattartásra használt ingatlanából – eltulajdonította az egyik pónilovát 2021. augusztus 8-ra virradóra. A nyomozók figyelme – a helyszíni szemle, a tanúkihallgatások és az adatgyűjtések ismeretében – egy helyi fiatalra terelődött, aki a bűncselekményt megelőző napon vásárlási szándékkal kereste meg a sértettet. A gazda elmondta a fiatalnak, hogy a kiszemelt póninak már megvan a leendő tulajdonosa, az nem eladó. A fiatalkorút a rendőrök elszámoltatták a bűncselekménnyel kapcsolatban, aki gyanúsítotti kihallgatása során beismerte a terhére rótt cselekményt. Elmondta, hogy nagyon…
Tovább olvasomCímke: rendőrség
Öt hónapig bújkált a rendőrség elől a szolnoki támadó, egy ruhakupac alatt találták meg
Ismeretlen személy egy helyi járatos autóbuszról leszálló utast követett Szolnokon 2021. március 7-én 15 óra 10 perc körül, majd néhány méter megtételét követően ököllel arcon ütötte a nőt, aki a bántalmazás következtében a földre esett. A jogsértő ekkor elvette a sértett válltáskáját és a bevásárló szatyrát is. A táskában személyes okmányok, készpénz, bankkártya (és annak PIN-kódja) voltak. A bántalmazó távozott a helyszínről, majd a PIN-kód segítségével készpénzt vett fel egy bankautomatából. A sértett az ökölütés következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A nyomozók azonnal helyszíni szemlét tartottak, tanúkat hallgattak…
Tovább olvasomÁlmában támadt rá a 91 éves áldozatára a tiszaburai rabló
A hálószobába érve az ágyában alvó 91 éves asszonyt fojtogatni kezdte, lerántotta a földre, miközben pénzt követelt rajta. A sértett udvarára, majd a lakóházába jutott be 2021. augusztus 06-án, éjfél után nem sokkal az akkor még ismeretlen elkövető Tiszaburán. A hálószobába érve az ágyában alvó 91 éves asszonyt fojtogatni kezdte, lerántotta a földre, miközben pénzt követelt rajta. A sértett elmondta, hogy bántalmazója a lakóház több helyiségében is kutatott, majd elment. A rendőrségre már egy ismerőse tett bejelentést, ahonnan intézkedtek az idős nő kórházba szállításáról is. A szemle során nyomkövető kutyát…
Tovább olvasomA jászfényszarui betörő-testvérpár csuklóján a bejelentéstől számított két órán belül kattant a bilincs
Egy hatvani lakos tett bejelentést a Jászfényszarui Rendőrőrsre, mert a helyi, jelenleg lakatlan ingatlanának udvarára, közelebbről nem meghatározható időpontban, ismeretlen személy bement, és a házból különböző használati tárgyakat – táskát, kályhát, gáztűzhelyet, porcelán étkészletet – tulajdonított el. A jászsági rendőrök a bejelentést követően azonnal megtekintették a helyszínt, adatokat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak ki. Az elsődleges nyomozási cselekmények során az egyenruhások figyelme egy helybéli testvérpárra terelődött, akiket elszámoltattak a bűncselekménnyel kapcsolatban. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 20 és 24 éves férfiakat, akik semmit sem tagadtak. Elmondták, hogy kihallgatásuk előtt egy héttel…
Tovább olvasomSzemtanúkat keresnek a szolnoki rendőrök
A Szolnoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytat közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint egy ismeretlen személy 2021. június 28-án, 8 óra 50 perc körül az Újszász-Szászberek közötti vasútvonal 46. vasúti szelvényében elhelyezett, úgynevezett útátjáró jelzőoptikáit betörte. Ezzel a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztette. A rendőrség kéri, hogy aki az eseménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Szolnoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Szolnok, Dr. Sebestény Gyula út 5.) vagy hívja az 56/501-600/1821 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán.
Tovább olvasomHátborzongató videót tettek közzé a Szolnokon történt gázolásról | 18+
A rendőrség sokkoló videót tett közzé a múlt vasárnap történt szolnoki gyalogosgázolásról. A baleset a Széchenyi körút kétszer két sávos útszakaszán lévő zebránál történt, ahol – az egyébként kellő körültekintést mellőző – idős gyalogost ütöttek el augusztus 1-jén. A megengedettnél jóval nagyobb sebességgel közlekedő autót egy szintén szépkorú sofőr vezette. A baleset következtében a gyalogos 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A rendőrség felhívta a figyelmet, hogy ez a baleset elkerülhető lett volna, ha a gyalogos a kijelölt gyalogos-átkelőhelyre történő lelépése előtt mindkét irányba körültekint, továbbá a járművezetővel a szemkontaktust…
Tovább olvasomLeszedte magáról a nyomkövetőt, gondolva hogy ezzel kihúzza magát a házi őrizet alól
A rendelkezésre álló adatok szerint a vádlott április 27-éről 28-ára virradó éjjel bement egy jászladányi ingatlan udvarára. A garázs lemezburkolatát megbontotta, majd a garázsban levő autó bal első ablakát betörte és az utastérből ellopott egy USB fejegységet, hangfalat, erősítőt, valamint különböző tárgyakat több, mint 42 ezer forint értékben. A Jászberényi Rendőrkapitányság rendőrei még aznap elfogták a vádlottat és őrizetbe vették. A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája április 30-án a bűnügyi felügyeletét rendelte el a férfinek. A bíróság előírta, hogy a vádlott lakóhelyét csak külön engedéllyel hagyhatja el, illetve rendelkezett arról is, hogy a…
Tovább olvasomTiltott eszközökkel érték tetten az orvhalászokat Mezőladánynál
Halőrök tetten értek két újkenézi férfit, akik Mezőladány külterületén, a Tisza folyó bal partján úgynevezett gereblyéző módszerrel horgásztak 2021. augusztus 3-án a kora délutáni órákban. A gereblyézés tiltott halfogási módnak minősül. A halőrök értesítették a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársait, akik a két férfit előállították a Vásárosnaményi Rendőrőrsre. A nyomozók orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták a jogsértőket, akik beismerő vallomást tettek. A horgászkészségeket az egyenruhások lefoglalták. A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság orvhalászat vétség miatt folytat eljárást.
Tovább olvasomAutót tört fel, jegy nélkül akart vonatozni, végül biciklit lopott a fiatal, elkapták
A rózsaszín biciklin tekerő férfi eleve sokak figyelmét felkeltette. A ceglédi nyomozók kihallgatták azt a 22 éves férfit, aki a gyanú szerint először más kocsijával, majd a vonaton jegy nélkül próbálkozott, végül lopott biciklivel tette meg a hazáig vezető utat. Egy 22 éves tápiógyörgyei férfi 2021. július 26-án reggel Ceglédről gyalog indult otthonába, amikor a gyorsasági és a kényelmi szempontokat is figyelembe véve úgy döntött, hazaútjához egy idegen autóját fogja használni. Egy spontán kiválasztott kocsit feltört, beindítani azonban nem tudta, így hát minden iratot, értéket amit talált magához vett, és távozott. Útja…
Tovább olvasomÚthenger gázolt halálra egy sofőrt Mezőhéknél
Halálos baleset történt Mezőhék közelében, az egyik bekötőúton szerda reggel (július 28-án) – adta hírül a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. Az információk szerint egy kisteherautó vezetője az úton parkoló Volkswagen Caddy csomagtartójában pakolt, amikor egy úthenger eddig tisztázatlan körülmények között elütötte. Az elütött sofőr a helyszínen életét vesztette. Fotó: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
Tovább olvasom