Schadl állítja: legfeljebb szeszes italokat adott Völnernek

A végrehajtói kar elnöke tagadja a korrupciót, szerinte csak azért kapott különböző összegeket, mert korábbi kölcsönöket adtak neki vissza. Tagadta az ügyészségnek tett vallomásában Schadl György, a végrehajtói kar letartóztatásban lévő elnöke, hogy korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pál volt igazságügyi államtitkárral. A végrehajtóktól kapott pénzekről pedig azt állítja, hogy azokat azért kapta, mert korábban kölcsönadott nekik – tudta meg az Rtl.hu. A végrehajtói kar elnöke vallomásában azt mondta, hogy Völner Pál korábbi igazságügyi államtitkárnak soha nem adott pénzt. Schadl szerint legfeljebb italt ajándékoztak egymásnak, ezek azonban csak „hétköznapi figyelmességek voltak”.…

Tovább olvasom

Börtönben tölti a karácsonyt Schadl György

A bíróság meghosszabbította Schadl György fogva tartását, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének az elsőfokú ítélet kihirdetéséig rács mögött kell maradnia – válaszolta a Fővárosi Ítélőtábla a 24.hu kérdésére. A határozat szerint a hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt Schadl György és társai ellen indult büntetőügyben Schadlnak és a kamu emberrablós sztorival pénzhez jutó harmadrendű vádlottnak is börtönben kell maradnia. A bíróság a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt tartotta fent a kényszerintézkedést. A Fővárosi Ítélőtábla szerint alappal feltételezhető, hogy a letartóztatás megszüntetése esetén a vádlottak kivonnák magukat…

Tovább olvasom

Még egymást is átverték a Schadl-ügy vádlottjai

Egyikük azzal csalt ki 200 ezer dollárt a másikból, hogy azt mondta, csecsen emberrablók fogták el. Őrületes történetek kerülnek napvilágra a Schadl–Völner-ügy vádiratából, amiről a 24.hu közöl cikksorozatot. A legfrissebb anyagukból kiderül, hogy az ügy harmadrendű vádlottja Schadl György barátja, aki korábban potom 150 millió forintért vállalta, hogy elsimítja egy oktatási intézmény működési engedélyével kapcsolatban felmerült problémákat. Persze nem egyedül részesedett a pénzből, hanem Schadl Györggyel és Völner Pállal osztozott rajta. A vádiratnak pedig van egy egészen filmbeillő fejezete is, ebben a harmadrendű vádlott úgy gondolta, hogy van még ott pénz, ahonnan…

Tovább olvasom

Vádalkut kötöttek Schadl György bizalmasával

Megállapodást kötött a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének, Schadl Györgynek a bizalmi emberével az ügyészség – írja a 24.hu az általa megismert vádiratra hivatkozva. A nő az eljárás során 90 oldalnyi vallomást tett, és részletesen beszámolt Schadl György ügyeiről. Egy Házipénztár és EgyenlegMoncsi elnevezésű Excel-táblázatokban dokumentált minden pénzmozgást, így a Völner Pál volt államtitkárnak juttatott kenőpénzek kifizetését is. A lap a vádiratból úgy tudja, hogy a nő hivatalosan végrehajtójelölt volt, de valójában pénzügyesként dolgozott, és – egy másik bizalmi emberrel, Schadl sofőrjével együtt – teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy a végrehajtók…

Tovább olvasom

Völner Pálra 8, Schadl Györgyre 10 év börtönt kért az ügyészség

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtott be vádiratot Schadl György és 21 társa – köztük Völner Pál – ellen a Fővárosi Törvényszéken – közölte az ügyészség. A vádirat lényege szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2018 májusát megelőzően, korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárával. Ennek keretében Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott a politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az…

Tovább olvasom

Téboly: a börtönben ülő Schadl György feljelentette Hadházy Ákost

Becsületsértés miatt feljelentette Schadl György Hadházy Ákost – erről a független képviselő posztolt a hivatalos Facebook oldalán. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) közel egy éve börtönben ülő elnöke azért jelentette fel július 12-én Hadházyt, mert a politikus az RTL Híradójában június 13-án azt mondta róla, hogy ő az egyik legkorruptabb végrehajtó. Egészen pontosan így fogalmazott a képviselő: „azt látjuk, hogy a végrehajtói kamara vezetője volt az egyik legkorruptabb végrehajtó”. A politikus szerint Schadl Györgyöt az zavarja, hogy az RTL Híradójában nem emelte ki, a végrehajtói kamara elnökeként elkövetett korrupció…

Tovább olvasom

Tovább gyűrűzik a korrupciós botrány: három újabb gyanúsított a Schadl–Völner-ügyben

Újabb gyanúsítottjai vannak a Schadl–Völner-ügynek, ezzel tizenhatra nőtt az Igazságügyi Minisztérium volt miniszterhelyettese és államtitkára, Völner Pál bukásához vezető, és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar jelenlegi elnökét is magával rántó korrupciós botrány terheltjeinek száma. A hvg.hu kérdésére az ügyben nyomozó hatóságként eljáró Központi Nyomozó Főügyészség közölte: a július 29-i állapot szerint az “ügyben 22 gyanúsított van, akik közül 2 személy – köztük a végrehajtói kar elnöke – van letartóztatásban 2022. augusztus 8-ig, a többi gyanúsított szabadlábon védekezik.”

Tovább olvasom

Hiába van fél éve letartóztatásban Schadl, cége így is 258 milliós rekordprofitot termelt

Közzétette 2021-es pénzügyi beszámolóját Schadl György és felesége, Schadl-Baranyai Helga cége – számolt be róla a HVG. A dokumentum alapján a Schadl-Baranyai és Társa Végrehajtói Iroda remek évet zárt: 462 millió forint volt a bevétele, a nyeresége 258 millió. A pénzt a beszámoló szerint egyelőre nem vették ki a cégből, eredménytartalékba került. Az iroda, amelyet a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korrupcióval meggyanúsított elnökének felesége irányít, Gödöllőn működik, 25 főt foglalkoztat. A 2021-es bevétele rekordnak számít, 2020-ban például „mindössze” 190 millió forint volt az adózott eredményük. Schadl Györgyöt 2021 novemberében tartóztatták le ugyanabban az ügyben, amelyben…

Tovább olvasom

Schadl retteg attól, hogy megölik a börtönben

Schadl György félelme abból ered, hogy a házkutatás alatt a páncélszekrényében megtalált, prominens személyekről készített kompromittáló anyagok miatt így akarják elhallgattatni – írja a Blikk a saját információjuk alapján. A közelmúltban bővült a gyanúsítottak köre, és a Völner–Schadl-ügynek már 15 gyanúsítottja van. A nyomozó hatóság korábbi tájékoztatása alapján, a Völner Pál volt államtitkárt és Schadl Györgyöt is érintő korrupciós ügy 15 terheltje közül többen is beismerő vallomást tettek. Schadl György augusztus 8-ig őrizetben marad. Az RTL Klub hozta nyilvánosságra január végén, hogy egy borítékban olyan fotókat és DVD-ket találtak Schadl György hálószobájának…

Tovább olvasom

Már csak ketten vannak letartóztatásban a Völner-Schadl-ügy miatt

Kilencven nappal meghosszabbította a Fővárosi Törvényszék Schadl Györgynek, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökének és egy társának letartóztatását – írja a 24.hu. Schadl így augusztus 8-ig letartóztatásban marad. Eddig hárman voltak a Völner-Schadl-ügy miatt letartóztatásban, azonban az egyikük esetében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) nem indítványozta a kényszerintézkedés meghosszabbítását. A lap úgy tudja, hogy Schadl sofőrjéről van szó. Az ügyészség gyanúja szerint Völner Pál, Varga Judit igazságügyi miniszter helyettese három éven át kapott rendszeresen 2–5 millió forintot Schadltől cserébe azért, hogy például végrehajtói kinevezéseket intézzen el neki.  Völner Pál összesen 83 millió forint kenőpénzt…

Tovább olvasom