Kiesési rangadót vív vasárnap a Szolnoki MÁV

Szolnok NBII-es futballcsapata nehéz tavasz előtt áll: úgy kell kiharcolni a másodosztályban való bent maradást, hogy az utolsó előtti, tehát kiesést jelentő helyről indul a csapat a gyengébb őszi szereplés után. A hadjárat ezen a hétvégén veszi kezdetét, vasárnap 13:00-kor ráadásul rögtön egy közvetlen riválist fogadnak a szolnokiak: a Budaörs érkezik megyénkbe. A vendégek egyetlen ponttal előzik csak meg a Szolnokot, de az kapásból két helyet jelent a tabellán, vagyis ők már éppen nem állnak kiesőhelyen – ebből is látszik, hogy mennyire fontos lenne a győzelem. Az őszi mérkőzésen egyébként…

Tovább olvasom

Továbbra is gyengélkedik a MÁV, vereség Szentlőrincen is

Az utóbbi időben végképp nem sok babér terem a szolnoki focisták számára és kiesőhelyre zuhant vissza a gárda. A húsz mérkőzés alatt megszerzett 19 bajnoki pont kevés lesz az üdvösséghez, veszélybe kerülhet a bennmaradás is. Az első félidő kiegyenlített játékát követően a második játékrész derekán néhány perc alatt kétszer is mattolták a Szolnok védelmét, így végül simán győzött a Szentlőrinc, a Szolnok pedig kieső helyen telel. A részleteket a Nemzetisport.hu oldalról tudhattuk meg. LABDARÚGÓ NB II20. FORDULÓ SZENTLŐRINC–SZOLNOKI MÁV FC 2–0 (0–0)Pécs, PMFC Stadion, 50 néző. Vezette: Farkas Tibor (Kulman Tamás, Ország Péter)Szentlőrinc: Prokok – Erdélyi,…

Tovább olvasom

A sereghajtó ellen sem bírt a Szolnok

A tabella utolsó negyedébe zuhant vissza a MÁV, a Tiszakécske kapuját sem sikerült bevenni. Nemigen megy a Szolnoknak az idei szezonban, már nagyon lefelé kell keresgélnünk a tabellán, hogy megtaláljuk a csapatot. SZOLNOKI MÁV FC–TISZAKÉCSKEI LC 0–0Szolnok, Tiszaligeti Stadion, 300 néző. Vezette: Sipos Tamás (Punyi Gyula, Márkus Péter)SZOLNOK: Kovács P. – Szekszárdi, Kovács O., Szabó A., Tóth B. – Tisza K., Földi M. (Gohér, 85.) – Rokszin, Sipos Z. (Lakatos I., 78.), Tömösvári (Kurdics, a szünetben) – Irmes (Tóth L., 60.). Vezetőedző: Csábi JózsefTISZAKÉCSKE: Holczer – Gyurján B. (Pongrácz, 63.), Vachtler, Végső, Farkas A., Uzoma –…

Tovább olvasom

Ezúttal sem tudta legyőzni a Szegedet a Szolnoki MÁV

Hazai pályán szenvedett kétgólos vereséget a Szolnok a csapattól, amely ellen már kilenc éve nem tud nyerni. Nemcsak a két csapat helyezése miatt volt esélyesebb ezen a találkozón a Szeged, hanem amiatt is, hogy a Szolnok kilenc éve nem tudta legyőzni vetélytársát – írja az NB”-es találkozó tudósításában a Nemzeti Sport Online. A vasárnapi mérkőzés első játékrészében a vendégek futballoztak jobban, veszélyesebben a Tiszaligeti Stadionban, a hazaiak csupán egy fejest tudtak felmutatni. Dragan Vukmir tanítványai pedig előbb lesgólt szereztek, majd Horváth Krisztofer megpattanó lövése után már érvényes találatot is jegyezhettek (0–1), így…

Tovább olvasom

Gól nélküli döntetlent játszott a Szolnoki MÁV

Bár mezőnyfölényben játszott a III. Kerületi TVE vasárnap, az óbudai együttes nem tudta legyőzni a Szolnokot a labdarúgó NB II 15. fordulójában – tudósított a mérkőzésről a Nemzeti Sport Online. A sereghajtók közé tartozó III. Kerületi TVE otthonába látogatott a Szolnoki MÁV vasárnap, az NB2-es bajnokság 15. fordulójában. A sportlap tudósítása szerint ennek ellenére az óbudai csapat játszott enyhe mezőnyfölényben. Gól ellenben a 90 perc alatt sem született a találkozón, amely így 0-0-val ért véget. A Szolnok ezzel immár hatmeccses nyeretlenségi sorozatnál jár. A tabellán a 12. helyet foglalja el…

Tovább olvasom

Tart a negatív széria: Nyíregyházán szenvedett vereséget a Szolnok

2-0-ra kapott ki a Szolnoki MÁV, így már négy mérkőzés óta nyeretlen az NB2-ben. Nyíregyházára látogatott a Szolnok az NB2 hétvégi fordulójában. A Nemzeti Sport Online tudósítása szerint jbban kezdte a mérkőzést a kék mezes nyíregyházi csapat, amely egy szép támadás végén Zamostny Balázs tíz méterről leadott, ballábas lövésével szerezte meg a vezetést (1–0). Az első félidő további részében sem tudott váltani a Szolnok, jellemzően a vendégek térfelén zajlott a játék, ám ebben a játékrészben további gól nem született.  A második félidőben is sokkal kezdeményezőbb volt a Szpari, amelynek láthatóan jót tett, új impulzust…

Tovább olvasom

Megszakította nyeretlenségi sorozatát a Szolnoki MÁV

Az NB2 tizedik fordulójában a Budafok látogatott Szolnokra. A Nemzeti Sport Online beszámolója szerint az első negyedóra nem sok izgalmat hozott a mérkőzésen, a következő tizenöt percben viszont három kapufát – két szolnokit és egy budafokit – is láthatott a Tiszaligeti Stadion közönsége. Hasonlóan kevés helyzet alakult ki a második játékrész elején is, de az utolsó fél óra már ismét élvezetes volt. Inkább a hazaiak próbálkoztak, s a hajrában be is talált a Szolnoki MÁV Lakatos Csaba passza után Lakatos István révén (1–0), majd mintha egy tizenegyest is kapnia kellett volna, de mivel a…

Tovább olvasom

Harmadosztályú ellenféllel szemben esett ki a Magyar Kupából a Szolnok

A Szolnoki MÁV FC az NBIII-ban szereplő Kazincbarcikához látogatott a Magyar Kupa szombati fordulójában. A borsodi egyedület a 37. percben szerzett vezetést a szolnoki klub ellen, amely hiába cserélt hármat is a félidőben, a folytatás után ismét a Kazincbarcika lőtt gólt. Bár a 68. percben Sipos még szépíteni tudott, az egyenlítés már nem jött össze a Szolnoknak, így nem jutott be a csapat a legjobb 32 közé. Kazincbarcika SC (NB III)–Szolnoki MÁV FC (NB II) 2–1 (Schildkraut 37., Dvorschák 63., ill. Sipos Z. 68.) Fotó: Szolnoki MÁV FC (a kép korábbi…

Tovább olvasom

Idegenben aratott ismét sikert a Budaörsi FC-vel szemben a MÁV

A válogatottak mérkőzései miatt jelenleg szünet van az NB II.-ben, azonban a MÁV csapata kihasználta a rendelkezésre álló időt és Budaörsön lépett pályára. Ahogy a bajnokság 2. fordulójában, úgy ismét nyerni tudtak a kék-fehérek, csak 3–2 helyett ezúttal 2–1-re. Budaörsi SC–Szolnoki MÁV FC 1–2 Gólszerzők: Halmai (53.), ill. Tömösvári (21.), Antics (73.)

Tovább olvasom

Ezúttal nem tudott győzni a bajnoki nyitányon a Szolnok futballcsapata

Akárcsak egy éve, idén is a Szentlőrinccel találkozott a megyeszékhelyi együttes az NB2 nyitó fordulójában, ám ezúttal csak döntetlenre futotta. Az előző idény első fordulójában a Tiszaligetben csapott össze a Szolnok és a Szentlőrinc. Az egygólos mérkőzést akkor a hazaiak nyerték meg, de az akkor még újonc vendégek immár masszívabb együttes benyomását keltették – olvasható a Nemzeti Sport összefoglalójában. Agilisabban is kezdett a Baranya megyei csapat, ám egy erőtlen lövést leszámítva nem tudott veszélyeztetni. Fokozatosan vette át a találkozó irányítását a Szolnok, de csupán két helyzetet sikerült kialakítania az első…

Tovább olvasom