Arról álmodik a néha sötétségbe burkolózó Szolnok, hogy Európa kulturális fővárosa legyen

Rövid önkormányzati közgyűlést tartottak Szolnokon csütörtökön. Az előterjesztések előtt bejelentették, hogy a tavaly augusztusban elhunyt Rácz Andrea aljegyző tisztségére kinevezték Versitz Évát, a koordinációs és marketing igazgatóság élére pedig Öhlbaum Emesét. Ezt követően letette esküjét az oktatási, kulturális és ifjúsági bizottság egykori tagjának, a decemberben elhunyt Kormosné Szombati Mártának a helyére megválasztott Szabó Krisztina, majd az előterjesztések sora egy újabb személyi változás bejelentésével indult. A Szolnoki Értéktár Bizottság egyik lemondott tagja, Simon Gyula helyett Horváth Róbertnek, a Tisza Táncegyüttes Művészeti Egyesület elnökének szavazott bizalmat a közgyűlés. Ezek után a testület…

Tovább olvasom

Ausztriában koncertezik a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Ausztriában koncertezik január 31. és március 23. között a Szolnoki Szimfonikus Zenekar: a művészek Bécsben, Salzburgban, Eisenstadtban és Klagenfurtban lépnek fel, miközben a hazai közönség előtt is adnak koncerteket – közölte a zenekar szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a Zenei zarándoklat című műsort a január 30-i szolnoki bemutató után egy nappal, január 31-én láthatja a közönség a bécsi Muth Hallban, majd február 1-jén Budapesten a Zeneakadémián. A koncertsorozaton közreműködik Kay Kyung Eun Kim zongorán, Michal Balas csellón, vezényel Nikolay Lalov. Műsoron lesz az ukrán származású zeneszerző, Alexey Shor Zenei…

Tovább olvasom