Többen is figyelmeztettek, ha kirúgnak valakit az iskolából kiállása miatt, akkor ők is felmondanak

Információink szerint Szolnokon ma három iskolában volt polgári engedetlenség, az elbocsátott budapesti kollégák iránti szolidaritásból. A Széchenyi István Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban, a Varga Katalin Gimnáziumban és a Verseghy Ferenc Gimnáziumban fejezték ki így tiltakozásukat a pedagógusok a Belügyminisztérium döntése ellen. Mint Timár Krisztinától, a Verseghy egyik tanárától, az engedetlenkedők szóvivőjétől megtudtuk, a Verseghyben is gördülő polgári engedetlenségbe kezdtek ma reggel. Egyidejűleg közülük többen is nyilatkoztak arról, hogy amennyiben a gimnázium tantestületéből vagy nem pedagógus dolgozói közül bárkinek a munkaviszonyát egyoldalúan megszüntetik azért, mert sztrájkban vagy polgári engedetlenségben vesz részt,…

Tovább olvasom

Rangos díjat kapott a Verseghy Könyvtár

Könyvtári Minőségi Díjat kapott a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár. A szakmai kitüntető cím öt évre szól. A pályázat kiírója a díjjal az intézmény kiemelkedő innovációit részesíti a legmagasabb elismerésben, melyek hozzájárultak a könyvtár eredményességéhez, illetve amelyeket a könyvtárhasználók elégedettsége és a partnerek véleménye is alátámaszt. Az elismeréssel kapcsolatban a következőket osztotta meg követőivel az intézmény: A jubileumi évhez méltón, önálló épületbe költözésünk 25 éves évfordulóján elmondható, hogy az elődök munkáját a jelen könyvtárosai magas szinten, korszerű módszerekkel folytatják tovább. A kollektíva közös érdeme az elnyert elismerés. A szakmai értékelés szerint…

Tovább olvasom