Új nótával jelentkezett Kis Grófo

Pörgős nótával jelentkezett Kis Grófo. Az már most biztosra vehető, hogy a szolnoki bulibáró ezzel az újabb dallal alaposan feldobja majd fel a bulik hangulatát.   A nóta címe Zsiguli buli, és ahogy a felvételen látható, ismert szolnokiak is szerepelnek benne. A klipet a tápiószentmártoni Kincsem Lovasparkban forgatták. A művész december elején jelentette be közösségi oldalán, hogy hamarosan új dallal jelentkezik.

Tovább olvasom

Megható sorokkal köszöntötte édesapját Polgár Kriszta

A világ legszerencsésebbjei vagyunk, hogy Ő az apukánk – írta közösségi oldalán Polgár Kriszta. A törökszentmiklósi születésű modell a megható szavak mellett egy édesapjával közös fotót is megosztott a követőivel. Polgár Kriszta és családja évek óta Amerikában él, azonban rendszeresen hazalátogatnak Magyarországra. Három gyermekük közül a legkisebb tavaly szeptemberben látta meg a napvilágot. kép forrása: origo.hu

Tovább olvasom

Lilára tetováltatta a szemgolyóját egy fiatal nő, végül megvakult

Egy Írországban élő 32 éves nő egy szép napon úgy határozott, hogy szemtetoválást csináltat. nem légből kapott ötlet volt; Amber Luke, az ausztrál modell jelentette számára az inspirációt, aki még 2019-ben varratta ki a szemgolyóját és nem sokkal azután meg is vakult, igaz csak ideiglenesen: három hétre. Az észak-írországi Belfastban élő, Anaya Peterson éppen ezért nagyon előrelátó volt és először csak az egyik szemét tetováltatta. Így ha véletlenül elveszíti a látását, akkor még mindig marad egy szeme – gondolta. Eleinte semmi gond nem volt, így pár nap eltéréssel mindkét szeme…

Tovább olvasom

Íme lovári nyelven a Csendes éj, előadja Nótár Mary és a gyerekek – videó

A felvétel december hatodikán debütált és eddig óriási siker. Lakatos Mónika, Nótár Mary, Takács Nikolas és a Szent Efrém Férfikar mellett a Közös hang programban résztvevő gyerekek és mentortanáraik zenélnek. A Közös hang a Danubia Zenekar és a Máltai Szimfónia közös programja a felzárkózó településeken élő, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat zenei esélyteremtő programjában tanuló gyerekek számára. A program során a zenekar tagjai személyes kapcsolatot alakítanak ki a Máltai Szimfóniában, hangszeren tanuló gyerekekkel és tanáraikkal, hogy aztán a közös próbákat követően együtt is koncertezzenek. A Máltai Szimfóniával a Danubia Zenekar tagjai az elmúlt…

Tovább olvasom

Kis Grófo ritkán Nagy Grófóval álmodik

Tegnap volt 2 éve , hogy édesapám elköltözött az Úrhoz, írta legfrissebb bejegyzésében Kis Grófo, a szolnoki bulikirály. Ezt írta a továbbiakban: “Nekem a mai napig hihetetlen mert valamiért még most is azt érzem , hogy valahol zenél és , hogy itt van köztünk! Én mindenkit arra kérek, hogy addig tiszteljük egymást, de főleg a szüleinket, amíg lehet. Édesapám már a drága jó Istennek énekel. Jön a szeretet ünnepe, mindenki vigyázzon egymásra és szeressétek egymást és örökké tartson Isten áldása legyen mindenkin’” Mint a Borsnak Kis Grófo elmondta, viszik tovább…

Tovább olvasom

Elkészült Kis Grófo családfája, számára fontos dologra derült fény

Innentől már nem is kérdéses, hogy évszázadokra visszamenőleg jelen van a család életében a zene. Kis Grófo popénekes arról számolt be a közösségi oldalán, hogy elkészült a családfája, és kiderült, hogy a zene már kétszáz évre visszamenőleg is az ősei vérében volt.  Nagyon szépen köszönöm Hidvéghy Norbertnek, hogy elkészítette a családfámat! Nagyon fontos az számomra, hogy tudjam, kik voltak az elődeim. Annyit elárulok, hogy a Muzsika visszamenőleg 200 évre már az őseim vérében is ott volt – áll a posztban. A könnyűzenész egyébként nemrég nagy döntést hozott: diétába kezdett, ugyanis januárig szeretne…

Tovább olvasom

Méregdrága luxusautót kapott szerelmétől Kulcsár Edina

Kulcsár Edina és párja, G.w.M kicsit korábban karácsonyoznak a vártnál, ugyanis a rapper egy méregdrága autóval lepte meg szerelmét, aki már több képet is megosztott róla a közösségi oldalán. A dicsekvéssel azonban sokak nemtetszését is sikerült kivívnia. Kulcsár Edina sokat változott, amióta G.w.M-mel alkot egy párt, hiszen a rapper azt is megmondja neki, hogy mit vehet fel, már több régi ruháját is ki kellett dobnia azért, hogy megfeleljen párjának, írja az Origo. A volt szépségkirálynő ezt egyáltalán nem bánja, sőt élvezi a helyzetet, hiszen a rapper méregdrága luxusruhákba öltözteti őt. …

Tovább olvasom

Most éli fénykorát a Mert a nézését meg a járását

Kis Grófo slágere, a Mert a nézését meg a járását című már 52 millió megtekintésnél tart a YouTube csatornán. Erről számolt be az előadó. A szolnoki születésű bulibáró azt tette ehhez hozzá, hogy úgy veszi észre, rendezvényein ez a dal most éli a fénykorát. A nóta 2015-ös keltezésű, tehát 7 év alatt érte el ezt a gigantikus megtekintőszámot. A bulibáró nem csak slágerszerzésben jeleskedik, nagyon érti az idők szavát, szeret fideszes poltikusokkal pózolni.

Tovább olvasom

Olyan nőt keres Árpa Attila a TV2 műsorában, aki képes néhány évig eltartani őt

A Nagy Ő szeretne az írásra koncentrálni a közeljövőben. Árpa Attila, aki épp a TV2 társkereső műsorában alakítja a Nagy Ő szerepét, a műsor legutóbbi részében a Blikk beszámolója szerint arról beszélt, hogy nincs túl sok pénze, és olyan nőt keres, aki majd eltartja őt. A saját bevallása szerint nárcisztikus szociopata Árpa épp a Fruzsi névre hallgató nővel volt randin, amikor a kérdésre, hogy mit keres egy nőben, a színész/rendező/tévés a következőt válaszolta: „A humor az tényleg fontos. A talpraesettség. Szeressen dolgozni. Az azért fontos, mert én most egy filmre…

Tovább olvasom

Jakab beszólt Majkának: Én kiléptem a Jobbiktól, te viszont még mindig a TV2-t tolod

Nem csitul a szópárbaj az ózdi rapper és a korábbi pártelnök között. Már a sokadik körénél jár Majka és Jakab Péter szóváltása, amelyet a zenész már 3 millió megtekintés fölött járó új klipje váltott ki. A dalban utalás van az egykori Jobbik-elnök parizerezésére, ami miatt Jakab egy videóban már reagált a rappernek, többek között a Szijjártó Péterrel készült közös képet is kritizálva. Erre reagálva Majka azt írta, hogy másfél évvel ezelőtt találkozott Szijjártóval, amúgy soha nem részesült pluszjuttatásban emiatt, és elmondta neki, hogy a járvány miatt bajban van az iparág, amiben…

Tovább olvasom