Az eddigi információk szerint számos áldozatot megmenthettek volna a zsaruk, ha nem maradnak az ajtón kívül olyan hosszú ideig, hagyva a merénylőt, hogy újabb áldozatokat szedjen. Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma vizsgálatot indít annak érdekében – írja a BBC –, hogy kiderüljön, megfelelő döntéseket hoztak-e a rendőrök a texasi Uvalde városának általános iskolájában lezajlott mészárlás során. Az intézményben egy Salvador Ramos nevű 18 éves fiú kezdett lövöldözni, a vérengzésben 19 gyerek és 2 tanár vesztette életét. Az események után kiderült, hogy a rendőrök az iskola folyosóin várakoztak, miközben a csapdába esett gyerekek…
Tovább olvasomKategória: Külföld
Hírek a határon túlról
A hét vicce: Törökország nemet mond a finnek és a svédek NATO-csatlakozására, mert túl sok a terrorizmus északon
Úgy járhat a NATO kicsiben, mint az EU nagyban, egyetlen ország sakkban tarthat egy teljes szövetséget. A “demokratikus” törökök mondhatnak ítéletet “a terrorizmust támogató” svédek és finnek felett. A török, valamint a finn és svéd delegációk között folytatott e heti tárgyalások nem voltak kielégítőek, Ankara nem mondhat igent „terrorizmust támogató” országok NATO-csatlakozására – közölte Recep Tayyip Edrogan elnök a TRT Haber műsorszolgáltató vasárnapi jelentése szerint. Erdogan elnök május közepén a TRT-n kijelentette, Törökország nem támogatja Svédország és Finnország NATO-csatlakozását, ugyanis a két észak-európai ország szerinte több módon is támogatja a…
Tovább olvasomViccből iskolai tömegmészárlásról posztolt a diáklány, kommandósok érkeztek az otthonába
Főleg az elmúlt napok történéseinek ismeretében vannak dolgok, amivel ország-világ előtt ne viccelődjünk, mert esetleg ilyen kellemetlen meglepetésben lesz részünk. A lány szerint csak viccelt végig, a hatóságok nem így gondolták. A szlovák rendőrség különleges egysége jelent meg egy pöstyéni diáklány otthonában, miután a lány egy iskolai tömegmészárlásról posztolt a közösségi oldalán. A rendőrség nem akarta alábecsülni az esetet, ezért szálltak ki az érettségiző lány otthonához, mondta a nagyszombati járás rendőrségének szóvivője, Mária Linkešova. A lány beismerte tettét. Azt mondta, csak viccnek szánta, mivel ő maga is abban az iskolában…
Tovább olvasomMűholdképeken látszik az oroszok Liman felé tartó offenzívája
Az elmúlt 48 óra műholdas felvételei azt mutatják, hogy az orosz tüzérség és páncélos egységek észak és kelet felől Liman felé mozognak, amelyet már elfoglaltak, és csapatokat telepítettek Kologyazi városába. Konvoj is látható, amint a Zserebec folyón átkelve halad. Az orosz védelmi minisztérium napi frissítésben közölte, hogy rakétacsapásokkal megsemmisítette az ukrán parancsnoki állásokat Bahmútban és Szoledarban – írja a Guardian. Mindkét város egy stratégiailag fontos, Lisicsanszk és Szeverodonyeck között délnyugatra vezető úton fekszik, ahol jelenleg a fő orosz offenzíva összpontosul. A minisztérium szerint öt parancsnoki és megfigyelőállást semmisítettek meg, olyan…
Tovább olvasomA WHO szerint megfelelő lépésekkel még könnyedén megfékezhető a majomhimlő
Egyelőre nem terveznek tömeges oltásokat az elmúlt hetekben több országban felbukkant vírus ellen. „Ha most megfelelő intézkedéseket teszünk, akkor valószínűleg könnyen megfékezhetjük” – mondta a majomhimlőről Sylvie Briand, a WHO globális vészhelyzetekre történő felkészüléséért felelős igazgatója az ENSZ-ügynökség éves közgyűlésén a 444.hu tudósítása szerint. A majomhimlő egy általában enyhe vírusfertőzés, amely Nyugat- és Közép-Afrika egyes részein okozott az utóbbi időkig fertőzéseket. Az elmúlt másfél hétben viszont 92 majomhimlős fertőzöttet találtak nyugati országokban, többet, mint 1970 óta összesen. Sylvie Briand felhívta a WHO tagállamainak figyelmét, hogy meg kell osztaniuk egymással a himlő elleni…
Tovább olvasomÚjabb két fogságba esett orosz katona vallotta magát bűnösnek
Két fogságba esett orosz katona bűnösnek vallotta magát háborús bűnök elkövetésében. Ez a második háborús bűnökkel kapcsolatos per Ukrajánaban – írja a Guardian nyomán a Telex. Alekszandr Bobikin és Alekszandr Ivanov elismerte, hogy egy tüzérségi egység tagja volt, amely az oroszországi Belgorod régióból lőtte a Harkiv környéki célpontokat. Az ügyészek szerint a lövések megsemmisítettek egy oktatási intézményt Derhacsi városában. A közép-ukrajnai Kotelevszka járási bíróságon tartott tárgyaláson Bobikin azt mondta: „Teljes mértékben bűnös vagyok azokban a bűncselekményekben, amelyekkel vádolnak. Oroszországból lőttük Ukrajnát.” Ivanov azt kérte, ne szabják ki rá a maximális börtönbüntetést,…
Tovább olvasomZelenszkij elmondta, hogy mikor érdemes tárgyalni Putyinnal
Akkor lesz majd értelme tárgyalni Vlagyimir Putyinnal, ha az orosz elnök „készen áll arra, hogy elhagyja az alternatív valóságának kis buborékját – mondta Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök a davosi konferencián jelentkezett be egy videóhíváson, ekkor beszélt arról: Putyin felelőssége véget vetni a háborúnak, de ahhoz, hogy ezt az orosz elnök megértse, vissza kell térnie a való világba. Zelenszkij arról is beszélt, nem látja értelmét, hogy közvetítők útján egyezkedjen Putyinnal, szemtől szembe szeretne tárgyalni vele. Nem ez az első alkalom, hogy Putyint azzal vádolják, nincs fogalma arról, mi történik valójában:…
Tovább olvasomEgy nagy gyártó máris teszteli a majomhimlő elleni vakcinákat
Ugye nem lesz mégis koronavírus 2.0, hogy ismét jönnek majd a kötelező oltások és a világjárvány? Preklinikai vizsgálatokon teszteli a Moderna gyógyszercég a majomhimlő elleni lehetséges oltóanyagokat, amelyekről egyelőre nem árultak el további részleteket. (A Moderna a Pfizerhez hasonló mRNS-vakcinát fejlesztett a koronavírus ellen.) Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint május 7-e óta 131 majomhimlős esetet találtak olyan országokban, ahol alapvetően nincs jelen ez a betegség. További 106 gyanús esetről tudnak, írja a Reuters. A valaha feketehimlő ellen használt vakcina majomhimlő ellen is védett, de viszonylag súlyos mellékhatásai miatt (egymillióból egy…
Tovább olvasomAz ukránok szerint Vlagyimir Putyin rákos
Kirilo Budanov, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatóságának vezetője az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott interjújában azt állította, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnöknek több súlyos betegsége is van, köztük onkológiai, de ettől függetlenül még évekig élhet. Budanov az ukrán katonai hírszerzés jelentésére hivatkozva azt állította, hogy Putyin rákbeteg. Számos súlyos betegsége van, ezek közül az egyik a rák. Nem érdemes viszont abban reménykedni, hogy Putyin holnap meghal. Van még legalább néhány éve – fogalmazott a hírszerző főnök. (hvg.hu)
Tovább olvasomSajtóhírek szerint a háború miatt lemondott Oroszország ENSZ-tanácsadója
Sajtóhírek szerint lemondott Oroszország genfi ENSZ-tanácsadója – írja a Sky News, amit magyarul a Telex szemlézett. Borisz Bondarev egy levélben állítólag kijelentette, hogy „még soha nem szégyellte annyira a hazáját, mint február 24-én”, és a Kreml Ukrajna elleni invázióját az „oroszok ellen elkövetett legsúlyosabb bűnnek” minősítette. A levelet Hillel Neuer nemzetközi jogász osztotta meg a közösségi médiában, amiben Borisz azt írta, hogy azoknak, akik kitalálták a háborút, csak egy célja volt: örökké hatalmon maradni. Szerinte a háborút elindítók ezért bármennyi emberéletet képesek feláldozni. A Bondarevnek tulajdonított levél az orosz külügyminisztériumot sem kímélte. A…
Tovább olvasom