Nem váratlan: a határ közelében hirtelen megugrott a magyar rendszámok ellopásainak száma

Várható volt a jelenség, ahogy kiderült, hogy a magyar rendszámos gépjárművek továbbra is az olcsóbb üzemanyagot tankolhatják, ám a külföldieknek innentől ez nem jár. Azonnal meg is indult a trükközés. Csütörtök óta csak magyar rendszámú és forgalmi engedélyű autók vásárolhatnak benzint hatósági áron, ezt a benzinkutasok a kasszánál, a forgalmival ellenőrzik. A kormányrendelet hatásairól az RTL Híradó készített összefoglalót. A MOL egyik vezetője szerint már meg is indult a trükközés: „Mosonmagyaróváron és környékén körülbelül 30 magyar rendszámot loptak el, és szlovák oldalakon már megjelent, hogy lehet vásárolni” – mondta el a Rádió…

Tovább olvasom

Hiába van fél éve letartóztatásban Schadl, cége így is 258 milliós rekordprofitot termelt

Közzétette 2021-es pénzügyi beszámolóját Schadl György és felesége, Schadl-Baranyai Helga cége – számolt be róla a HVG. A dokumentum alapján a Schadl-Baranyai és Társa Végrehajtói Iroda remek évet zárt: 462 millió forint volt a bevétele, a nyeresége 258 millió. A pénzt a beszámoló szerint egyelőre nem vették ki a cégből, eredménytartalékba került. Az iroda, amelyet a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korrupcióval meggyanúsított elnökének felesége irányít, Gödöllőn működik, 25 főt foglalkoztat. A 2021-es bevétele rekordnak számít, 2020-ban például „mindössze” 190 millió forint volt az adózott eredményük. Schadl Györgyöt 2021 novemberében tartóztatták le ugyanabban az ügyben, amelyben…

Tovább olvasom

Misebort küldünk Ukrajnába, így segít Magyarország

Miseborszállítmánnyal támogatja Magyarország az ukrajnai hívő közösségeket, amelyet lengyel segítséggel juttatnak el Ukrajnába – írja a HVG. A szállítmányt Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára indította útnak hétfőn. Soltész Miklós kiemelte: az ukrajnai háborúnak súlyos gazdasági következményei vannak, és az élelmiszer-, ruha- és gyógyszerszállítmányok mellett legalább ennyire fontos a hitélet gyakorlásához nélkülözhetetlen eszközökkel, így például miseborral támogatni az ukrajnai katolikus közösségeket. Az államititkár hozzátette: „lengyel barátainkkal vitában állunk” ugyan, mert „mi továbbra sem vagyunk hajlandók” sem fegyvert, sem katonát küldeni Ukrajnába, de „minden együttműködésre készek vagyunk”,…

Tovább olvasom

Az ÁSZ még sérült gyermekekkel foglalkozó civileket is vizsgál a “közélet befolyásolása” miatt, de valahogy a CÖF-öt nem

Az utóbbi években sajnos már szinte természetesnek vesszük és megszoktuk, hogy az Állami Számvevőszék azt és úgy vizsgál, ahogy az Orbán Viktornak és a Fidesznek a legjobban megfelel. De hogy a hatalmas tömegeket megmozgató és a törvény hatálya alá eső CÖF-öt nem vizsgálják, állatvédő és sérült gyermekekkel foglalkozó civileket pedig igen… Több ezer civil egyesületet és alapítványt értesített májusban az Állami Számvevőszék, hogy a közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző szervezetnek minősülnek, és felszólította őket, hogy töltsék fel a beszámolóikat, hogy az ÁSZ ellenőrizhesse őket. Állatmentő, sérülteket gyógyító, a mélyszegénység felszámolásáért küzdő,…

Tovább olvasom

Óriási buli lesz, a dolgozók fejenként ezer forintot kapnak pedagógusnapra, van, ahol ennyi sem jut

Ráadásul az a levél, amiben ezt közölték a tanárokkal, igencsak bicskanyitogatóra sikeredett, de sokan már arra gondolnak, hogy a hangvétel szándékosan lett ilyen megalázó. Ezzel is mutatva a jelenlegi alárendelt helyzetüket. Az összeggel aztán tételesen fillérre elszámolni ám – és ez nem vicc, benne van a levélben. “És ezt is megértük! Méltó ünneplést finanszíroz a tanker! “Ereszd el a hajam!” Lesz ám bulika!” Ezzel a szöveggel posztolta ki a Facebookra a pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, hogy milyen üzenetet kaptak a Bel-Pesti Tankerületi Központhoz tartozó iskolák pedagógusnap előtt. A szövegben örömmel tájékoztatják őket, hogy…

Tovább olvasom

Gyász: elhunyt Haumann Péter

A nemzet színésze 81 évet élt. Nyolcvanegy éves korában elhunyt Haumann Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet színésze – tudatta a család szombaton. Haumann Péter méltósággal viselt hosszú betegség után hunyt el szombaton délután.  Haumann Péter 1973-ban került a Madách Színházhoz, ahol számos jelentős szerepet játszott, és a társulat vezető művésze lett. 1988-ban a Nemzeti Színházhoz, majd az Arizona Színházhoz, egy évre a Radnóti Színházhoz szerződött, 1994-től 2016-ig a Katona József Színház tagja volt.  A Kossuth-díjas színészt olyan darabokban láthatták a nézők,…

Tovább olvasom

Rengetegen haltak meg idén vasúti átjárókban

Drámai romlást mutat az idei vasúti baleseti statisztika – hangzott el a MÁV és a rendőrség közös sajtótájékoztatóján az MTI szerint. Idén az első öt hónapban 43 vasúti átjárós baleset történt, 17-tel több, mint egy éve. 2022-ben eddig 18 ember halt meg ezekben a fajta balesetekben, ami több, mint amennyien tavaly egész évben meghaltak. A MÁV szerint a baleseteteket 2008 óta minden egyes esetben az okozta, hogy az autósok, biciklisek és gyalogosok nem tartják be a KRESZ szabályait. 2010 óta pedig 15 vasutas halt meg, egyik esetben sem saját hibájukból,…

Tovább olvasom

A Volánbusz menetrendjével bővült a Google térképe

Megérkeztek a Google-térképre a Volánbusz Zrt. vidéki városi menetrendjei – jelentette be Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkár a Facebook-oldalán.Mai naptól fokozatosan jelennek meg vidéki városok buszmenetrendjei, egyelőre a tervezett menetrendi adatokkal. Szerinte így könnyebben tervezhetnek közösségi közlekedéssel utazni azokon a településeken, ahol a Volánbusz látja el a helyi szolgáltatást, ez az ország majdnem 70 városát érinti. A helyközi járatokkal kiegészítve így a városokban elérhetővé vált az egyszerű utazástervezés mobilon, külön applikáció letöltése nélkül. 

Tovább olvasom

Egészségügyi államtitkár: Az ügyek 80 százalát Excel-táblázattal el lehet intézni

Takács Péter szerint egyáltalán nem probléma, hogy nincs külön egészségügyi minisztérium, sőt kifejezetten örül, hogy Pintér Sándorhoz került a téma. Az ügyek ügyek nyolcvan százalékát el lehet dönteni Budapestről, Excel-táblát nézve. A tizenöt százalékhoz viszont ott kell lenni, és tárgyalni kell a klinikai centrumokkal, a megyei kórházakkal, a háziorvosokkal, hogy az, amit az íróasztal mögött kitaláltak, megvalósítható-e a gyakorlatban – ezt mondta az új egészségügyi államtitkár, Takács Péter a Magyar Orvosi Kamara budapesti kongresszusán pénteken a 24.hu és a Telex.hu tudósításai szerint. A 24.hu szerint Takács a nyitóelőadásában konkrét egészségügyi programot nem hirdetett, annyit mondott, hogy…

Tovább olvasom

A pártokat is megadóztatná Kocsis Máté

Már készül is a törvényjavaslat, amely alapján 3 milliárd forinttal kellene hozzájárulniuk a pártoknak a “rezsivédelmi alaphoz”. A pártoknál is “extraprofitra” bukkant a jelek szerint Kocsis Máté, amit gyorsan el is vonna. A Fidesz frakcióvezetője szerint itt az ideje, hogy a gazdasági élet szereplőitől extraprofitadó címén beszedni tervezett mintegy 800 milliárd forinton túl a pártokat is befizetésre kötelezzék – írja a HVG. “A mi álláspontunk szerint ehhez az alaphoz hozzá kell járulniuk a pártoknak is legalább azzal a három milliárd forinttal, amennyivel többe kerülnének a parlamenti frakcióik a következő években. Erre…

Tovább olvasom