Újabb ügyben emeltek vádat a fideszes Simonka György ellen, jelentette be a Központi Nyomozó Főügyészség – számolt be róla a 444.hu. A benyújtott vádirat szerint „miután Simonka György – az alapügyben történt gyanúsítotti kihallgatása előtt – tudomást szerzett a szervezetten elkövetett bűncselekmények kapcsán indított őt is érintő büntetőeljárásról, ötmillió forint átadásával befolyásolta egy tanú vallomását és egy őrizetben lévő gyanúsítottat is rá akart beszélni – készpénz ígéretével – a neki kedvező vallomástételre.” Az ügyészség Simonkát két rendbeli vesztegetés hatósági eljárásban bűntettével, míg a vallomástételben befolyásolt társát vesztegetés elfogadása hatósági eljárásban bűntettével…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Mészáros egyik cége ötször többet keresett a koronavírus évében – sportruházattal
Mészáros Lőrinc üzleti zsenijét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy még egy sportmárkát is képes közpénzszivattyúvá alakítani. A 2Rule nevet viselő ruházati Mészáros-márka négy év alatt a semmiből vált százmilliós profitot termelő vállalkozássá. Nem sok üzlet volt képes megötszörözni a nyereségét a Covid első évében. Mészároséknak sikerült: 2019-ben 21 millió forintos profitjuk tavaly 108 milliósra emelkedett – írja a HVG.hu. Az induláskor beígért nemzetközi áttörésnek – s egyáltalán: a külföldi jelenlétnek – azóta sem igen van nyoma. A 2017-ben indult 2Rule első ügyfele a Mészáros-féle Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia…
Tovább olvasomTúl sok a vizelet a Balatonban, állami támogatást kérnek a nyilvános WC-k ingyenessé tételéhez
Újra ingyenessé kell tenni a Balaton-parti vécéket a tó vízminőségének védelme érdekében, mondta Lombár Gábor, Balatonfenyves független polgármestere az MTI-nek. A Balatoni Szövetség elnökeként kezdeményezi is a dolgot a Magyar Turisztikai Ügynökségnél és a balatoni miniszteri biztosnál – írta meg a 444.hu. Ingyenes vécék híján sokan a Balatonba vizelnek, növelve a víz foszforterhelését, ami algásodáshoz vezet. Istvánovics Vera tudományos tanácsadó, az MTA-BME Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának tagja szerint egy átlagos felnőtt napi másfél liter vizeletet és ezzel egy gramm foszfort ürít. A vendégéjszakák számából kiindulva úgy becsülik, évente 1,2 tonna foszfor kerül a…
Tovább olvasomLemondott az egyik kormánylap főszerkesztője, kiderült hogy neonáci tüntetéseken vett részt
Közleményben tudatta a Vasárnap.hu, hogy távozik főszerkesztőjük, Horváth Tamás, valamint egyik szerzőjük, Kassab Adonis – számolt be a Média1. Távozásuk oka elég egyértelmű: Korábban a Telex.hu derítette ki, hogy Horváth korábban aktív résztvevője volt az Erő és Elszántság nevű neonáci szervezet demonstrációinak, ahol Hitler propagandaminiszterének jelszavát skandálta, a nácikra pedig az európai kultúra védelmezőiként hivatkozott. Horváth a Fidesz-közeli 888.hu-tól érkezett a laphoz, ahol Hitlert és Szálasit éltette egy később eltávolított írásában. Vele együtt felállt a lap egyik külsős szerzője, Kassab Adonis is. Horváth valószínűleg nem volt felkészülve a távozásra, hiszen tegnap közösségi oldalán…
Tovább olvasomJakab Péter a párizsit ezúttal paprikás krumplira cserélte
Úgy tűnik, a Jobbik elnöke szereti megörökíteni gasztronómiai szokásait, amit aztán az interneten közzé is tesz. Bár az öltözet nem biztos, hogy tökéletesen stimmel. Jakab Péter a székesfehérvári fórum után egy hatalmas kondér paprikás krumplit főzött, amit választóival fogyasztott el – figyelemreméltó, hogy a politikus minderre egy hófehér ingben vállalkozott. Ma nagy tételben főztük a paprikás krumplit Székesfehérváron. Fórum után jólesett a közös ebéd a választókkal” – írta bejegyzésében. Jakab egyébként előszeretettel posztolja ki közösségi oldalára, hogy éppen mit eszik: legutóbb például a párizsi-kifli-pirosarany kombó aratott nagy sikert. (Blikk.hu)
Tovább olvasomA kormány kivágna száz fát, a DK nem engedné
A Demokratikus Koalíció támogatja a Gellért-hegyre tervezett sikló megépítését, de csak akkor, ha az közberuházásként valósul meg, minél kevesebb fa kivágásával jár, és kitiltják a turistabuszokat a Citadella környékéről – közölte a DK főpolgármester-helyettese csütörtöki online sajtótájékoztatóján. Gy. Németh Erzsébet azt mondta, a héten derült ki, hogy a kormány jelentős fakivágására készül a beruházás során. Az építési engedélyhez készített hatástanulmány szerint mintegy száz fát vágnának ki, és ezzel egy húsz méteres sávból tűnnének el a fák a Gellért-hegyen – hívta fel a figyelmet. A projektet a kabinet kiemelt beruházásnak minősítette,…
Tovább olvasomA felcsúti kisvasút mellett csónakázótó, kilátó és sportpálya épül közpénzből, mert „ez a társadalmi igény”
Egyértelműen ez a legfontosabb gondunk, a Velencei-tó megmentése meg sem közelíti ezt. A projektet Mészáros Lőrinc gyermekeinek cége kivitelezheti közpénzből, ez sem meglepetés – értesült a Hvg.hu. Az Orbán-kormány tökéletesen tisztában van a klíma- és természetvédelem követelményeivel, legfeljebb nem akar minden egyes pataknál pénzt költeni a kócsagokra és a varangyokra. Kivéve, ha a kérdéses vízfolyás éppen a miniszterelnök kertje mögött csörgedezik, a Váli-völgyben. A HVG friss számából derül ki, hogy először is 230 millió forintos uniós támogatásból záportározót építettek Felcsúton, hogy kivédjék a – valós veszélyt jelentő – villámárvizek pusztítását. A megvalósításkor kifejezetten ügyeltek a vizes élőhelyek kialakítására: kanyargóssá…
Tovább olvasomÚjra munkába áll a járőrpáros, akinek egyik tagját életveszélyesen megkéselték | videó
Több hónap után ismét szolgálatba állt a tavaly karácsonykor életveszélyesen megsebesített rendőr és a támadót ártalmatlanító járőrtársa – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a police.hu oldalon. A közleményben azt írták, Szarvas Erika rendőr őrmester és Lingvai Péter rendőr őrmester a IV. kerületi Rendőrkapitányságon állt újra szolgálatba. Még 2020 decemberében történt az eset, amikor 24-e reggel lelőtt egy járőrtársára késsel támadó férfit egy rendőr Újpesten. A támadó a helyszínen meghalt, a rendőrt pedig kórházba szállították és altatni is kellett. Szerencsére meg tudták menteni az életét és úgy tűnik mindketten felépültek mind testileg, mind mentálisan,…
Tovább olvasomA Magyar Orvosi Kamara a védettségi igazolvány használatának visszahozatalát javasolja
Kincses Gyula szerint már most el kellene kezdeni a felkészülést a negyedik hullámra, és megkezdeni a kontaktkutatást, valamint a tesztelést. Az egyetlen szigorítás, amit javasolna a kamara, a védettségi igazolvány használatának visszahozását, mert ezzel növelhető lenne az oltási kedv, és jelenleg nincs más megoldás, mint a vakcina – írja az atv.hu. A Magyar Orvosi Kamara elnöke természetesen nemcsak a járványról beszélt az ATV Start című műsorában. Kincses elmondta: készítettek egy felmérést azzal kapcsolatban, hogy az orvosok egyetértenek-e a hálapénz betiltásával. A kutatás szerint a megkérdezettek 74%-a azt nyilatkozta, hogy elégedett a…
Tovább olvasom900 milliót fizettünk eddig a magyarországi Türk Tanács működésére
„Pontosan mennyibe került eddig a Magyar Államnak a Türk Tanács budapesti Képviseleti Irodájának fenntartása tavaly szeptemberi ünnepélyes megnyitása óta?” – ezt kérdezte külgazdasági és külügyminisztertől még júniusban Mesterházy Attila. Az akkori mellébeszélés után a Magyar Narancs szerette volna megismerni az elhallgatott adatokat, hiszen közpénzről van szó: a Türk Tanács nem csak ingyen használhatja a magyar állam által 1,4 milliárd forintból megvásárolt Ybl-villát és egy budai, Medve utcai irodát, de a hazai képviselet minden fenntartási költségét, dolgozóinak bérét is az államkasszából fizetik. A Narancs közérdekű adatigénylést nyújtott be Szijjártó tárcájához, a…
Tovább olvasom