Külügyminiszterünk jelentette be, hogy 2025-ig ismét lesz magyar űrhajós. Vajon honnan csoportosít át a kormány 30 milliárdot, milyen területről veszi el, hogy legyen elég a rendkívül fontos űrprogramra? Miután pénteken Szijjártó Péter bejelentette, hogy legkésőbb 2025-ben ismét lesz magyar űrhajós, meg is jelent a Közlönyben, hogy ez mibe fog kerülni. A határozat szerint a kormány „egyetért azzal, hogy Magyarország kutatóűrhajóst küldjön a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), továbbá egyetért a kutatóűrhajós misszió megvalósításához kapcsolódó iparágfejlesztő intézkedések végrehajtásával”; és „felhatalmazza a külgazdasági és külügyminisztert a kutatóűrhajós misszióját előkészítő szerződés aláírására az Axiom Space (székhelye: Houston,…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Igazi magyar történet, 8 kilométeres kerülővel juthatunk el a fesztiválra, mert két érintett önkormányzat képtelen volt megegyezni
Velence és Sukoró nem tudtak zöld ágra vergődni bizonyos szabályozási kérdésekről, ezért előbbi település lezárta az EFOTT-hoz vezető legrövidebb utat. Az idei EFOTT fesztivált a Velencei tó partján lévő Sukorón szervezik, pontosabban Sukoró szélén, így a fesztivál területére valójában Velence város felől lehetne a legkönnyebben bejutni. Velence vezetése viszont megmakacsolta magát, és ahogy az önkormányzat Facebook posztjából kiderül, lezárta a Velencéről a fesztiválra vezető legrövidebb utat. Ez azt jelenti, hogy ha nincs változás, akkor közel 8 kilométeres kerülővel lehet csak Sukoró felől bejutni az augusztus 11 és 15 között megrendezendő…
Tovább olvasomA kormány tényként közölte, hogy vádat emeltek a NERbot készítője ellen, miközben az ügyészség elismerte, nem tartanak ennél a stádiumnál
A kormányzati médiakommunikáció vagy ismét óriásit hazudott, vagy netán máris előre tudják a megújított és kibővített nyomozás eredményét? Egyik megoldás sem hangzik túl jól. A héten megint kiderült, hogy akár egy egyszerű robot is alkalmas arra, hogy tömegesen töltsék ki vele a nemzeti konzultáció online kérdőíveit. Tomanovics Gergely a Youtube-csatornáján élőben közvetítette, ahogy több ezer konzultációs kérdőívet tölt ki egy algoritmussal, a kormányzati honlapon napokig nem ütközött különösebb akadályba. Pedig nem ez volt az első alkalom, 2020 szeptemberében egy hobbiból programozni tanuló férfi szintén tömegesen kezdete kitölteni az akkori konzultációt. A kormány a mostani…
Tovább olvasomEz is változott egy év alatt: a tavaly „megújult” Index is beszállt a gyűlöletkampányba
Ezért kellett annyira átvenni a hatalmat és a teljes irányítást az egykor szebb napokat látott internetes oldal felett. Valami különös véletlen folytán tökéletesen a kormánymédia álláspontját harsogja az immáron a NER által tulajdonolt és irányított Index is. A téma természetesen ismét a homofób törvénnyel kapcsolatos szexuális felvilágosítás, ahol a legkülönbözőbb „szakértőket” megszólaltatva mind egytől egyig azt bizonyítják, hogy a nyugati országokban minden teljesen félrement és csak a szemét maradt, de természetesen Orbán Viktor és kormányának fantasztikus kiállása éppen ennek ellenkezője, maga a tökéletesség. Teljesen kizártnak tarthatjuk, hogy 13-14 hónappal ezelőtt…
Tovább olvasomNem gördített akadályt az NVB a kormány népszavazási kérdései elé
A kormány összes népszavazási kérdését hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság – írja a Telex alapján a HVG.hu. Az NVB július 30-i ülésén a következő kérdésekről döntött: Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak? Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek? Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések? Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be? Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg? Az első kérdésről való szavazás előtt azok, akik…
Tovább olvasomA Fidesz támadógépezete megállás nélkül sorozza Cseh Katalint, de Deutsch Tamás új videójával látványosan lábon lövi saját pártját
Hadházy Ákost hiányolja és az OLAF-fal fenyegetőzik. Nagy az esélye, hogy rengeteg kormánypárti funkcionárius összerezzen ennek hallatán, mivel Tiborcz és más, a Fidesz számára igen kellemetlen ügyben az OLAF egy sokadrangú sóhivatal volt. Akkor mégiscsak fontos és mértékadó szervezet lenne? Akkor kezdhetik a fideszes ügyek felgöngyölítését is? A részletekről Hadházy Ákos saját Facebook oldalán számolt be. „Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő szürreális videóban kérdezi a véleményemet a propaganda sajtóban napok óta zajló, Cseh Katalint érintő és őt lejárató állításokról, majd bejelenti, hogy az OLAF-hoz fognak fordulni. Az alábbi néhány dolgot üzenném…
Tovább olvasomÚjabb nyolc szociális intézményt adnak ingyenesen egyházi tulajdonba
A kormányhatározat „az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről” tavaly hozott törvényre hivatkozva mondja ki, hogy az „állami vagyonba tartozó, a fenntartóváltozással érintett engedélyes feladatellátáshoz kifejezetten és nevesítetten kapcsolódó ingatlanokat, valamint ingó vagyont és vagyoni értékű jogokat ingyenesen” adják át. A katolikus Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet, amely pár hónapja egy luxusüdültetéssel kapcsolatban került be a hírekbe, három tordasi és két budapesti ingatlant kap meg, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület pedig egyet-egyet Csongrádon, Egerben és Acsádon. Ungár Péter reagált a kormány intézkedésére: Ha megnézzük azt látjuk, hogy az…
Tovább olvasomÖt év alatt 110 ezer külföldi állampolgár telepedhetett le Magyarországon
2015 és 2020 között összesen 2788 menekültet fogadott be Magyarország – közölte GKI Gazdaságkutató Zrt. A közleményben azt írják, hogy ez idő alatt az egyszerűsített honosítási eljárás hatása miatt sokan kaptak magyar állampolgárságot, a GKI becslése szerint 110 ezer emberről van szó, akik azelőtt külföldiként éltek hazánkban. Szintén magyar állampolgárok lettek a letelepedési kötvénnyel érkező külföldiek is (kb. 20 ezer fő). A GKI kutatása szerint az itt tartózkodó külföldiek 40 százaléka uniós állampolgár, 60 százaléka pedig harmadik országbeli, az országok szerinti bontásban a legtöbben Ukrajnából (30 ezer fő), Romániából (22 ezer fő),…
Tovább olvasomA repülőgépes szúnyogirtás nem elég hatékony, viszont erősen környezetkárosító
Már 2020-tól tilos az Európai Unió területén repülőről szórt kémiai szerekkel szúnyogokat irtani, de Magyarországon a tavalyi és az idei évben is rendkívüli engedélyt adtak a hatóságok a repülős gyérítésre. Tavaly azindok az invazív fajok jelentette járványveszély volt. A Szúnyogmonitor nevű közösségi tudományos portál projektvezető kutatója, Garamszegi László Zsolt szerint ez ebben a formában erős csúsztatás – derül ki a 444-nek adott interjújában. Az invazív fajok ugyan valóban többféle vírust és férgeket is képesek terjeszteni, de a terjesztéshez nem elég a szúnyog megléte, kell mellé a kórokozóé is, és minden egyéb szükséges…
Tovább olvasomA magyarok háromnegyede szegénynek számít uniós szinten
A legtöbb kelet-európai ország az elmúlt tizenöt évben faragni tudott jövedelmi hátrányából az Európai Unió átlagához képest, Magyarország viszont nem. A magyarok anyagi helyzete javult ugyan, de éppen olyan ütemben, ahogyan az EU-átlag is – állapította meg egy tanulmány, amelyet a 444 is közölt. A tanulmány rámutat, hogy 2005 és 2017 között nemzetközi összevetésben egyáltalán nem léptünk előre, ennek következményeként a társadalom jelentős része uniós szinten szegénynek számít. Azokat a háztartásokat szokták a szegénységi küszöb alá sorolni, amelyek jövedelme alacsonyabb a medián jövedelem, vagyis a jövedelmi közép 60 százalékánál. A bevett definíció szerint, akik ennél kevesebb…
Tovább olvasom