Egy hónap múlva üzembe helyezik az első emeletes vonatot a szolnoki vonalon

Október 18-tól pedig a Budapest–Újszász–Szolnok vasútvonalon is forgalomba áll az első emeletes vonat, ami szolnoki csíkos ingát váltja ki. A tervek szerint összesen tíz szerelvény közlekedik majd ezen a vonalon. Juhász Roland, a Miniszterelnöki Kormányiroda állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkára elmondta: Beszerzésük egyúttal a nemzeti vagyon gyarapodását is jelenti, melynek gazdasági és társadalmi hatásai az ország egészére kiterjednek. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy az utasok olyan modern, kényelmes, a mindennapi életüket megkönnyítő, igényeiket kielégítő közlekedési eszközökkel utazhassanak, mint amilyenek a KISS motorvonatok is. A magyar állam mint tulajdonos részéről ezért is elvárás…

Tovább olvasom

Kinevezték a Szolnoki Járási Hivatal új vezetőjét

A törökszentmiklósi járás eddigi vezetője veszi át Jász-Nagykun-Szolnok megye legnagyobb járási hivatalának vezetői feladatát. Dr. Botka János Hunort nevezte ki a Szolnoki Járási Hivatal vezetőjévé a Miniszterelnökséget vezető miniszter – írja az info.szolnok.hu. A 2021. október 15-étől érvényes kinevezéshez a javaslattevő dr. Berkó Attila kormánymegbízott, dr. Kállai Mária térségi országgyűlési képviselő, és Szalay Ferenc polgármester is gratulált. Az új hivatalvezető személyében tapasztalt közigazgatási szakember érkezett a megye legnagyobb járási hivatalának élére. Dr. Botka János Hunor 2000-ben kezdte köztisztviselői pályafutását a szolnoki gyermekotthon élén, amelyet hét évig vezetett. Ezután Szolnokon volt…

Tovább olvasom

Gyógyszergyári fejlesztés Szolnokon

Közel hétmilliárdos beruházás érkezett a városba. Új gyártórészleget avattak a magyar tulajdonú Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki telephelyén. A 6,7 milliárd forintos beruházást 3,04 milliárd forint vissza nem térítendő állami hozzájárulással támogatta a Pénzügyminisztérium a Nagyvállalati beruházási támogatási program keretében. Az avatáson Varga Mihály pénzügyminiszter felidézte, a Béres Gyógyszergyár 2015 óta 12 milliárd forint összegű beruházást valósított meg szolnoki telephelyén, mintegy 6 milliárd forint vissza nem térítendő kormányzati támogatással. A társaságnál több száz munkahely jött létre az elmúlt években, már csaknem félezer magyar embernek adnak folyamatosan munkát. A miniszter hangsúlyozta, az erős magyar…

Tovább olvasom

Szolnokon becsődölt a távhőszolgáltató, péntektől az állam fűti a lakásokat

Szolnokon rendkívüli ülésen tárgyaltak a fűtéshelyzetről, ugyanis a Pomázi Csaba érdekeltségébe tartozó cég bedobta a törülközőt, és váratlanul csődöt jelentett csütörtökön – amiről a magyarnarancs.hu értesült elsőnek. A várossal közel 20 ezer lakás távfűtésére szerződött Alfa-Nova Kft. karbantartásra hivatkozva még nem indította el a fűtést, egy nappal a szolgáltatás beígért indítása előtt álltak elő a váratlan bejelentéssel. A korábban Simicska Lajos köréhez sorolt Pomázi érdekeltségei a kilencvenes évek végétől kezdődően több várossal is szerződtek távhőszolgáltatásra, majd 2015-ben Székesfehérváron, Szekszárdon, Szegeden bontottak szerződést, Kiskunfélegyházán tavalyelőtt vette át a távhőt egy önkormányzati cég, az egyik utolsó város…

Tovább olvasom

Így folytatódik Szolnok után az M4-es építése

Az M4-es gyorsforgalmi út Törökszentmiklós és Kisújszállás (Kelet) közötti nyomvonalára érkezett ajánlati felhívás az uniós közbeszerzési értesítő felületén. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. hirdetménye összesen 34 kilométernyi négysávos út létrehozását célozza meg – írja a magyarepitok.hu. A 3,75 méteres széles forgalmi sávokkal és 20 méteres koronaszélességgel létrejövő út kétféle módon jön létre a két település között: mintegy 25 kilométeren új nyomvonal épül ki (a 118+000 és a 143+500 kilométer szelvények között),további 19 kilométeren viszont a meglévő kétsávos szakaszt bővítik (a 143+500 és a 152+290-es szelvények között). Pihenőhelyek és csomópontok…

Tovább olvasom

Elkezdődött a látványtervezők filmfesztiválja Szolnokon

Tíz európai nagyjátékfilm száll versenybe a legjobb látványtervezésért járó díjért az október 12-én kezdődő Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon (ATAFF) Szolnokon. A filmeket nemzetközi filmes szakemberekből álló zsűri bírálja el, Jean Rabasse francia látványtervező, Peter Webber rendező és Géczy Dávid filmrendező, forgatókönyvíró. A zsűri tagjai a fesztivál ideje alatt mesterkurzusokat is tartanak. A programot alább találják: Október 12., kedd 13:00-14:45 Dusk – Paula Wilczyńska, 5’24” Inside and Out – Caspar de Gelmini, 11’09” My Voice Will Be With You – Bruno Tracq, 86’00” 15:00-16:50 Mother Figure – Chang, Chia-Tse, 14’23” Soundscape – Stefano Pelleriti, 6’43” Dutjahn –…

Tovább olvasom

A Széchényi városrészben két napig nélkülözni kell a melegvizet

Október 13-án leáll a melegvíz-szolgáltatás a Széchenyi városrészben csőtörés miatt. Horváth István, a melegvíz- és fűtésszolgáltató Alfa-Nova Kft. ügyvezetője a szoljon.hu kérdésére közölte, hogy ismét a városrész egyik közel negyven esztendős földalatti csőrendszerében keletkezett repedés, újabb kellemetlenséget okozva a fogyasztóknak. A probléma ismételten mintegy ötezer lakást érint. A 75-80 fokos melegvizet először vissza kell hűteni, hogy a hibát a szakemberek elhárítsák. A probléma pontos helyét az Alfa-Nova munkatársai már beazonosították és feltárták, a visszahűtés után pedig a csőcserét is elvégzik.

Tovább olvasom

Két napig kiképzési feladatokat hajt végre a honvédség a Thököly úti laktanyán

A Magyar Honvédség 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár október 13-án és 14-én 10 és 14 óra között kiképzési feladatot hajt végre Szolnokon, a Thököly úti laktanyában. Ebben az időszakban a környéken megnövekedett hanghatásra kell számítani – hívja fel a figyelmet közösségi oldalán a városvezetés. Mint írják, az alakulat a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.

Tovább olvasom

Csőtörés miatt szünetelt az ivóvíz-szolgáltatás a Széchenyi lakótelepen

Csőtörés miatt október 15-ig a szolnoki Széchenyi lakótelepen élők nem vehetik igénybe a távfűtési szolgáltatást. Szalay Ferenc tájékoztatását követően rövidesen az Alfa-Nova Kft. közölte: a helyreállítási munkálatok miatt október 13-15. között a lakosok a melegvíz-szolgáltatást sem használhatják majd. Vasárnap és hétfőn aztán újabb csőtörés miatt kellett beavatkoznia a szakembereknek a Malom utcában, ami miatt az ivóvíz-szolgáltatás sem üzemelt. A Víz- és Csatornaművek Koncessziós Zrt. (VCSM) tájékoztatása szerint két azbesztcement cső helyreállítása miatt vonultak ki, az ivóvíz-szolgáltatást pedig helyreállították, így azt ismét használhatják a lakosok. A lakótelepen 40 éves csövek vannak,…

Tovább olvasom

Szalay Ferencnek is megvan a véleménye az előválasztásról

Az Index sorozatot indított A városvezető címmel, amiben a hazai nagyvárosok polgármestereit faggatjuk az elmúlt időszakról, újraírt terveikről. Ezúttal Szalay Ferencet, Szolnok megyei jogú város 66 éves, tanári és kosárlabda szakedzői diplomával is rendelkező polgármesterét kérdezték. Több téma mellett természetesen az előválasztás kérdése sem maradt ki szolnoki szemszögből: “Sajátosan alakult a közgyűlés összetétele. Eleinte többségben volt a Szolnoki Többség nevű ellenzéki csoport, csakhogy időközben, 2020 áprilisában ketten kiváltak közülük, és független frakciót alakítottak. Szolnokon is látjuk, hogy milyen károkat okoz az ellenzék soraiban az előválasztás. Em nem tudnám képzelni, hogy…

Tovább olvasom