Kisvárda adhat otthont az ukránok vb-selejtezőjének

Megosztás

Április 11-én rendezik meg Kisvárdán a az Ukrajna-Észak-Macedónia női kézilabda világbajnoki-selejtező visszavágóját. Erről közösségi oldalán számolt be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap.

Szijjártó Péter bejelentése alapján Kisvárdán játszhatják le a világbajnoki selejtező mérkőzést, ráadásul a magyar kormány a csapatok ellátási és szállással kapcsolatos költségeit is átvállalja.

A miniszter közölte, néhány héttel ezelőtt levelet kapott az Ukrán Kézilabda Szövetség elnökétől, amelyben segítséget kért, hogy az ukrajnai biztonsági körülményekre Kisvárdán rendezhessék meg a találkozót.

A két csapat első mérkőzése április 8-án, Szkopjéban lesz. Szijjártó Péter azt írta, “gyorsan egyeztettek Kocsis Mátéval, a hazai szövetség vezetőjével, Seszták Miklós képviselőtársunk pedig intézett mindent Kisvárdán, így természetesen azonnal igent mondtunk a kérésre”.

Miután a nemzetközi szövetség és az észak-macedón szövetség is belegyezett a világbajnoki selejtező Kisvárdán történő megrendezésébe, véglegessé vált, hogy a mérkőzés helyszíne a női NB I-ben jelenleg 11. helyen álló Kisvárda Master Good SE csarnoka lesz – olvasható a bejegyzésben.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek