A hatvan milliós lombkoronasétányért vágták ki az erdőt

Megosztás

Nyírmártonfalván az egész erdőt tarra vágták, hogy 60 millió forint uniós támogatásból lombkoronasétányt építsenek.

A Telex az Átlátszó riportjára hivatkozva írt erről. A cikk szerint az újságírók a kétezer fős település külterületén, szántóföldek, elhagyott tanyák, felhagyott állattelepek szomszédságában épült lombkoronasétányon csak egy kutyával találkoztak. A lap egyik olvasójának fotói szerint 2022 februárjában még megvoltak a fák, és a Google Earth műholdfelvételei szerint is erdő volt a területen, így a fákat nagy valószínűséggel 2022 nyarán termelték ki. Az Átlátszónak Nyírmártonfalva fideszes polgármestere, Filemon Mihály azt mondta, semmi közük hozzá, hogy mire költi az uniós támogatásokat.

A lap azt írja, hogy a szomszédos Nyíradonyban a vármegyei önkormányzat fideszes alelnöke, Tasi Sándor is kapott erdei kirándulóhelyre, tájházra és lombkoronaösvényre bruttó 61,5 millió forint támogatást, ő a pályázatát egy lószárnyékkal is megtoldotta, a Közbeszerzési Értesítő szerint

ez 6,7 millió forintba került, és „lovaglás közbeni pihenésre nyújt lehetőséget a lovak számára eső és nap elleni védelemként”.

„Ha még bárki kételkedne abban, hogy hogyan lopták szét az európai uniós támogatásokat, akkor ezt a helyszínt kell megnézni. Van itt minden, csak lombkorona nincsen” – mondta a riportban Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.

Szöveg: Telex

Kép: illusztráció (Nyirmartonfalva.hu)

Kapcsolódó cikkek