Felújították a vármegyeházát, de hihetetlen összegből

Megosztás

Csak a tetőszerkezet került 500 millió forintba, de voltak egyéb költségek is. A munkálatok által megszépült az épület, ugyanakkor jelentős összeget emésztett fel a projekt.

Fontos, hogy minőségi, ügyfélközpontú kiszolgálást és feladatellátást biztosítson a területi közigazgatás az emberek számára a 21. században – jelentette ki a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára május 11-én Nyíregyházán. György István a vármegyeháza felújított tetőszerkezetének átadási ünnepségén arról beszélt, a területi közigazgatás rendszerében a kiegyezés óta nem történt olyan mértékű átalakítás, amelyet most szinte észrevétlenül, az elmúlt tizenkét év alatt végrehajtott a magyar kormány.

A kormányhivatali rendszer 2011-es elindításával, a járási hivatalok és a kormányablakok szervezetének kiépítésével létrejött egy olyan közigazgatási struktúra, amely páratlan színvonalú Európában – fogalmazott az államtitkár. Megjegyezte, vannak olyan országok, amelyek közigazgatási-informatikai szempontból Magyarország előtt vannak, de komplex szolgáltatásokban “büszkék lehetünk magunkra”, a kormányzatra, a folyamatban résztvevő döntéshozókra, illetve a rendszerben dolgozó kollégákra. A hatékony és gyors ügyfélkiszolgálás az elsődleges szempont – rögzítette beszédében György István.

Kifejtette, a múlt tisztelete mellett a jól használható, korszerű hivatali épületek létrehozása egyaránt fontos, ennek a programnak egyik eleme a műemléki védettséget élvező vármegyeháza megújítása. Az Alpár Ignác által tervezett, eklektikus stílusban 1891-1892-ben emelt épület tetőszerkezetét közel 500 millió forintból újították fel. A kormányhivatal a beruházás megvalósítása mellett megtervezte az épület teljes belső és külső felújítását, az elképzelések szerint a költségvetésből megvalósítandó, mintegy 2,8 milliárd forintra becsült munkálatokon túl 750 millió forintból, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásai segítségével az energetikai rekonstrukciót is el tudják majd végezni – ismertette György István.

Román István főispán az épület történetét felidézve azt mondta, a korábban számos helyen beázó tetőszerkezet megújításával megelőzték az állagromlást, így ez a nemzedék is hozzájárulhatott ehhez az egyedülálló építészeti-vármegyetörténeti hagyaték megőrzéséhez.

A megyeháza Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye egyik kiemelkedő értéke – közölte Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke az eseményen.

Kapcsolódó cikkek