Pert nyert a lap a nyírmártonfalvi polgármester ellen

Megosztás

Erről az Átlátszó lapjának munkatársa számolt be a közösségi médiában.

Katus Eszter, az Átlátszó oknyomozó portál újságírója közösségi médiás bejegyzésben számolt be arról, hogy lapjuk pénteken a Fővárosi Törvényszéken nyert az ellenük sajtó-helyreigazítási pert indító Filemon Mihály nyírmártonfalvi fideszes polgármester ellen, aki az elhíresült lombkoronasétányt építtette EU-s forrásból a birtokán.

Katus azt írja: „mindenben nekünk adott igazat a bíróság, a polgármester meg sem jelent a tárgyaláson.”

Az ítélet egyelőre még nem jogerős.

Mint azt a Media1 korábban megírta, az Átlátszónak az erdő nélküli lombkorona sétányról szóló tényfeltáró cikke és videói megjelenése után küldött helyreigazítási kérelmében a nyírmártonfalvai polgármester azt írta, hogy egy forintot sem kapott még meg a 60 millió forintos uniós támogatásból, emellett nem kapott félmilliárd forintot vagy ahhoz közelítő összeget erdőtelepítési támogatásként 2022-ben, és hogy a lombkorona sétány nem is 50, hanem 80 méter hosszú.

Az Átlátszó kitart amellett, hogy a kifogásolt adatokat állami nyilvántartásokból idézték, amikor pedig arról számoltak be, hogy a polgármester uniós támogatást kapott a lombkoronasétányra, akkor a valóságnak megfelelően tájékoztatták az olvasóikat, és ezt a bíróságon is bizonyítani tudják.

A lap szerint az a valóság, hogy Filemon uniós pénzre pályázott, azt elnyerte, és ezért építette meg a lombkorona sétányt; az, hogy ezt a pénzt kifizették-e már vagy később fogják, teljesen lényegtelen. Mint ahogy az is, hogy elő-, utó-, vagy részfinanszírozott az uniós projekt.

Miután a helyreigazítási kérelmének nem tett a lap eleget, a polgármester bíróságra vitte az ügyet, helyreigazítást és bocsánatkérést követelve. Ebben az perben született most a lap számára kedvező, első fokú ítélet.

Szöveg/fotó: Média1

Kapcsolódó cikkek