Ezek lesznek a legjobb ünnepi programok Nyíregyházán

Megosztás

Új kenyér és Folkfélhét: augusztus 20-ra készül Nyíregyháza! Gálaműsor fél héten át, ünnepi közgyűlés, kitüntetések átadása, kiderül ki lesz az új díszpolgár, kenyérszentelés tűzijáték. Magyarország születésnapját ismét fantasztikus programokkal ünnepli Nyíregyháza.

Vasárnap 18 órakor a hivatalos ünnepi programmal kezdődnek az események a Kossuth téren.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármesterének ünnepi köszöntője

Új kenyér szentelése a történelmi egyházak részvételével

Kitüntetések átadása

Közreműködik a Háromszék Táncegyüttes

19.30 LAKATOS MÓNIKA FolkTrió koncertje

21.00 BÜRKÖS ZENEKAR koncertje

A zenekar 1998-ban alakult Nagykállóban. Tagjai fiatal népzenészek, akiket több mint húsz évvel ezelőtt, a népzene iránti szeretet verbuvált össze. Az ország számos nagynevű néptáncegyüttesének, néptánc és népzenei fesztiváljának elismert kísérői, résztvevői. Önálló koncertjeiken felcsendülnek a Kárpát- medence leggyönyörűbb dallamai. A zenekar, a Bürkös Hagyományőrző Egyesület fenntartásában működik. Legfontosabb feladatuknak érzik szűkebb hazájuk a Felső- Tiszavidék, azon belül is a Nyírség, a Szatmár és a Hajdúság hagyományainak ápolását, fenntartását és továbbítását. Népzene és népdalgyűjtéseikkel próbálják megmenteni a vidék folklorisztikai „kincseit”. Az általuk készített többszáz koreográfia-zene is hűen tükrözi ezen szellemiséget. Magyarország számtalan településén megfordultak, ahol koncertekkel, népzenei műsorokkal, rendhagyó énekórákkal, táncházakkal örvendeztették meg az csecsemőtől a szépkorúig kiterjedő hallgatóságot.

22.00 TŰZIJÁTÉK

RÓZSAKERT SZABADTÉRI SZÍNPAD PROGRAMJA

20.00 HÁROMSZÉK TÁNCEGYÜTTES (ERDÉLY, CSÍKSZEREDA, SEPSISZENTGYÖRGY) HAZÁTÓL – HAZÁIG című FOLKLÓR GÁLAMŰSORA

„Nagy vállalás ez. Elhagyjuk a megszokott erdélyi tájakat, melynek hegyei és síkságai között otthonosan mozgunk. Kilépünk abból a régióból, melynek kultúrája kisgyermekkorunk óta részét képezi az életünknek és már-már anyanyelvi szinten beszéljünk. Elindulunk nyugat felé, és egy mélyet merítünk az ottani parasztok világából, mely bár ugyanannak a szellemi kultúrának a része, mégis megannyi más és más értékeket rejt. Tesszük mindezt olyan nagy elhivatottsággal, mint akár a bukovinai vagy viski székelyek előttünk. Egyaránt találkozunk majd régre visszanyúló ősi elemekkel és új divathullámok polgárosult hagyományaival, de mindeközben lesz alkalmunk megmutatni azt is, amit otthonról hoztunk.”

Kapcsolódó cikkek