A nyíregyháziak már megszokták: 6-8 hete fejezték be és adták át, máris végigtúrták az utat

Megosztás

Egészen pontosan a járda és kerékpárút, amit alig két hónapja átadtak, de máris össze-vissza fel kellett túrni és befoltozni.

Egy nyíregyházi lakos a közösségi médiában fejezte ki nemtetszését a munkavégzés minősége miatt. “Azért tudunk mi alkotni. Két hónapja nincs, hogy befejezték és már felvésték. Ez a Móricz Zsigmond utca – Virág utca – Szarvas utca csomópont” – írta András.

Mások is azon sopánkodtak, hogy az átadáskor a hírverés az nagyon jó volt, hogy idő előtt befejezték az építést, ennek ellenére máris javítani kell. Csaba például ezzel egészítette ki: “Miért nem tudok rajta meglepődni, sajnos ez jellemző. Elég szomorú a hírverés, a csinadratta meg a rongyázás. De normális munka sehol.” “Nincs ebben semmi furcsa, aki ebben dolgozik, az tudja a menetét! Átadják, azután pedig elkezdődnek a pótmunkák. Lesz még itt lezárás is.”

Kapcsolódó cikkek