Probléma van a Facebookkal egész nap

Megosztás

Ne lepődjünk meg, ha az üzenetküldési funkció nem úgy viselkedik, ahogyan annak kellene. Alig másfél hete is akadt probléma vele, csak akkor más.

Most bezárni nem lehet a chatablakokat. Legalábbis a megszokott módon. Ha ugyanis más módszerekhez folyamodunk, nem jelent gondot.

Aki a reggel óta bármikor belépett a Facebookjára, majd a chaten rányitott valakire, az dolga végeztével szembesült vele: a jól megszokott módon, a chatablak jobb felső sarkában lévő X gombbal nem tudja bezárni azt – adta hírül a Hvg.

A hiba ismét a Facebook rendszerében van, és nem csupán kényelmetlenséget okoz. Már egyetlen megnyitott ablaknál is gondot jelent, hogy a beszélgetés kitakarja a többi chatpartner listáját. Így aztán a jobb sávból nem lehet rányitni senki másra. Akinél már két chatablak is nyitva van, annak pedig már a facebookos hírfolyamából is eltakar egy részt a Messenger.

Ha belefut a problémába, érdemes az alábbi lehetőségekkel próbálkozni.

  • Ha türelmes, időnként nyomjon rá a szokásos ikszre: nekünk a facebook.com-ra ráfrissítés után gyorsan nyomva van, hogy működik.
  • Vigye az egerét a képernyő jobb alsó sarkába, így a nyitott chatablak mellett megjelenik egy három pontot ábrázoló menüelem. Nyomjon rá, majd kattintson a felső feliratra: Az összes chat bezárása. Ekkor az összes chatablak bezáródik.
  • Ha csak egy Messenger-beszélgetést zárna be, kattintson abba, és amikor aktív az ablak, nyomja meg a billentyűzete bal felső sarkában lévő Escape (Esc) gombot.

Kapcsolódó cikkek