Métereken múlott, hogy ne kapja telibe az érkező vonat a piroson áthajtó autóst – videó

Megosztás

Vannak szituációk, amiket sosem érthetünk meg igazán. Ha szándékos volt, akkor a mérhetetlen felelőtlenségét, ha pedig ennyi figyelmeztetés ellenére nem vette észre az autós sem a vasúti átjárót, sem a tilos jelzést, sem az érkező vonatot, akkor pedig az alkalmasságát arra, hogy jogosítványa lehessen.

Vérfagyasztó pillanatokat rögzített egy sofőr Váralján, amikor egy ámokfutó autós az utolsó pillanatban hajtott át egy érkező vonat előtt a vasúti átjáróban. A fiatal nő, aki a vonat érkezése miatt megállt az autójával, döbbenten figyelte, ahogy a másik jármű centikkel kerülte el a katasztrófát.

Egy közlekedési szakértő szerint a felelőtlen sofőr valószínűleg nem figyelt az útra, hiszen a pirosan villogó lámpákat észre kellett volna vennie. Ezzel a veszélyes manőverrel nemcsak a saját, hanem mások életét is kockáztatta – nyilatkozta a TV Tényeknek.

A MÁV közlése szerint idén eddig 42 százalékkal több baleset történt a vasúti átjárókban, mint a tavalyi év azonos időszakában, és a halálos áldozatok száma tízszeresére nőtt. Legutóbb Cegléden történt egy súlyos baleset, akkor a vonat a vasútállomás peronjai előtt tolta végig az elé került autót. Erről IDE KATTINTVA olvashat részletesebben.

Kapcsolódó cikkek