Tizenegyedik alkalommal csendültek fel dallamok Nyíregyházán, a Csokonai- és Nívódíjas Debrecen Helyőrség Zenekar adventi koncertjén. A hangversenyen idén a Miskolci Tábori Fúvószenekar tartalékos katonazenészei is színesítették a műsort.
A zenekar muzsikusai ebben az évben is sokszínű zenei repertoárral varázsolták el a közönséget. A klasszikus és karácsonyi dallamok mellett olyan különlegességeket is hallhatott a közönség, mint a Metallica: Nothing else matters című dala. Emellett a magyar zenék sem hiányoztak a műsorból: Havasi Renáta tartalékos főtörzsőrmester hangján csendült fel Csézy: Ez az otthonunk és Kiss Kata: Magyar vagyok című megindító dala.
Az MH vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred, a Honvédelmi Oktatási, Kulturális és Sport Főnökség és a Magyar Huszár Alapítvány által szervezett rendezvényen a város nevében Halkóné dr. Rudolf Éva képviselő köszöntette a résztvevőket, aki kiemelte Nyíregyháza híres katonamúltját, valamint a honvédség és a város közötti példaértékű kapcsolatot és együttműködést. Ezt követően Takács Attila Géza altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese mondott ünnepi beszédet.
„Amikor az ünnephez közeledünk, a hit, a remény, az öröm és a szeretet gyertyái meggyulladnak az adventi koszorún. Ilyenkor egy picit elgondolkodik mindenki, hogy telt a 2024-es év, milyen eredményeket értünk el, és ebből mit tudunk átvinni a következő évre. Örömmel mondhatom, hogy a Magyar Honvédség egy nagyon eredményes és sikeres évet zár. A jövő évben folytatódik a haderőfejlesztés, amely 2016-ban indult el és azóta is töretlenül zajlik” – jelentette ki Takács altábornagy.
A rendezvényen a területvédelmi ezred katonái és családtagjai mellett részt vettek a város, a rendvédelmi szervek, a közoktatási intézmények vezetői, valamint a helyi iskolák kadétjai is. A zeneszámok alatt a közönség kivetített fotókon és videókon keresztül nyerhetett bepillantást a területvédelmi ezred életébe, az alakulatnál szolgáló katonák mindennapjaiba, valamint a város nevezetességeibe. Az előadást Szentesi Csaba alezredes, görögkatolikus tábori lelkész szívből jövő gondolatai tették még meghittebbé.
Az adventi koncert zárásaként karácsonyi dallamok csendültek fel, amelyekhez a közönség is örömmel csatlakozott, ezzel megteremtve az igazi ünnepi hangulatot.
Fotók: honveddelem.hu