Lego-kockák 37 futballpályányi területen: átadták a kibővített nyíregyházi gyárat

Megosztás

Ez a második legnagyobb a cég üzemei között a világon, ahol az elemek fröccsöntésétől a készletek csomagolásáig mindent végeznek.

A világ második legnagyobb Lego-gyára lett a nyíregyházi, miután átadták az üzem új egységeit. A bővítéssel a késztermék-gyártás kapacitása mintegy 30 százalékkal nőtt, háromszáz fővel, 4300-ra emelkedett az itt dolgozók létszáma, a terv pedig az, hogy ötezerre növekedjen – mondta el az átadón Niel B. Christiansen, a dán vállalatcsoport vezérigazgatója.

A nyíregyházi Lego-gyár nemcsak méretével tűnik ki a márka gyártóegységei között, hanem azzal is, hogy itt a gyártás minden fő eleme megvan a fröccsöntéstől a játékelemek dekorálásán és az összeszerelésen át a csomagolásig és a raktározásig. Az elemeket jelenleg több mint ezer fröccsöntőgépen gyártják, a csomagolósorok száma harmadával, 73-ra emelkedett. Egy nap 200-240 ezer készlet jöhet ki a karácsony előtti főszezonban 0-24 órában üzemelő gyárból.

A telephelyet átadásakor, 2014-ben már úgy alakították ki, hogy bővíthető legyen, így is jól látható a növekedés: az akkori 120 ezer négyzetméternek ma már több mint a dupláján, 262 ezer négyzetméteren működik az üzem – ez 37 futballpálya méretének felel meg. 2014 óta működik a LEGO nyíregyházi üzeme, az öt gyár egyike, ahol többek között Lego Friends és Duplo játékok is készülnek, itt gyártják többek között az összes Duplo figurát. (Forrás: Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek