Nagy győzelmet aratott a Szpari a DVTK ellen

Megosztás

Nagyon úgy tűnik, a Nebojsa Vignjevic érkezésével remélt fordulat egyelőre elmarad Miskolcon, miután a DVTK a Nyíregyháza otthonában szenvedett sorsdöntő vereséget. A piros-fehérek immár öt forduló óta képtelenek győzni, ráadásul továbbra is a kiesőzónát jelentő utolsó előtti helyen szerénykednek, miközben a bennmaradásért folytatott küzdelemben közvetlen riválisuk jelentős előnyre tett szert.

A miskolci szurkolók számára sokkoló lehet a szombati eredmény, annál is inkább, mert a csapat játéka a második félidőben teljesen szétesett: bár az első játékrész után még gól nélküli döntetlennel vonultak öltözőbe a felek, a fordulás után a Nyíregyháza könyörtelenül kihasználta a vendégek megingásait.

Az 55. percben Katona Levente közeli fejesével tört meg a jég, majd a nigériai Tijani vette át a főszerepet. Előbb egy hatalmas bombagóllal sokkolta a diósgyőrieket, majd a hajrában megszerezte csapata harmadik találatát is. Sajbán kései szépítése már csak szépségtapasz volt a sebre, a lényegi kérdéseken nem változtatott.

A statisztika könyörtelen, Vignjevic irányításával három mérkőzésen mindössze egyetlen pontot kapart össze a gárda, ezzel szemben a Nyíregyháza hatalmasat lépett a bennmaradás felé, hiszen hét pontra távolodtak el a DVTK-tól, stabilizálva helyüket a középmezőny alján.

A miskolciak helyzete a sorsolás tekintetében is ijesztő, jelenleg három pont a hátrányuk a bennmaradó helyen álló MTK-val szemben, a bajnokság hajrája pedig igazi halálmenetnek ígérkezik, itthon fogadják a Felcsútot, a Debrecent és a Györt, illetve a Fradihoz, a Kisvárdához és a Pakshoz látogatnak még ebben a szezonban.

A válogatott szünet most az utolsó esély lehet a szakmai stáb számára, hogy rendezzék a sorokat, különben a miskolci futball fellegvára könnyen a másodosztályban találhatja magát a 2026/27-es szezonban.

Kép: Nyíregyháza Spartacus FC Fb

Kapcsolódó cikkek