A hétvégén többnapos programmal ünnepel Nyíregyháza

Megosztás

A kétnapos Városnapi programsorozat ünnepi megemlékezésekkel, kulturális programokkal, látványos utcai produkciókkal és esti koncerttel várja az érdeklődőket a belvárosban.

Május 15–16-án ismét közösen ünnepli Nyíregyháza újratelepítésének évfordulóját a város közössége. A Városnap hivatalos programjai május 15-én, pénteken kezdődnek. Délelőtt a Nyíregyházi Települési Értéktárba felvett nemzeti értékek értékgondnokai vehetnek át emléklapot a Városháza Krúdy Gyula Dísztermében.

Délután 16 órától ünnepi megemlékezést és koszorúzást rendeznek a Városalapítók szobránál. Az eseményen ünnepi beszédet mond dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere. A megemlékezésen közreműködik a Szabolcs Néptáncegyüttes, a Bürkös Zenekar, valamint a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar.

Május 16-án, szombaton a Kossuth tér ad otthont a Városnap központi rendezvényeinek. A délelőtti óráktól színpadi produkciók szórakoztatják a közönséget, délután pedig érkezik a város egyik legkedveltebb közösségi programja, a város születésnapi tortájának felvágása. Erre 16.00-kor kerül sor.

A szervezők a családokra és a fiatalokra is gondoltak: látványos utcai attrakciók, tükrös gólyalábas produkciók és egész napos fesztiválhangulat várja a belvárosba érkezőket. További részleteket a Nyiregyhaza.hu írásából tudhatunk meg.

Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Szabolcs24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!

Kapcsolódó cikkek