Húsz éve dohányzók is leszoktak a most újrainduló programban

dohányzás, cigaretta, leszokás

A Prémium Egészségpénztár három hónapos kísérleti programjában a résztvevők 52,9 százaléka teszttel igazoltan letette a cigarettát.

Az eredmény a szervezet szerint azért is figyelemre méltó, mert a résztvevők közel 80 százaléka korábban már többször is sikertelenül próbált leszokni, mintegy 40 százalékuk pedig több mint húsz éve dohányzott. A programban részt vevők fele a jelentkezéskor naponta legalább 11 szál cigarettát szívott el.

A biztató számokra építve 2026 júliusában újraindul a program, ezúttal nagyobb létszámban. „A program legfontosabb tanulsága, hogy a leszokás nem pusztán elhatározás kérdése. A megfelelő szakmai támogatás, a folyamatos motiváció és az apró ösztönzők együtt olyan környezetet teremtenek, amelyben azoknak is sikerülhet a változás, akik korábban már többször is sikertelenül próbálkoztak” – mondta Dr. Váradi Péter, a Prémium Egészségpénztár vezető stratégiai tanácsadója.

A program végén készült elégedettségi felmérés szerint a résztvevők több mint négyötöde a stresszes élethelyzeteket nevezte meg a leszokás során a legnagyobb kihívásnak, a nikotinsóvárgás önmagában kevesebb gondot okozott. A megszokott napi rutin átalakítása és a társasági helyzetek kezelése is sokaknak nehézséget jelentett. A résztvevők csatlakozásának elsődleges oka az egészség megőrzése volt, ezt az anyagi ösztönzők és a nyereményjáték követte a motivációs rangsorban.

A következő, ugyancsak három hónapos programra 300 jelentkezőt várnak, a feltételek nem változtak: 10 000 forintos programtámogatási összeg befizetése után a sikeresen leszokók 50 000 forintos jóváírást kapnak egészségpénztári számlájukra, és részt vesznek a fődíj sorsolásán, amely két éjszakát jelent két fő részére egy noszvaji lombházas hotelben. A résztvevők több mint fele az első hónapokban javuló közérzetről, kevesebb légúti panaszról és jobb fizikai állóképességről számolt be, ugyanennyien a dohányzás elhagyásának anyagi könnyebbségét is kiemelték.

Kapcsolódó cikkek