Már semmit sem merünk kijelenteni ezen az elképesztően aszályos és forrósággal teli nyáron, de a jelenlegi előrejelzések azt mutatják, hogy a hosszú hétvégét megelőzően érkezik hozzánk egy hullámzó frontrendszer (aztán nem sokkal később még egy), végre sok csapadékkal. Csak nehogy elfogyjon ez is, mire elérünk a jövő héthez.
Jelen állás szerint a jövő hét elején egy hullámzó frontrendszer éri el Magyarországot, amely végre komolyabb, országos csapadékot hozhat – mondta a 24.hu-nak Molnár László meteorológus.
A cikk szerint mindenhol számíthatunk csapadékra augusztus 18–19-én, országos átlagban 10-30 milliméternyi esőre van kilátás. Utána ismét száraz idő lehet, majd augusztus 25. után újabb, csapadékot hozó front érkezhet.
Addig azonban még jócskán kapunk a hőségből. Kedd éjszaka gyenge hidegfront érkezik, hatására szerdára és csütörtökre 27-34 fok közé szelídül a meleg, azonban pénteken ismét rákapcsol a kánikula, és 35-40 fokos csúcsokra lehet számítani.
