Választott magának egy dzsekit és egyszerűen kisétált az üzletből a tiszaburai férfi

Egy tiszaburai lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy október 16-án a kora esti órákban bement egy szolnoki áruházba, ahonnan egy 18.000 forint értékű fűthető dzsekit tulajdonított el oly módon, hogy a kabátot magára vette és a kasszánál csupán egy csokit és egy rágógumit kívánt kifizetni. A kabátban elhelyezett áruvédelmi etikett jelzést adott, ezért a férfit a biztonsági szolgálat tagjai feltartóztatták és értesítették a rendőrséget. A jogsértőt lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök. A Szolnoki Rendőrkapitányság nyomozói az ügy vizsgálatát befejezték és a keletkezett nyomozati iratokat vádemelési javaslattal küldték…

Tovább olvasom

Putyin besorozza a kettős állampolgárokat is

Vlagyimir Putyin elnök hétfőn rendeletben tette lehetővé a kettős állampolgárok besorozását – írja a Moscow Times hírportálra hivatkozva a HVG. A rendelet a külföldön élő oroszokra és a hontalanokra, azaz az állampolgársággal nem rendelkezőkre is vonatkozik. A változások két héttel azután következtek be, hogy Putyin bejelentette a 300 ezer újonc bevonulásával végződő részleges mozgósítás lezárását. A lap szerint sokan továbbra is tartanak egy esetleges második mozgósítási hullámtól, amennyiben az orosz csapatok további veszteségeket szenvednének el Ukrajnában. Szeptember végén Putyin rendeletben könnyítette meg a külföldiek számára az orosz állampolgárság megszerzését, ha belépnek a hadseregbe.…

Tovább olvasom

Megújul a szolnoki tűzoltóság épülete

Az Európai Unió által támogatott KEHOP programnak köszönhetően csaknem 8 milliárd 204 millió forintból korszerűsítik a katasztrófavédelem épületeinek energetikai rendszerét. Ez a legtöbb épület esetén a hőszigetelést, a napelemrendszer kialakítását, valamint a nyílászárók cseréjét jelenti. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a szolnoki hivatásos tűzoltó-parancsnokság épületének felújítását is megkezdték az uniós projekt keretében.  Az épületek felújítási programját Bölcskei István, a BMSK Sport NKFT. ügyvezető-helyettese ismertette a szolnoki felújítás helyszínén, aki elmondta azt is, hogy a fejlesztés révén a katasztrófavédelem annyi energiát takarít meg, mint amennyi energia nyolcszáz családi ház szükségletét fedezné,…

Tovább olvasom

Folytatódik a sebességmérés Törökszentmiklóson

A rendőrök november 15-20. között a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság illetékességi területén a balesetek megelőzése és a gyorshajtók kiszűrése érdekében végeznek sebességmérést. A sebesség túllépése esetén többszörösére nő a féktávolság, a járművezetőnek sokkal kevesebb ideje marad egy veszélyhelyzetben a jó döntés meghozatalára. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy haladásuk során ne hagyják figyelmen kívül a közlekedési szabályokat, és minden esetben tartsák be az előírt sebességhatárokat. A gyorshajtás a vezető baleseti okok közé tartozik, ezért a rendőrök rendszeresen hajtanak végre ellenőrzést a sebességet túllépő gépjárművezetők forgalomból történő kiszűrésére.

Tovább olvasom

Egész héten drónoznak a rendőrök Mezőtúr térségében

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrök a közlekedésbiztonság javítása érdekében koncentrált ellenőrzést végeznek november 15-20. között a Mezőtúri Rendőrkapitányság illetékességi területén. A közlekedésrendészeti ellenőrzést az elsőbbségi és az előzési szabályokat megsértők kiszűrése érdekében drón bevonásával végzik, ezen szabálysértések ugyanis, a vezető baleseti okok közé tartoznak.  A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy minden esetben tartsák be a közlekedési szabályokat, az útkereszteződéseknél fokozott körültekintéssel és figyelemmel közlekedjenek! Csak akkor haladjanak be a kereszteződésbe, ha az elsőbbséget megadták, vagy megkapták! Továbbá az útra felfestett záróvonal, valamint közlekedési tábla tiltó jelzése ellenére ne kezdjenek…

Tovább olvasom

Ársapka került rá, máris eltűnt a boltból

Az Orbán-kormányzat újabb bűvésztrükkel próbálja csillapítani idehaza a felhergelt kedélyeket, ami abból az ellentétből táplálkozik, hogy mégsem dübörög a gazdaság, alacsonyak a bérek, óriási az infláció és mindent aranyáron mérnek (a legolcsóbb sajtnak például már 4 ezer forint kilója). A cilinderből a nyúl elővarázsolása, vagyis az ársapka alkalmazása során azonban valami hiba akadt, mert amire rákerül a sapka, hirtelen nemhogy előbújna, de eltűnik. Így jártunk a cukorral és most a tojással is, ezt írtuk meg minapi cikkünkben. Most egy olvasónk egy mezőtúri multiban fotózta a képet. Hozzátette:  “Ársapkás tojás helye…

Tovább olvasom

Nem zavarta a záróvonal, balesetet okozott

A rendelkezésre álló adatok alapján egy tószegi lakos közlekedett személygépkocsival november 14-én 7 óra 50 perckor Szolnok belterületén, a Meder úton. Haladása során az úttestre felfestett záróvonalat átlépte és a jármű jobb első részével nekiütközött az előtte haladó tehergépkocsi bal oldalának. A baleset során személyi sérülés nem történt, a két járműben anyagi kár keletkezett.

Tovább olvasom

Jó reggelt, Szolnok! – Keddi időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Kedden borongós, párás, ködös reggellel indítunk, délután pedig Szolnokon is kialakulhat gyenge eső, szitálás. Csak kevés helyen süthet ki a nap, sokfelé marad a szürke, felhős idő. A délutáni órákban 8 és 10 fok közötti értékeket mutathatnak a hőmérők. Kedden sem lesz időjárási front térségünkben, de a nyirkos, hideg reggel miatt sokaknál felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi fájdalmak. Ma őket ünnepeljük Névnap Albert, Lipót, Aisa, Ajsa, Alberta, Albertin, Albertina, Ángyán, Ányos, Artúr, Dezsér, Dezsider, Dezső, Hajnácska, Ladomér, Leopold, Leopolda, Leopoldina, Marinusz, Polda, Richárd, Vladimír, Vladiszl Az…

Tovább olvasom

Lángolt egy villanyóra Kisújszálláson

Lángolt egy villanyóra vasárnap délelőtt Kisújszálláson. A tűzhöz Kisújszállásról és Karcagról is riasztottak tűzoltókat, számolt be róla a Kisújszállási Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság. A kiérkező kisúji tűzoltók a tüzet egy porral oltó készülékkel  pillanatok alatt megfékezték. Ezután a villanyóra szekrényt és a padlásteret is átvizsgálták. Szerencsére a tűz a környezetére – az idő rövidsége miatt  – nem tudott átterjedni. Személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős. A helyszínre az E-ON szakemberei is kiérkeztek.

Tovább olvasom

A jászberényiek akár már novembertől igényelhetik a fűtéstámogatást

Új támogatásként vezetjük be a fűtés költségeihez nyújtott hozzájárulást, valamint egy esetleges tűzkár esetén nyújtandó települési támogatást, számolt be közösségi oldalán Budai Lóránt, aki posztjában részletesebb tájékoztatást is adott a tervezett támogatási formákról. Egyedülállók esetében 40.000 forinttal, több személyes háztartás esetén 30.000 forinttal járulna hozzá a lakosság fűtésszámláihoz az önkormányzat, amennyiben a rendelet-módosítást a november 16-ai képviselő-testületi ülésen elfogadják. Tűzkár esetén pedig maximum 150.000 forint támogatás járna, írja a polgármester. Budai Lóránt kiemelte, hogy a rendeletben a jövedelmi összeghatárokat is megemelik, így a jelenleginél jóval többen kaphatnak majd segítséget. Bár…

Tovább olvasom