Lopás miatt keresik őket – a rendőrség a lakosság segítségét kéri

Több százezer forint értékben tulajdonítottak el élelmiszereket és különböző termékeket egy nyíregyházi üzletből. A nyomozás adatai szerint az eddig ismeretlen személyazonosságú férfiak 2024. július 29-én 18 óra körül, vélhetően igen nagy értékben követtek el lopást a megyeszékhely egyik boltját megkárosítva ezzel. Az elkövetők keresése már megkezdődött a biztonsági kamerák által rögzített felvételek segítségével. Bejelentést tehet a 112-es központi segélyhívón, illetve névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható “Telefontanú” 06-80-555-111-es zöldszámán is. A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható tetteseket felismeri, és jelenlegi tartózkodási helyükről információval rendelkezik, az jelentkezzen személyesen…

Tovább olvasom

Rengeteget lopnak tőlünk a csalók, sokszorosára emelkedett az esetek száma

Minden egyes nap 60 millió forintot, átlagosan 1,2 millió forintot lopnak el a csalók bankszámláinkról. A bankkártyás csalásokban érintett átlagösszeg egy év alatt 10 ezer forinttal, átlagosan 43 ezer forintra emelkedett. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint vannak már kedvező jelek, számos intézkedés is segíti az embereket, de attól senki nem fog tudni megvédeni minket, ha mi magunk segítjük a csalókat adataink kiadásával, pénzünk hozzájuk utalásával. 

Tovább olvasom

Különös rejtélynek indult, érdekes csattanó lett a vége

Egy tavaly december óta tartó, szövevényes sorozat végére tettek pontot a jászsági rendőrök. Négy elkövetőt gyanúsítanak, összesen hét lopással. Jászapátin tavalyi év decembere óta hét olyan lopás jutott a rendőrség tudomására, melyeket négy helyi lakos követett el, különböző párosításokban. A lopások során az elkövetők értékes festményeket, műszaki cikkeket, kézi szerszámokat, barkácsgépeket, bútorokat tulajdonítottak el. Voltak olyan ingatlanok is, ahová kétszer is visszatértek. A jászsági rendőrök látókörébe került négy helybéli fiatal, akik a bűncselekmények elkövetésével kapcsolatba hozhatók voltak. A 18 éves nőt, valamint a 20, 24, és 27 éves férfiakat a…

Tovább olvasom

Vonalkóddal trükköző vásárló ellen emelt vádat az ügyészség

A Szolnoki Járási Ügyészség lopás vétsége miatt emelt vádat azzal a 44 éves szolnoki nővel szemben, aki 2021 novemberében és decemberében egy szolnoki hipermarketben 14 alkalommal is más terméknek a vonalkódját húzta le az önkiszolgáló kasszánál, mint amit ténylegesen vásárolt. A Szolnoki Rendőrkapitányság 2022. augusztus 18-án rendelt el nyomozást az ügyben. A vádirat szerint az 44 éves nő Szolnokon, 2021. november 21. és december 23. között 14 alkalommal is vásárolt egy helyi hipermarketben úgy, hogy a vásárlásai során több, nagyobb értékű élelmiszer vonalkódja helyett is egy-egy olcsóbb élelmiszer vonalkódját húzta…

Tovább olvasom

A fiatal nagyon fázott és nem volt pénze buszra, ezért ellopott egy autót

Sosem volt jogosítványa a 19 éves fiatalembernek, aki “önkényesen eltulajdonította” a gépjárművet. Pedig rendszeresen elmondják, hogy ne hagyjuk az indítókulcsot az autónkban, a berettyóújfalui fiatal köszönte szépen a lehetőséget. Hétfő este 7 óra körül egy berettyóújfalui férfi hívta fel a rendőrséget, hogy a lakása előtt parkoló autóját valaki ellopta. Az összes szolgálatban lévő járőrnek szóltak, hogy keresik a kocsit, végül a konyári körzeti megbízottak és járőrtársuk találták meg a település egy boltja előtt parkoló autót. Hamarosan elfogták a 19 éves autótolvajt is, aki nem tagadott. A fiú a kihallgatásakor azt…

Tovább olvasom