Durva: a nyíregyházi édesanya lopásra tanította egészen kicsi gyermekeit – videó

Megosztás

A 7 és 8 éves kisgyermekek gyorsan elleshették a “jó példát”… azóta pedig azt is, hogy a biztonsági kamera lebuktatta felelőtlen édesanyjukat és most a törvény előtt kell felelnie tetteiért.

A nő közel 40 ezer forint értékű árucikket lopott el gyermekei segítségével, kiskorú veszélyeztetésével vádolják.

Közel 40 ezer forint értékben lopott el napszemüvegeket, arckrémeket és egyéb dekor kozmetikumokat egy nő három alig 7-8 éves gyermeke társaságában a nyíregyházi DM-ből – írja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye. Az ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat az anyukával szemben.

Az átmeneti jelleggel Nyíregyházán tartózkodó nő 2023 májusában gyermekeit felhasználva és ezzel erkölcsi fejlődésüket veszélyeztetve luxuscikkeket lopott el egy belvárosi drogériából. A lopott árukat a saját kabátjába és táskájába, valamint gyermekei ruhájába rejtette. Az ügyészség szerint a nő és gyermekei egy órán keresztül tartózkodtak az üzletben, nézelődtek és összehangoltan mozogtak, miközben ellopták a közel 40 ezer forint értékű termékeket. A gyerekek végig figyelemmel követték anyjuk tevékenységét, segítettek eltenni a kívánt árucikkeket, valamint maguk is tettek el termékeket a nő táskájába.

A vádlott cselekményével a nevelésből eredő kötelességét súlyosan megszegte, veszélyeztetve ezzel kiskorú gyermekei erkölcsi fejlődését – írja a közlemény. Az ügyészség a nő előéletére való tekintettel felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, pártfogó felügyeletének elrendelését, valamint a bűncselekmény jellegére figyelemmel foglalkozástól való eltiltást is indítványozott a vádiratban. (via Hvg.hu)

Lopásra tanította gyermekeit

A Nyíregyházi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt azzal az anyukával szemben, aki gyermekeit felhasználva, és ezzel erkölcsi fejlődésüket veszélyeztetve luxus cikkeket lopott a drogériából.

Kapcsolódó cikkek