Lenyúlta orvosa mobilját egy csépai nő

Egy kunszentmártoni orvos tett bejelentést a helyi rendőrkapitányságon, mert egyik betege – kihasználva az ő figyelmetlenségét  – eltulajdonította az asztalon lévő mobiltelefonját kedden a déli órákban, tájékoztatott a rendőrség. A bejelentést követően az elvégzett rendőri adatgyűjtések, tanúkihallgatások eredményeként megállapítást nyert, hogy a bűncselekményt egy 29 éves csépai lakos követte el. A rendőrök a lakásáról előállították az asszonyt, akit lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A terhelt beismerő vallomást tett. A rendőrök ruházat-átvizsgáláskor a lopott telefont megtalálták, azt a sértettnek visszaadták.

Tovább olvasom

Tanárok és diákok demonstráltak Szolnokon kedden este

A budapesti Kölcsey Gimnáziumból kirúgott tanárok apropóján Szolnokon is demonstrációt tartottak a Széchenyi István Gimnázium, a Varga Katalin Gimnázium és a Verseghy Ferenc Gimnázium pedagógusai, diákok, szülők és az oktatás jövőjéért aggódó civilek. A kedden este fél 7-re meghirdetett eseményre közel 300-an gyűltek össze. A közös gyertyagyújtást és a pedagógus tüntetések himnuszává vált Mi vagyunk a Grund című dal eléneklését követően a Kossuth tér színpadára lépett egy fiatal pedagógus, aki felolvasta a közösen megfogalmazott, Kállai Máriának címzett nyílt levelet. Arra kérik a politikust, hogy országgyűlési képviselői jogával élve kezdeményezzen törvénymódosítási…

Tovább olvasom

Jó reggelt, Szolnok! – Szerdai időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Szerdán Szolnokon is hűvös lesz a reggel, 5 és 7 fok közé csökken a hőmérséklet. Helyenként pára-, ködfoltok képződhetnek. Napközben a napsütést fátyolfelhők szűrhetik, csapadék nem várható. Melegedés kezdődik, délután 17-20 fokot mérhetünk. Ma őket ünnepeljük Névnap Aurél, Apollinár, Attila, Atilla, Etele, Flamina, Flávia, Fulvia, Galina, Pálma, Palmira, Peregrina, Petra, Placid, Szendile, Tulipán, Tullia Az Aurél név eredete és jelentése Latin eredetű, az Aurelius nemzetségnévből származó férfinév. Jelentése: aranyos, drága, bájos. Az Aurél név jellemzése A test karbantartása, a testedzés, a sport szerepel első helyen, amiben megtalálja…

Tovább olvasom

95-100 éves fákat mentenek Törökszentmiklóson

Törökszentmiklós Városi Önkormányzat az idei évben célul tűzte ki a Kossuth téri fák ápolását, ehhez a szükséges favizsgálatokat megrendelte. A téren lévő fákat minősített favizsgálók műszerekkel feltérképezték és favizsgálati szakvéleményt, kezelési javaslatot készítettek -olvasható Törökszentmiklós hivatalos oldalán. A Kossuth téren lévő fák átlagéletkora nagyjából 95-100 év, szakszerű beavatkozással életkoruk jelentősen megnövelhető. A favizsgálatok alapján a téren lévő fák közül egy kivételével mindegyik fa megmenthető. Koronaritkítások, gallyazások, odúkezelések, sebkezelések és egyéb faápolási munkák elvégzésre kerül majd sor, olvasható a bejegyzésben. A munkálatok megfelelő időjárás esetén várhatóan október 10-től kezdődhetnek el és…

Tovább olvasom

Szolnok idén sem szerepel a legélhetőbb városok listáján

Új településekkel bővült az a tizes lista, ami a legélhetőbb települések top 10-es mezőnyét foglalja össze. Bár még mindig Budapest áll az élen, Mórahalom, Kisbér és Pécsvárad is felkerült az élhetőségi listára, olvasható az infostart.hu oldalán. Összességében Budapest és az ország nyugati része kedvezőbb lehetőségeket kínál az oktatás, a kultúra, a vásárlás és a munkaerőpiac tekintetében, Kelet-Magyarországon viszont könnyebb lakáshoz jutni, derült ki a Takarék Index, a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank elemzéséből. A legélhetőbb járások északnyugaton, illetve délkeleten helyezkednek el, a lista élén Pilisvörösvár és környéke, valamint Veszprém és környéke követi Budapestet. Az első tízben ezúttal is…

Tovább olvasom

Elfelejtettem fizetni – mondta a férfi, aki kétszer lopott ugyanabból az áruházból

Egy helyi üzletvezető tett bejelentést a Szolnoki Rendőrkapitányságon és elmondta, hogy szombaton reggel 8 órakor egy férfi bement az áruházba vásárolni, ahol két bevásárlókocsiba pakolta a termékeket. Ezt követően a vásárló az üzlet önkiszolgáló kasszájához ment, ahol – az alkalmazott figyelmetlenségét kihasználva – az egyik kocsiban lévő termékeket kifizette, az árucikkeket pedig a másik kocsiban lévő, kifizetetlen árukra pakolta és fizetés nélkül távozott, olvasható a police.hu oldalán. Húsz perc múlva a férfi ismét visszatért a bevásárló központba, ahol hasonló módszerrel követett el újabb jogsértést. A nap végi záráskor az áruházi…

Tovább olvasom

Fantasy nap lesz a Verseghy Könyvtárban

Szeretnél kicsit kiszakadni a valóságból és a fantasy-k világában eltölteni egy napot? Akkor ott a helyed október 9-én a Verseghy Könyvtárban. Programok: Gamer Kvíz: ki tud legtöbbet a számítógépes játékok világáról? Rajzverseny: a megadott könyvekhez a helyszínen kell borítót készíteni; a technika szabadon választható. Árnyak Szövetsége – Apródtoborzó Stranger Things Szabadulószoba: a 3-6 fős csoportoknak a Hellyel lefelé titokzatos világából kell kijutniuk minél rövidebb idő alatt. Gwent asztal, Warcraft bajnokság, VR a szolnoki Pixel Colony (PILON) csapatának segítségével

Tovább olvasom

Gépjárművezető oktatók demonstráltak Szolnokon

Autós felvonulással demonstráltak a szolnoki gépjárművezető oktatók. Az országos akcióhoz csatlakozva, a kata-törvény módosítása ellen tiltakoztak ily módon, csütörtök délután. A résztvevők az Ispán körúton, a Szántó körúton, majd a Mátyás király úton vonultak végig járműveikkel, majd a Hild téren folytatták az eseményt.  Arra hívták fel a figyelmet, hogy szakmájuk jelentős gazdasági hátrányba került a kata-törvény módosításával. A tiltakozással azt szeretnék elérni, hogy a taxisokhoz és egyéb fuvarozókhoz hasonlóan számukra is tegyék kedvezőbbé az átalányadót, vagyis a jelenleg rájuk vonatkozó negyven-hatvan százalékos helyett, az oktatók is a nyolcvan-húsz százalékos felosztású költséghányadot alkalmazhassanak.…

Tovább olvasom

Elkészült a Tabán parkolója, de miért nem lehet használni? – a polgármester válaszolt

Mi az oka annak, hogy a Pólya Tibor úton épített új parkolót még mindig nem adták át a lakosságnak? -tette fel a sokakat foglalkoztató kérdést Borda Zoltán képviselő a legutóbbi közgyűlésen. A Tabánban található, -szolnoki hagyományoknak megfelelően kizárólag autentikus térkőből készült- közel 30 férőhelyes parkoló kivitelezése már idén márciusban megkezdődött és pár hónappal ezelőtt be is fejeződőtt, ám azóta is üresen áll. Szalay Ferenc a feltett kérdésre azt felelte, hogy az elkészült parkoló a „Szolnok Vár!” elnevezésű projekt része, ezért meg kell várni amíg elkészül a beruházás többi része is.…

Tovább olvasom

A Tiszaörsi Fürdő is korlátozza nyitvatartását

Nincsenek könnyű helyzetben a magyar fürdők sem, hiszen az elmúlt két év járványidőszaka után most a drámaian növekvő energiaárak sodorták nehéz helyzetbe a szektort.  A megemelkedett energiaárak miatt a Tiszaörsi Termálfürdő ettől a hónaptól kezdve hétfőtől csütörtökig zárva tart – olvasható a fürdő közleményében. Csak heti három napon: pénteken, szombaton és vasárnap 9 és 17 óra között várják a látogatókat.

Tovább olvasom