Kilenc ember adott át egy 2,3 kilométeres útszakaszt

A Szolnok és Besenyszög-Szórópuszta közötti szakasz átadásánál annyi politikus tolongott, hogy alig fértek el egy fényképen. A felújított 2,3 kilométernyi útszakasz Csataszög, Hunyadfalva Kőtelek és Nagykörű lakói számára teszi könnyebben elérhetővé Szolnokot. Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere köszöntőjében kiemelte: 12 éve Magyarország az államcsőd szélén állt, ma pedig minden részében fejlesztések, beruházások, építkezések zajlanak. Ehhez kell egy olyan gazdaságpolitika, amely arra alapoz, hogy Magyarországnak van ereje felépíteni saját magát, hiszen hazánk képes megtermelni azokat a forrásokat, amire szüksége van – mondta. Nehéz időszak áll előttünk, de a Magyar Falu Program fejlesztéseit ennek ellenére is az eddigi…

Tovább olvasom

Közel 4 milliárdos beruházás kezdődik Jászberényben

A teljes mértékben magyar tulajdonú Szatmári Kft. 3,6 milliárd forintos, jászberényi beruházását a kormány 1,25 milliárd forinttal támogatja a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program keretében. Az automata raklapos magasraktár alapkőletételén Varga Mihály pénzügyminiszter beszédében kiemelt, hogy a harminc éves születésnapját ünneplő cég épületgépészetben piacvezető az országban és ez a fejlesztés hozzájárul a termelés gyorsításához és a termékkínálat bővítéséhez. Az automatizálás lehet a termelékenység növelésének egyik legfőbb eszköze, amitől aztán a bérek további emelkedése várható. -mondta a politikus. Varga Mihály beszélt arról is, hogy a kormány döntése szerint a háborús válság ellenére…

Tovább olvasom

Szolnokon közel 30 tanár vállalt szolidaritást a Kölcseyből kirúgott tanárokkal

Szolidaritást vállalunk kollégáinkkal, akiket a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban pénteken azonnali hatállyal felmentettek polgári engedetlenségi akciójuk miatt -írják a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium tanárai a közösségi oldalon közzétett nyilatkozatukban. A közel harminc tanár azt ígéri, hogy a következő napokban több módon és több helyszínen tiltakoznak az oktatási rendszer jelenlegi helyzete ellen Mint ismeretes, pénteken öt tanárnak mondott fel azonnali hatállyal a tankerület a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Az erről szóló dokumentumban az áll, hogy a polgári engedetlenséggel „közalkalmazotti jogviszonyból eredő alapvető kötelezettségeket szegték meg”. Szerdára nem csak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete…

Tovább olvasom

Jó reggelt, Szolnok! – Keddi időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Keddre veszít erejéből a szél, de még többfelé kísérhetik élénk, helyenként erős lökések. A napsütést időnként erősebben megnövekvő gomolyfelhők zavarhatják, futó záporok előfordulhatnak. Kora reggel 8-10, délután 17-18 fok várható. Ma őket ünnepeljük Névnap Ferenc, Ajtonka, Ámon, Aranka, Arany, Arina, Aurélia, Auróra, Bodor, Damarisz, Edvin, Edvina, Fanni, Fodor, Frank, Fremont, Golda, Goldi, Goldina, Gyémánt, Hajnal, Hajnalka, Larcia, Lartia, Latinka, Zóra, Zorinka, Zorka A Ferenc név eredete és jelentése A Ferenc nevet Assisi Szent Ferencnek köszönhetjük, vele született meg ez a név világszerte. A 13. században élt Assisi…

Tovább olvasom

Kutyakiállítás Szolnokon – KÉPEK

A Magyar Ebtenyésztők Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete “Tiszavirág Winner” 2 x CAC kutyakiállítást rendezett az elmúlt hétvégén a tiszaligeti Turisztikai és Szabadidő Központban. A kutyakiállítások legtöbbször két részből állnak, először az adott bírói körökben kutyafajtánként bírálják el az ebeket, majd a fajtában legszebbnek ítélt kutyák délután a Best in Show (BIS) programban ismét konkurálnak egymással csoportonként. A rendezvényekre csak törzskönyvvel rendelkező ebet lehet nevezni, azonban egyre több kiállítás keretein belül tartanak a törzskönyv nélküli vagy valamilyen kizáró hibával rendelkező törzskönyves kutyák számára hobby szépségversenyt.  A Best in Show programban további versenyszámokban is…

Tovább olvasom

Szolnoki kenus a világbajnokság hetedik helyén

A Szolnoki Sportcentrum 17 éves tehetsége, Kis-Batka Imola Johanna a 3,4 kilométeres távot jelentő C-1 rövidkörön indult, és 18.25,38 perces időt ért el a portugáliai Ponte de Limában zajló maraton világbajnokságon, ezzel a hetedik helyen ért célba. Ugyanezen a távon magyar ezüstérem született Kisbán Zsófia révén, aki 17.31,78-cal lett második.  kép forrása: Szolnoki Sportcentrum Facebook oldala

Tovább olvasom

Náray Tamás öltözködési tippjei Novák Katalinnak – van hova fejlődni

Hazánkban egyre nagyobb hagyománya van politikus körökben a látványosan igénytelen megjelenésnek. A legnagyszerűbb példa erre Orbán Viktor harmonikázó nadrágja és mindig szűkre szabott/kihízott zakója. Ám úgy tűnik, nem csak a miniszterelnököt, de Novák Katalint sem hatják meg ezek a hóbortok. Pedig egy politikus öltözködését szigorú protokollszabályok határozzák meg. Az Egyesült Államokban komoly stílustanácsadók dolgoznak a politikusok megjelenésén és azon, hogy mit közvetítenek ezáltal a választóknak. Novák Katalin ízlésficama már Lakatos Márk stylistnak is feltűnt, most pedig Náray Tamás divattervező szólalt meg az ügyben. Már nagyon kevésszer mondok bármit is ruhákkal…

Tovább olvasom

Hét év után állandó háziorvosa van Tiszajenőnek

Tiszajenőn hivatalos honlapján közel fél éve olvasható az a felhívás, melyben háziorvost keresnek a településre. A településen már hét éve betöltetlen a praxis, a betegek ellátását csak helyettesítéssel tudták megoldani. A helyettesítő háziorvos felmondási ideje viszont szeptemberben lejárt, így sürgős -és lehetőleg nem átmeneti- megoldást kellett találni. Az új háziorvos dr. Kovács Katalin Tiszakécskéről érkezett és október 1-jével vette át a praxist – tudta meg a szoljon.hu.

Tovább olvasom

Országos elismerést kapott a karcagi biogazdálkodó

Sárközy Péter professzor, a Biokultúra Egyesület örökös tiszteletbeli elnöke kimagasló tudással, a haza és a biokultúra iránt elkötelezett hittel volt a magyar biomozgalom vezetője, mely mindenkiben elismerést és nagy tiszteletet váltott ki. A Sárközy Péter Emlékérmet, a vele járó bronz emlékplakettet, oklevelet és a pénzjutalmat azok nyerhetik el, akik a díj névadójának szellemiségéhez méltóan, alkotó módon járulnak hozzá a biokultúra értékeinek megteremtéséhez, megőrzéséhez vagy népszerűsítéséhez. A díjazott személyéről – a Kuratórium tagjainak, valamint a korábbi díjazottak javaslatai alapján – a Kuratórium Elnöke dönt. Az idei emlékülésen a szakmai előadásokat követően került sor…

Tovább olvasom

Elköltözött a rákóczifalvai könyvtár – így spórol az önkormányzat

Több helyen felmerült bizonyos nem létfontosságú épületek – könyvtárak, uszodák, sportcsarnokok, művelődési házak – bezárása a fűtési időszakra, hogy így spóroljanak az energiadíjakkal. Legutóbb Tiszasüly jelentette be, hogy átköltöztetik a könyvtárat és most egy újabb település próbál így könnyíteni az önkormányzat kiadásain. Rákóczifalván a fűtési szezon idejére a könyvtár szolgáltatásait egy másik épületbe, a Varsányi Közösségi Ház oldaltermébe költöztetik. Egy könyvtár költözétetése nem egyszerű feladat, hiszen nem csak egyszerűen könyveket kell elcsomagolni, szállítani, majd kicsomagolni, hanem az egyes esetekben gondoskodni kell a szakszerű tárolásról és szállításról, ezen kívül az egyik…

Tovább olvasom