Iskolákban világosítják fel a rendőrök a fiatalokat

A diákok komplex előadássorozat keretében tettek szert hasznos bűn- és balesetmegelőzési tanácsokra. A Szolnoki Rendőrkapitányság bűn- és balesetmegelőzési munkatársai tegnap – egy előadássorozat első két állomásaként – a besenyszögi Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola, illetve a Tiszasülyi Tagintézmény felsős diákjainak tartottak megelőzési foglalkozásokat. A gyermekek többek között hasznos tanácsokat kaphattak arról, hogyan kerülhetik el internethasználat során, hogy bűncselekmény áldozatává, vagy elkövetőjévé váljanak. Megismerkedhettek az iskolai agresszió fajtáival, azok következményeivel és többek között a szabályos kerékpáros és rolleres közlekedésről is hallgattak előadást. Az előadássorozat következő két állomása a kőteleki és…

Tovább olvasom

Kilenc ember adott át egy 2,3 kilométeres útszakaszt

A Szolnok és Besenyszög-Szórópuszta közötti szakasz átadásánál annyi politikus tolongott, hogy alig fértek el egy fényképen. A felújított 2,3 kilométernyi útszakasz Csataszög, Hunyadfalva Kőtelek és Nagykörű lakói számára teszi könnyebben elérhetővé Szolnokot. Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere köszöntőjében kiemelte: 12 éve Magyarország az államcsőd szélén állt, ma pedig minden részében fejlesztések, beruházások, építkezések zajlanak. Ehhez kell egy olyan gazdaságpolitika, amely arra alapoz, hogy Magyarországnak van ereje felépíteni saját magát, hiszen hazánk képes megtermelni azokat a forrásokat, amire szüksége van – mondta. Nehéz időszak áll előttünk, de a Magyar Falu Program fejlesztéseit ennek ellenére is az eddigi…

Tovább olvasom

Robogóst gázoltak Tiszasülynél

Teherautó gázolt el egy robogóst pénteken reggel 6 óra körül, tájékoztatott a police.hu. A teherautó a 3224-es úton, Tiszasüly felé közlekedett, amikor a sofőr nem észlelte a vele azonos irányba haladó motorost, akit ennek következtében elgázolt. A balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a robogós súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett.

Tovább olvasom

Biciklis gyermeket sodort el a tiszasülyi sofőr

Egy tiszasülyi lakos közlekedett egy tehergépkocsiból és a vontatókötéllel hozzákapcsolt személyautóból álló járműszerelvénnyel szeptember 28-án délután Kőtelek belterületén. Haladása során a Kossuth Lajos út és a Mező Imre út kereszteződésénél nem biztosított elsőbbséget a védett úton neki jobb kéz felől közlekedő kerékpárosnak, aki a vontatott gépkocsival összeütközött. A baleset következtében a biciklis gyermek súlyos sérülést szenvedett.   A rendőrség az esettel kapcsolatban felhívja a gépjárművezetők figyelmét az elsőbbségi szabályok betartására! Arra kérik a sofőröket, hogy az útkereszteződéseknél fokozott körültekintéssel és figyelemmel vezessenek. Csak akkor haladjanak be az útkereszteződésbe, ha meggyőződtek…

Tovább olvasom

Elköltözik a tiszasülyi könyvtár – így próbál spórolni az önkormányzat

Egyre több helyről hallani, hogy a magas energiaárak miatt átmenetileg bezárhat az uszoda, a könyvtár vagy a színház. Más önkormányzatok a díszkivilágítás mérséklésével, óvodai csoportok összevonásával, az energetikai fejlesztések felpörgetésével próbálják kivédeni a többszörösére emelkedett gáz- és áramárak hatását. Tiszasüly is ott spórol, ahol tud. A község könyvtárát ideiglenesen a  polgármesteri hivatal épületének földszintjén működő nyugdíjasklub helyiségében helyezik el. Balaton Mária könyvtárvezető a elmondta, hogy a pakolást már megkezdték, a könyveket a polcokkal együtt a hónap során áttelepítik az új helyre. Az áttelepítés célja, hogy megelőzzék az megugró energiaárak kapcsán jelentkező nehézségeket;…

Tovább olvasom

Megújulnak a megye egyes útszakaszai

Mezőtúr és Szarvas között, a 4631-es úton egy több mint 1,7 kilométeres szakasz újul meg. Az 5+550 és 7+304 kilométerszelvények között zajló felújítás részeként a szakemberek gondoskodnak a meglévő burkolat profilmarásáról, az útszéleken történő talajstabilizációról, majd új stabilizációs réteg építéséről. Ezt követően a teljes felületen új aszfalt kötőréteg, kopóréteg és stabilizált padka épül, valamint lecserélik a KRESZ táblákat és tartós burkolati jeleket is festenek. A szoljon.hu oldalon olvasható tájékoztatás szerint a fejlesztés hetvenöt napot vesz igénybe. Emellett több mint 1,9 kilométeren újul meg az 3226-os jelű, Jászalsószentgyörgyöt Tiszasüllyel összekötő út 12+850 és 14+761 kilométerszelvények közötti…

Tovább olvasom

Alig jött ki a javítóintézetből, azonnal lopott és késsel támadott áldozatára egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei férfi

A 19 éves elkövető a jelek szerint nem tanult korábbi bűncselekményeiből, ahogy kijött a javítóból, nagyon gyorsan újra a bűn útjára lépett, ráadásul erőszakos bűncselekmény elkövetésével. A Szolnoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indítványozta annak a 19 éves tiszasülyi férfinek a letartóztatását, aki 2022. március 24-én, Tiszasülyön, a kora esti órákban ököllel és késsel is bántalmazott egy 46 éves, településbeli férfit, elvette tőle a mobiltelefonját, gyógyszerét és kerékpárját. A részletekről a Videk.ma számolt be.  A 19 éves férfi a település egyik utcáján találkozott össze a 46 éves férfivel,…

Tovább olvasom

A tiszasülyi fiatalok rendre ugyanabba a házba jártak vissza lopni

Lassan egy éve kezdték visszatérő jelleggel kipakolni a nagyrészt lakatlan házat, de a rendőrök azonosították az elkövetőket. A szolnoki rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amit három tiszasülyi fiatallal szemben folytattak lopás miatt, és az iratokat megküldték az ügyészségnek. Három tiszasülyi lakos ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás 2021. március 13-án a Szolnoki Rendőrkapitányságon, mivel a fiatalok egy helyi lakatlan házból különböző használati tárgyakat tulajdonítottak el, több százezer forint értékben. A jogsértők kihallgatásuk során elismerték a bűncselekmény elkövetését.  A 28 éves nő és 22 éves élettársa…

Tovább olvasom