Iskolákban világosítják fel a rendőrök a fiatalokat

A diákok komplex előadássorozat keretében tettek szert hasznos bűn- és balesetmegelőzési tanácsokra. A Szolnoki Rendőrkapitányság bűn- és balesetmegelőzési munkatársai tegnap – egy előadássorozat első két állomásaként – a besenyszögi Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola, illetve a Tiszasülyi Tagintézmény felsős diákjainak tartottak megelőzési foglalkozásokat. A gyermekek többek között hasznos tanácsokat kaphattak arról, hogyan kerülhetik el internethasználat során, hogy bűncselekmény áldozatává, vagy elkövetőjévé váljanak. Megismerkedhettek az iskolai agresszió fajtáival, azok következményeivel és többek között a szabályos kerékpáros és rolleres közlekedésről is hallgattak előadást. Az előadássorozat következő két állomása a kőteleki és…

Tovább olvasom

Polgárőröknek tartottak képzést a rendőrök a közlekedésről és a balesetmegelőzésről

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Polgárőr Szövetség a napokban Besenyszögön rendezte meg a „Polgárőr vezetők közlekedésbiztonsági képzése” programot, melyen a megyei rendőrök is előadást tartottak. A mintegy 60 egyesületi vezető részvételével megtartott képzés célja többek között a polgárőrség és a rendőrség közötti sikeres, illetve hatékony közlekedési és balesetmegelőzési tevékenység összehangolása volt. Egyeztetésre kerültek a 2023-as év fő stratégiai irányvonalai, amelyek között kiemelt cél a gyermekek szabályos közlekedésre nevelése, a biztonsági öv használatának tudatosítása és a gyermekek iskolába, illetve onnan haza történő biztonságos közlekedésének biztosítása. Az előadáson Fehér Árpád r. alezredes a Jász-Nagykun-Szolnok…

Tovább olvasom

Meglepődött a besenyszögi képviselő-testület attól, amiről pedig már régóta tudhatnak

Óriási tervekkel nyílt meg annak idején a besenyszögi szúrópont, vagyis mini vágóhíd, amihez húsbolt is párosult. A kis üzemet az önkormányzat cége, a Bes-Ász Kft. üzemeltette. Aztán a nagy tervek bedőlni látszottak, állítólag még a disznókat is más településről kellett ide szállítani, azaz alapanyag is alig volt. A Bes-Ász egyébként pékséget is működtetett. Nos, most helyiektől származó információink szerint a Bes-Ász annyira nem volt a helyzet magaslatán, hogy az önkormányzat a szúrópont, a húsbolt és a pékség bezárására kényszerült. A kisváros honlapjára kitett beszámoló szerint a december elején tartott soros önkormányzati képviselő-testületi…

Tovább olvasom

Sokkoló képsorok, óriási csattanás az M4-esen egy szemben felhajtó autós miatt – videó

Egészen ijesztő látni, hogy a ködben mennyire semmilyen esélyei nem voltak a szabályosan haladó gépjármű vezetőjének, hogy elkerülje a frontális ütközést. A vétlen autós a szalagkorláton állt meg, miután egy forgalommal szemben haladó járművel ütközött szerda reggel az M4-es autóúton, Besenyszög közelében. Mindkét sofőr megsérült, a szétszóródó törmelékek miatt másik két autó is megrongálódott. A balesetről felvétel is készült: (MKIF)

Tovább olvasom

Félpályás útlezárás Besenyszögnél

Közúti baleset történt az M4-es autóút 101. kilométerszelvényében, a zagyvarékasi és a besenyszögi lehajtó között augusztus 26-án 11 óra körül – olvasható a police.hu-n. A rendelkezésre álló adatok szerint egy autó – eddig tisztázatlan körülmények között – szalagkorlátnak ütközött. A baleset következtében egy személy megsérült. A rendőrök félpályás útlezárás mellett megkezdték a baleset helyszínelését.

Tovább olvasom

Besenyszög után Zagyvarékason is megszűnik a település egyetlen bankautomatája

Pár napja a Szol24-en is hírül adtuk, hogy Takarékbank Zrt. levélben tájékoztatta ügyfeleit, hogy a besenyszögi kirendeltség szeptember közepén végleg bezár. Besenyszögön ez volt az egyetlen készpénzfelvételi lehetőség, így nem igazán örülnek a helyiek a hírnek. Zagyvarékason hasonló helyzet állt elő: a település egyetlen bankautomatáját a Takarékbank üzemelteti és az önkormányzat tájékoztatása szerint augusztus 31, után ez a lehetőség is megszűnik: Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy 2022.08.31. napjával a Takarékbank Zrt. által üzemeltetett ATM – megszűnik. A Takarékbank Zrt. tájékoztatása alapján az Önkormányzatnak havonta igen jelentős összeget kellene fizetnie a további üzemeltetés…

Tovább olvasom

Besenyszögön bezár a Takarékbank – és a város egyetlen bankautomatája

A Takarékbank Zrt. levélben tájékoztatta ügyfeleit, hogy a besenyszögi kirendeltség szeptember közepén végleg bezár. A kiküldött dokumentumban az is szerepelt, hogy a településen a pénzfelvételi lehetőség is megszűnik. A legközelebbi fiók Szolnokon található, ami nem a legkényelmesebb megoldás az itt élőknek. A város jegyzője, dr. Kelles Mária elmondta, hogy az önkormányzatnak nem volt lehetősége egyeztetni az illetékesekkel, akik minden előzmény nélkül, augusztus közepén keresték fel a polgármestert és tényként közölték a bezárást. Az ATM és a kirendeltség több mint egy évtizede működött Besenyszögön, a településen élők és a környékbeliek is ezt a…

Tovább olvasom

Rézkábelt loptak Besenyszögön, elkapták őket

Bejelentést tett egy besenyszögi lakos a rendőrségre 2022. július 12-én 20 óra 30 perc körül, hogy az egyik major területén található transzformátor rézkábelét ismeretlen eltulajdonította. A helyszínről elhajtani látott egy gépkocsit, aminek leírását megadta. A rendőrök a helyszín közelében ellenőrzés alá vontak egy, a leírásnak megfelelő személygépkocsit, amiben több méter hosszúságú rézkábelt találtak. Az autóban utazó négy férfit elszámoltatták, akik elmondták, hogy a kábelt a bejelentő által említett helyszínről tulajdonították el. Az egyenruhások bűncselekmény gyanúja miatt előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták a jogsértőket. Az eljárás során megállapításra került, hogy a terheltek…

Tovább olvasom

Kábítószer-ültetvényt számoltak fel Besenyszögön

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai gyanúsítottként hallgatták ki a trió tagjait. Egy 46 éves tószegi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2019. évtől kezdődően Besenyszögön, szülei lakóházának melléképületében kábítószernek minősülő növényeket termesztett 30 éves tószegi bűntársával – írja a police.hu. A növények gondozásába tevékenyen besegített a besenyszögi édesanya is, aki a palántákat a fia iránymutatása alapján nevelte, tápoldattal látta el, illetve részt vett a szüretelésében is. A két férfi rendszeresen, anyagi haszonszerzésre törekedve a szárított növényi törmeléket 4000 Ft/gramm áron értékesítette környékbeli lakosoknak. A helyszíni szemle során a rendőrök 1120 g…

Tovább olvasom

143 millió forint uniós pénzből épült a besenyszögi kerékpárút

Kerékpárút épült a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Besenyszögön a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán nyert 143 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatásnak köszönhetően – közölte a besenyszögi önkormányzat az MTI-vel. A helyi önkormányzat és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. konzorciumában megvalósult beruházás során Besenyszög belterületén, a Damjanich út és a Jászladányi út mellett párhuzamosan épült elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút, a település szélétől a Bem körútig, mintegy másfél kilométer hosszan. A kivitelezés során rendezték a zöldterületeket, valamint – ahol szükséges volt – felújították a vízelvezető rendszert – tájékoztattak. A…

Tovább olvasom