Bezár a színház, a strand – a kosármeccs és a közvilágítás marad

Egy kis módosítással, de elfogadta a közgyűlés azt az előterjesztést, amivel a Szolnok rezsiszámláját kívánják csökkenteni, jelentette be Szalay Ferenc Facebook oldalán. A tegnap belengetett intézkedések nem arattak osztatlan sikert a szolnokiak körében: különösen a közvilágítás lekapcsolása verte ki a biztosítékot. A számos visszajelzésnek köszönhetően fény gyulladt a fideszes fejekben, erről a közgyűlést követően így nyilatkozott Szalay: A város közvilágítását nem kapcsoljuk le. Az E.ON munkatársaival és szakemberekkel fogunk egyeztetni, hogy miként lehet csökkenteni ezt a költséget. Hozzátette, hogy ezekkel a lépésekkel 25%-kal fog csökkenni a város energia felhasználása. Az…

Tovább olvasom

Madármegfigyelés Szolnokon és Kunszentmártonban

Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította útjára 1993-ban (EuroBirdwatch). Az idei rendezvényre október 1-2-án kerül sor, a program idén ünnepli 30. évfordulóját. A rendezvény egyrészt európai szintű információgyűjtést tesz lehetővé az őszi madárvonulásról, másfelől az ingyenes országos eseményekkel sokakat szólítanak meg és csábítanak ki a szabadba. Az akció egyben verseny is az európai államok között.  A játékban a helyszínek, a résztvevők, és a látott madarak száma alapján értékelik a résztvevő országokat, a legmagasabb számokat elérők nyernek! Magyarország az utóbbi években mindig az első…

Tovább olvasom

Holnap Kutatók Éjszakája Szolnokon is

A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Idén is szeptember utolsó hétvégéjén lehet bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba. Szolnokon a Debreceni Egyetem Campusa biztosít helyszínt a pénteki, egész napos programoknak. A 18 órai hivatalos megnyitót követően kutyás bemutató, majd tudományos előadások várják az érdeklődőket. Elsőként Dr. Tóth Emese Mi van a mikroszkóp alatt? Vizsgálati módszerek a biológiában címmel tart előadást, majd Hanuferné Dr. Horváth Brigitta az Egészséges táplálkozással és az azt övező tényekkel és tévhitekkel fogja megismertetni a hallgatóságot. Coeliákia – lisztérzékenység – a…

Tovább olvasom

Átadták a területi Prima Díjakat

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége megyei szervezete immár tizennyolcadik alkalommal szervezte meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Prima Díjátadót. A Príma Primissima Díjat Demján Sándor alapította 2003-ban, a díjjal ismerve el mindazok tevékenységét, akik példaképei lehetnek egy közösségnek. A szolnoki eseményen Prima Díjat vehetett át Darvasi László költő, író, Szűcs Imre fazekas, népi iparművész, és Izaki Maszahiro karmester, Szolnok főzeneigazgatója. Különdíjas lett dr. Boros G. László biokémikus orvos és Lugosi Claudia színésznő. A közönségdíjat -46 ezer szavazattal- Krisztián Károly festőművésznek ítélték. A gálán további tíz Jász-Nagykun-Szolnok megyei vállalkozó, szakemberek kiemelkedő…

Tovább olvasom

Állj meg tesó, mondok valamit! – szólt a férfi, majd kést rántott

A Jászberényi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetése miatt folytat nyomozást egy jászladányi lakos ellen, olvasható a police.hu oldalán. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szeptember 26-án az esti órákban az egyik jászladányi utcában „Állj meg tesó, mondok valamit!” felszólítással megállított egy kerékpározó jánoshidai lakost. A jogsértő a bicikliről leszálló férfitől a kerékpárját követelte, aki ezt megtagadta. A gyanúsított ekkor a ruházatából egy kést vett elő, majd – nyomatékot adva felszólításának – azt a 41 éves sértett nyakához szorította, aki félelmében átadta a kétkerekűt. Bejelentést követően a rendőrök, az elvégzett nyomozási cselekmények…

Tovább olvasom

Takaros kis pocsolyában várakozhatnak a gyalogosok a nemrég felújított Hetényi kereszteződésnél

Mint ahogyan arról lapunk is beszámolt, szeptember elején befejeződött a Tószegi út–Hetényi Géza Kórház csomópontjának átépítése. A 286 millió forintból megvalósult beruházás része volt a régi gyalogos átkelőhely felújítása és egy új létesítése, de úgy tűnik, hogy az íróasztalok árnyékából nem sikerült életszerűen kivitelezni a dolgot, hiszen egy napokban készült fénykép tanúsága szerint egy takaros pocsolya alakul ki minden esőzés után a zebra egyik odalán. Az átadó napján készült napsütéses, vidám hangulatú fényképeken is jól látható a háttérben meghúzódó szerény kis tócsa. Nem kell nagy mérnöki szaktudás egy gödör felismeréséhez, de…

Tovább olvasom

Biciklis gyermeket sodort el a tiszasülyi sofőr

Egy tiszasülyi lakos közlekedett egy tehergépkocsiból és a vontatókötéllel hozzákapcsolt személyautóból álló járműszerelvénnyel szeptember 28-án délután Kőtelek belterületén. Haladása során a Kossuth Lajos út és a Mező Imre út kereszteződésénél nem biztosított elsőbbséget a védett úton neki jobb kéz felől közlekedő kerékpárosnak, aki a vontatott gépkocsival összeütközött. A baleset következtében a biciklis gyermek súlyos sérülést szenvedett.   A rendőrség az esettel kapcsolatban felhívja a gépjárművezetők figyelmét az elsőbbségi szabályok betartására! Arra kérik a sofőröket, hogy az útkereszteződéseknél fokozott körültekintéssel és figyelemmel vezessenek. Csak akkor haladjanak be az útkereszteződésbe, ha meggyőződtek…

Tovább olvasom

Jó reggelt, Szolnok! – Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Csütörtökön többfelé, több alkalommal kell számítani esőre, záporra, helyenként zivatarok kialakulására. Szolnokon mérsékelt délnyugati szélre kell számítani. Tág határok között, 13 és 21 fok között alakul a csúcshőmérséklet. Ma őket ünnepeljük Névnap Mihály, Gábor, Gabos, Gábriel, Gabriella, Kapolcs, Mikes, Rafael, Ráfis A Mihály név eredete és jelentése Feltehetőleg bibliai eredetű név, a héber Mikaél férfinév magyar formájából származtatható. A név eredeti viselője a Bibliában megtalálható Mikaél arkangyal, aki Dániel próféta könyvében, Júdás apostol levelében és A jelenések könyvében szerepel. A Mihály név jellemzése: A Mihály név legtöbbször…

Tovább olvasom

Eltűnt egy lány Jászfelsőszentgyörgyről

A Jászberényi Rendőrkapitányság a 16020-157/287/2022. körözési számon eltűnés miatt keresi Budai Dzsenifer örkényi lakost, aki 2022. július 28-án 9 óra körül a jászfelsőszentgyörgyi tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott, felkutatására tett intézkedések eredményre nem vezettek.   Az eltűnt személy körülbelül 165 centiméter magas, átlagos testalkatú. Az arca hosszúkás, szeme színe sötétbarna, a haja festett fekete színű, derékig érő. Eltűnéskor fekete színű latex nadrágot, hosszú ujjú zöld színű pólót, fehér színű cipőt viselt. A Jászberényi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható kk. Budai Dzsenifert  felismeri vagy a tartózkodási helyéről érdemleges információval…

Tovább olvasom