Pásztó-Hatvan-Jászberény tram-train? Miért ne!

Érdekes javaslattal állt elő a hevesivasutak.blog.hu. A Hódmezővásárhely-Szeged tram-train mintájára Pásztó-Hatvan-Jászberény között is hasonló közlekedési megoldást javasol. A blog javaslatot tesz Hatvan észak-déli irányú, agglomerációs kötöttpályás tömegközlekedés fejlesztésére, egy Pásztó-Hatvan-Jászberény ütemes menetrenddel közlekedő tram-train típusú szolgáltatásfejlesztésre. A blog megjegyzi, hogy 2023-ban lesz 150 éves  a Hatvan-Szolnok vasútvonal és ugyanezen évben ünnepeljük a “Pest-Besztercebányai Vasút” vasút építési engedélye kiadásának 160-adik évfordulóját, amelynek része a Hatvan-Salgótarján vonalszakasz. Hatvan a budapesti elővárosi vasúti közlekedés keleti végpontja, Heves megye kapuja, Észak-kelet-Magyarország egyik fontos, földrajzi-logisztikai  szempontból nagyszerű fekvésű, attraktívan fejlődő polgárvárosa.   A térség észak-déli, kelet-nyugati…

Tovább olvasom

Nem kapott kölcsön pénzt, ezért ölhetett a bódvalenkei emberölés gyanúsítottja

Nem kapott tőle pénzt kölcsön, ezért ölhette meg áldozatát a bódvalenkei emberölés gyanúsítottja – tájékoztatta a Miskolci Törvényszék közleményben az MTI-t vasárnap. Azt írták: a december 15-én történt gyilkosság elkövetésével vádolt, szombaton elfogott férfi letartóztatását vasárnap rendelte el a Miskolci Járásbíróság. Tájékoztatásuk szerint a rendelkezésre álló adatok alapján a feltételezett elkövető az esti órákban felkereste az idős asszonyt, aki miután közölte, nem tud pénzt adni neki, megkérte, hogy távozzon. A férfi ennek nem tett eleget, a polcról magához vett egy kést, fenyegetőzni kezdett, és nyakon szúrta az őt a házból…

Tovább olvasom

Négykézláb másznak az emberek, olyan jeges az út

Az Amerikát sújtó téli viharok és sarkvidéki hideg miatt az országban több ezer repülőjáratot töröltek, a Nagy-tavak vidékén komolyabb havazásra készültek még szombaton, a meteorológusok pedig bombaciklonról (ennél a légnyomás hirtelen változása miatt a hőmérséklet viharos körülmények mellett nagyon gyorsan zuhan) beszélnek. Az egyik legjobban érintett város többek között Seattle, ahol napok óta jégpályává változtak az utak. A jeges Seattle videói a TikTokot is ellepték, ugyanis valóban egyszerre szomorú és szórakoztató dolog látni, ahogy emberek bénáznak a jeges városban, írta a telex.hu.

Tovább olvasom

Szovjet helikoptert próbáltak meg becsempészni hazánkba az ukrán határon

Egy Ka-26-os, szovjet gyártmányú helikoptert foglaltak le a határőrök az ukrán-magyar határon – számolt be róla a HVG. Az ukrán határőrség december 23-ai hivatalos közleménye szerint a légi járművet egy ukrán rendszámú teherautó platóján akarták Magyarországra csempészni. „Az átvizsgáláskor kiderült, hogy a helikopternek hamis papírjai voltak” – írták. A körülbelül 25 ezer dolláros járművet lefoglalták. A Ka-26-os típust 1985-ig gyártották, katonai célokra ritkán használták, inkább mezőgazdasági feladatokra, főleg permetezésre alkalmazzák. (A fotó csak illusztráció!)

Tovább olvasom

A megosztó Putyin: a Nyugat meg akarja osztani a történelmi Oroszországot

Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki arra törekszik, hogy megossza a nyugatot, vasárnap kijelentette, szerinte a nyugat meg akarja osztani a történelmi Oroszországot. Az orosz közszolgálati televízióban sugárzott interjúban Putyin kijelentette: “Minden a geopolitikai ellenfeleink politikáján alapul, akik meg akarják osztani Oroszországot, a történelmi Oroszországot”. “Oszd meg, és uralkodj. Mindig erre törekedtek, most is ezt próbálják tenni, de a mi célunk más: az orosz nép egyesítése” – jelentette ki Putyin. Putyin szerint “jó irányba halad” az orosz hadsereg. “Nemzeti érdekeinket, állampolgáraink érdekeit és a népünket védelmezzük” – mondta egy nappal azután, hogy…

Tovább olvasom

Erdő Péter ünnepi szentmisét mutatott be Esztergomban

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek ünnepi szentmisét celebrált karácsony első napján az esztergomi bazilikában, a Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyházban december 25-én. Ezt megelőzően Budapesten, a Szent István-bazilikában a karácsonyi éjféli szentmisén azt mondta, hogy Jézus, a gyönge gyermek szeretetével legyőzte a világot. A zsúfolásig telt székesegyházban a bíboros arról beszélt, hogy a Betlehemi Gyermek nem földi harcban és fegyverekkel vívta meg csatáját, hanem puszta létével és szeretetével. “Azzal a mélységgel és rendíthetetlen valósággal, aki ő maga”.Erdő Péter megfogalmazása szerint Jézus születése a földre hozta az eget, a teremtő Istent egyetlen személyben…

Tovább olvasom

Szolnoknál hajnalban tetőzött a Tisza

A Tiszán és mellékfolyóin árhullám vonul le. Az árhullám már Szolnok alatt tetőzik a kiskörei intézkedés hatására. A Tisza folyó vízjárására való tekintettel ugyanis a Kiskörei Vízlépcsőnél a duzzasztást már december 23-án 12 órakor a Kisköre-felső vízmércén mért 611 cm-es vízállásnál megkezdték. A további időszakban a vízszinttartás a Kisköre-felső vízmércén mérve: 620 – 10 cm közötti tartományban a vízjárás és alvízi apadás mértékének figyelembe vételével, az üzemeltetési szabályzat szerint történik.  Szolnoknál ma hajnalban tetőzött a Tisza, mégpedig 582 centiméterrel, estére már 573 centiméter várható a Kötivizig adata szerint. Az alsó…

Tovább olvasom

Kutatás: minél kisebb egy település, annál többen szavaznak a Fideszre

A helykeresés időszaka, a kétalternatívás korszak és a centrális erőtér évei – nagyjából így lehet felosztani az elmúlt, immáron több mint harminc év politikai ciklusait Magyarországon egy friss, a centrális erőtér kialakulását vizsgáló tanulmány szerint. A kilenc választás Magyarországon: A centrális erőtér alakulása című tanulmány a Tárki által kiadott Társadalmi Riport című kötetben jelent meg, s a Telex szemlézte a legfontosabb megállapításokat. Ezek közé tartozik, hogy a Fidesz és a NER stabil uralmát eredményező centrális erőteret az hozta létre, hogy 2006 és 2010 között közel egymillió szavazó jelent meg a szélsőjobb mögött,…

Tovább olvasom

Se Istent, se embert nem ismerő globális liberalizmusról beszélt egy interjúban Ákos

Interjút adott a Mandinernek Kovács Ákos, amiben kifejtette nézeteit a világról, a közéletről, a háborúról és a karácsonyról is. A Kossuth-díjas énekes a háború kapcsán például kifejtette, hogy az ő koncertjein biztosan nem lesz ukrán zászló, és szerinte az ukrán politikusok arrogánsak és leplezetlenül gyűlölik a magyarokat. Azt azonban megjegyezte, hogy büszke Magyarországra, amiért háborús helyzetben ukrán menekültek százezrein segített. „Béke várhatóan akkor lesz, ha az amerikaiak úgy döntenek, hogy ez a húzás nem jött be, és leállítják a hadiszállításokat” – tette hozzá. Szóba került az ellenzék külföldről érkező kampánytámogatása is,…

Tovább olvasom

Melléképület égett Tiszakürtön

Frissítés: Eloltották a tüzet Tiszakürtön 2022.12.25. 14:04 Teljes terjedelmében égett egy negyvenöt négyzetméteres tiszakürti melléképület, amihez csatlakozott egy száznyolc négyzetméteres nyitott szín is, amiben kiégett egy traktor és egy személyautó. A tűz átterjedt az öregszőlői ingatlanon a főépület tetőszerkezetére is, mintegy tizenöt négyzetméteren. A tüzet a kunszentmártoni, a kiskunfélegyházai és a szarvasi hivatásos tűzoltók hat vízsugárral, teljes légzésvédelemben oltották el. Korábban: Megakadályozták a lángok továbbterjedését Tiszakürtön 2022.12.25. 12:44 Teljes terjedelmében ég egy csaknem százhúsz négyzetméteres tiszakürti melléképület az Öregszőlőn. Az ingatlanban tárolt traktor és személyautó is ég. A kunszentmártoni, a…

Tovább olvasom