Különleges tárgy került a ceglédi Kossuth Múzeumba a minap. Dr. Túri József és családja egy arany zsebórát adományozott a múzeumnak. Az óra eredeti tulajdonosa a világhírű filmszínész, producer, író, Tony Curtis (1925-2010) volt. Az ő hagyatékából vásárolta meg 2013-ban dr. Túri József, akit – családtagjaival együtt – hosszú évtizedek óta, szülővárosát gazdagító polgárként is ismernek Cegléden. Mostani adományát szintén a város iránti tisztelet motiválta.Köztudott, hogy Tony Curtis, az amerikai színészlegenda büszke volt magyar származására. Többször járt Magyarországon, adományokkal támogatta a magyar zsinagógák, zsidó temetők megújítását. Elment Mátészalkára is, ahonnan a…
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
Kunszentmártonban nem lesz szilveszterkor tűzijáték
Nem lesz tűzijáték Kunszentmártonban szilveszter éjjelén. Ezt Wenner-Várkonyi Attila jelentette be. Mint a polgármester közölte, a városban immár hagyomány, hogy az év utolsó estéjén – nagyon sokan összegyűlve a városháza előtt – együtt búcsúztatják az Óévet és köszöntik az Újévet.Ez idén sem lesz másképp. Csakhogy!A költségek csökkentése és a természet, valamint a kutyák védelme érdekében viszont nem lesz központi tűzijáték.A polgármester szerint a jó hangulathoz véleménye szerint ez nem is kell.
Tovább olvasomSzijjártó nem a foci miatt érkezett Katarba, hanem misére és tárgyalni
Véletlen egybeesés, hogy Orbán Viktornak és Szijjártó Péternek is éppen most adódott halaszthatatlan dolga és tárgyalása Katarban, amikor a labdarúgó világbajnokság már az elődöntőknél jár. De külügyminiszterünk állítja, dehogyis emiatt járnak az arab országban… miért ne hinnénk neki? Orbán Viktor már a kedd estét is Katarban töltötte meccsnézéssel, Szijjártó Péter viszont csak szerda éjjel töltött fel képet a Facebookra arról, hogy megérkezik a közel-keleti országba. Azt írta: „Minden bizonnyal más okból érkeztünk Katarba, mint a többség”. „Reggel szentmise, majd kezdődhet a hivatalos program az energetikai és külügyi tárgyalásokkal” – számolt be.…
Tovább olvasomSchobert Norbert villámgyorsan kiszállt cége irányításából, a csőd határán az Update
Már az elmúlt napokban is olvashattuk, hogy komoly gondok lehetnek a fitneszguru cégének háza táján, most ez egyre inkább ki is csúcsosodik. Schobert mindenesetre gyorsan elhagyta a süllyedő hajót. Érdekesség, hogy a miniszterelnök öccse nemrég került be a vállalat igazgatóságába. Múlt péntekre „sürgősségi partnertalálkozót” hívott össze Schobert Norbert a Norbi Update Zrt. franchise-partnereinek, miután a cég bolthálózatai az ellehetetlenülés határára sodródtak, és sorra húzzák le a rolót, ahogy azt kedden lapunk is megírta. A 24.hu szerint ezen a találkozón Schobert bejelentette: „az egészségi állapotában bekövetkezett változások” hatására a Norbi Update Zrt. operatív működésébe…
Tovább olvasomFelfokozott az érdeklődés a jászberényi önkormányzati helyekért
Négy polgármesterjelölt is indul a jászberényi időközi önkormányzati választáson, amit január 15-én tartanak. A négy jelölt: Budai Lóránt jelenlegi polgármester, a Közösen Jászberényért Egyesület (KJE) jelöltje, Besenyi Orsolya, aki bár független, de a Fidesz szoros támogatottja, László Péter, a Mi Hazánk Mozgalom indulója, budapesti ügyvéd és Nagy Tímea, független jelölt. A képviselői helyekért is nagy a tülekedés. A Nemzeti Választási Iroda honlapján közzétett adatok alapján a tíz egyéni választókerületben összesen harmincöt egyéni képviselő-jelöltet vettek nyilvántartásba. Kompenzációs listáról négy mandátum szerezhető. Minden körzetben indít jelöltet a KJE, a Fidesz és a…
Tovább olvasomMeglehetősen bizarr ennek a szobornak a téliesítése
Nem tudni, ki követte el, de meglehetősen ijesztő és bizarr ennek a köztéri alkotásnak a téliesítése, már ha az akarna lenni a szoborra húzott kék műanyag (szemetes zsák?) fólia. Az alkotás egyébként Várkonyi Istvánt ábrázolja, aki a nevét viselő térre néz, már úgy általában, amikor nincs zsák/fólia húzva a fejére. Úgy gondoljuk, az ízléstelen megoldás nem méltó egy szoborhoz, de a városhoz sem. Várkonyi István (Cegléd, 1852. július 12. – Szolnok, 1918. május 19.) szocialista politikus, vállalkozó, lapszerkesztő, az agrárszocialista mozgalom egyik vezetője volt. Cegléden általános iskola és utca viseli…
Tovább olvasomA sok esőtől nőtt folyóink vízállása
Az utóbbi napok csapadékos időjárásának hatására emelkedni kezdett a folyók vízállása. A vízállás napok alatt több métert nőtt. A Tisza Szolnoknál szerdán 13 órakor 326 centiméter volt, és további emelkedés várható. A szakemberek szerint 505 centiméter lehet a maximum vízállás, mégpedig 17-én. A Zagyva is áradt, de a mértékadó vízmércén, Jászteleknél már apad. Ma délben 227 centiméter volt a vízállás, ami 241 volt még tegnap reggel. A Tisza természetesen visszaduzzasztotta a Zagyvát Szolnoknál, ez látható képünkön.
Tovább olvasomKérdőívet indított az Ökopolisz Alapítvány a magyar erdők megvédéséről
Magyarországon egy augusztusi kormányrendelet óta erdeink veszélybe kerültek, pedig nem csupán Magyarország utolsó természetes növénytakarójaként tekinthetünk rájuk, hanem abból a szempontból is létfontosságúak, mert biztosítják a biológiai sokszínűséget, oxigént termelnek és tompítják a környezetszennyezés káros hatásait is. – írja közleményében az alapítvány. Az erdők megvédését közös ügynek tekintik, amelyért csak összefogva tehetünk igazán sokat. Éppen ezért elindítottak egy kérdőívet is, amelyben arra kíváncsiak, hogy az emberek hogyan, milyen megoldásokkal védenék az ország természetes növénytakaróját. A kérdőívet itt tölthetik ki.
Tovább olvasomMegkezdték az ingyen LED-izzók kiosztását
A szolnoki városházán elkezdték kiosztani az ingyenes lakossági LED-csereprogram nagyjából 2000 csomagját. Első körben, akik a napokban e-mail üzenetet kapnak az égőket biztosító cégtől december 14-én 8:00 és 16:00, valamint december 16-án 8:00 és 12:00 között tudják átvenni a ledeket a városházán (földszinti tárgyaló, 18. szoba). Az átvételhez kérik, mindenki vigye magával személyi igazolványát és lakcímkártyáját, melyeket az átvételkor be kell mutatni.
Tovább olvasomBüntetőfékezett, bíróság elé került
A Kecskeméti Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki röviddel azután, hogy nagy sebességgel közlekedve egy utánfutós jármű sofőrjével közlekedési vitába keveredett, előzést követően hirtelen állóra fékezett előtte. A megelőzött jármű sofőrje a kormányt félrerántva az ütközést elkerülte, de az utánfutója lekapcsolódott és az oldalára dőlt. A vádirat szerint egy férfi – az ügy vádlottja – 2021. november 9-én kora délután derült időben, jó látási viszonyok között közlekedett Kiskunmajsa lakott területén kívül. Egy másik férfi – az ügy sértettje – a járművével az út mellett állt…
Tovább olvasom