Még egymást is átverték a Schadl-ügy vádlottjai

Egyikük azzal csalt ki 200 ezer dollárt a másikból, hogy azt mondta, csecsen emberrablók fogták el. Őrületes történetek kerülnek napvilágra a Schadl–Völner-ügy vádiratából, amiről a 24.hu közöl cikksorozatot. A legfrissebb anyagukból kiderül, hogy az ügy harmadrendű vádlottja Schadl György barátja, aki korábban potom 150 millió forintért vállalta, hogy elsimítja egy oktatási intézmény működési engedélyével kapcsolatban felmerült problémákat. Persze nem egyedül részesedett a pénzből, hanem Schadl Györggyel és Völner Pállal osztozott rajta. A vádiratnak pedig van egy egészen filmbeillő fejezete is, ebben a harmadrendű vádlott úgy gondolta, hogy van még ott pénz, ahonnan…

Tovább olvasom

Több mint 420 milliárd forintot költött tavaly a kormány sportra

Összesen 420 milliárd forintot költött sportra az Orbán-kormány tavaly – írja az Mfor.hu. A portál a zárszámadásokat böngészte végig, amelyek szerint közvetlenül a költségvetésből tavaly 272,6 milliárd forint ment sportcélra. A Mfor.hu megállapította, hogy a legtöbb pénzt versenysportra fordították, míg tömegsportra és a gyerekek sportlehetőségeinek biztosítására összesen 23,1 milliárd forintot költöttek, ami a teljes tavalyi sportbüdzsé 8,4 százalékát teszi ki. A fenti tételek mellett a tao-támogatásokat is megnézték. Kiderült, hogy 2021-ben 147,4 milliárd forintnyi bevétel hiányzott a költségvetésből tao jogcímén. Ebből 139 milliárdnyi a cégek által felajánlott társasági adó, 8,4 milliárdnyi pedig a…

Tovább olvasom

18+ Hét gyermek életét tette pokollá évekig, 4 év börtönt kapott és véglegesen eltiltották foglalkozásától a hivatásos nevelőszülőt

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a 49 éves, büntetlen előéletű nőnek a büntetőügye, aki, mint hivatásos nevelőszülő hét, a gondjaira bízott óvodás és kisiskolás korú gyermek életét tette pokollá évekig Jászladányban. A gyermekek rendesen csak hétköznap az óvodában és az iskolában ettek. „Otthon” csak hétvégén, és ekkor is csak fejenként 3 szelet tejfölös vagy vajas kenyeret kaptak. Gyümölcsöt, főtt ételt soha. Hetente egyszer fürödhettek, amihez a vádlott két lavór habfürdős vizet biztosított: egyet a fiúknak, egyet a lányoknak. Szappant, tusfürdőt, de még törölközőt sem kaptak. A saját ruháikban kellett…

Tovább olvasom

Érkeznek a nyugati helikopterek, közben a parancsnok a keleti technikát dicsérte

Felszállt az első, hazánknak készített H225M helikopter.  A napokban újabb mérföldkövet jelentő esemény történt a magyar H225M programban, hiszen teljesítette szűzfelszállását a Magyar Légierő részére készült első H225M közepes, többfeladatú forgószárnyas Franciaországban, írta a jetfly.hu. Hazánk – a Magyar Légierő fejlesztésének részeként – négy évvel ezelőtt, 2018 decemberében rendelt 16 példányt az Airbus Helicopters többfeladatú H225M típusából. Az első H225M forgószárnyasok tervezetten 2023-ban érkezhetnek meg az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisra, a fennmaradó példányok pedig 2024-ben. Mint ismert, a 2018 júniusában megrendelt, 20 darabos könnyű, többfeladatú H145M flotta már teljes a…

Tovább olvasom

Egyáltalán nem biztos, hogy marad a sapka az üzemanyagon

A kormányzat belengette, hogy január elseje után csak úgy lesz fenntartható a benzinárstop, ha az Oroszországból érkező kőolajszállítás zavartalan, a százhalombattai finomító pedig folyamatosan működik. Erről írt az RTL az ATV értesülései alapján. Már most is gondok vannak több benzinkúton, számos helyen korlátozták a vásárolható üzemanyag mennyiségét. Több helyen ársapkás hajtóanyag sincs, a kisebb benzinkutak nem kapnak szállítmányt. A helyzet lassan tarthatatlan.  Az ATV arról írt, hogy a nagyobb láncok is korlátozásokat vezetnek be. A sofőrök egy része kénytelen több kutat körbejárni, hogy megteljen a tank. A Magyar Ásványolaj Szövetség szerint…

Tovább olvasom

Lukasenka: Az USA le akarja győzni Európát, hogy Oroszországot eltiporva férkőzzön Kína közelébe

A fehérorosz diktátor érdekes megnyilvánulása az orosz televízióban. A történelem eddigi alakulásait megnézve, mi sem egyszerűbb, minthogy Oroszországot csak úgy eltiporja bárki. Lukasenka szájából pedig különösen bájosan hangzik a “kompromisszum” kifejezés. Az USA nem engedi, hogy az ukrán vezetés tárgyalásokba kezdjen Oroszországgal, mondta Alekszandr Lukasenka belarusz elnök az orosz televízió „Moszkva. Kreml. Putyin” című műsorában – szemlézte az orosz állami hírügynökség. „Ha az ukrán vezetésre gondolsz, akkor egyáltalán nem engedik meg nekik. Az amerikaiak egy csapásra le akarják győzni Európát, hogy Oroszországon keresztül közel kerülhessenek Kínához. Természetesen Oroszország eltiprásával” – mondta…

Tovább olvasom

Szalay Ferenc még adventkor sem tudja megtagadni önmagát

Az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásakor intézett beszédet népéhez Szalay Ferenc. A szolnoki polgármester olyan kifejezéseket használt, amik de jó lennének, ha úgy is történnének! Például: sok-sok rendezvényen tudott gondolatokat cserélni. Mármost elnézve a közgyűlésben az ellenzékre tett megjegyzéseit, máris kétségünk támad őszinteségéről. Hozzátette, ezeken a beszélgetéseken fel is tudott töltődni. Persze hasonszőrűekkel minden bizonnyal kellemes beszélgetni, töltődni. A békés adventi készülődés sem maradt el a részéről harcos uniós szankciózás nélkül. Beszédének szinte az elején máris előhozakodott ezzel.  Szeretetről, együttgondolkodásról beszélt ezután pont az, aki politikai ellenfelei szerint nemigen szereti más véleményét…

Tovább olvasom

Marokkói bevándorlók szétverték Brüsszel belvárosát, miután győztek a foci VB-n – videó

Rendkívül furcsa az ügy maga és egy újabb táptalaj a kormánypárti fősodornak, amibe kapaszkodhatnak. A futball világbajnokságon Marokkó 2:0 arányban legyőzte Belgiumot, ezért marokkói zászlókkal megindult egy tömeg Brüsszelben és törni-zúzni kezdett. A logikát egyelőre nehéz fellelni, de kedvesen megköszönték a befogadást. A szurkolók autókat rongáltak meg és gyújtogattak, a helyszínre rendelt rendőrök vízágyúkat és könnygázt vetettek be a randalírozó tömeg feloszlatására.  A La Libre belga napilap azt írja, közösségi oldalakon terjedő videókon látható, hogy a rendbontók marokkói zászlókkal a kezükben megtámadnak egy járművet a brüsszeli városközpontban. A lap azt is…

Tovább olvasom

Durva tömegverekedés az orosz focimeccsen, máshol pedig szögletzászlót tört a huligán a kapus fején – videók

Ha már a világbajnokságról a háború miatt kizárták Oroszországot, önmaguknak azért elintézik a cirkuszt, óriási verekedés tört ki a Zenit és a Szpartak Moszkva játékosai között. Az igazán ijesztő jelenet azonban Törökországban történt, egy megvadult szurkoló berohant a pályára és hátulról, orvul rátámadt a kapusra, a szögletzászlót széttörve a fején. Oroszország – miután a katonái nem túl sportszerűen, fegyverekkel rohanták le a szomszéd országot – nem lehet ott a világbajnokságon. Így az arab nyár helyett az orosz télben fociznak, és olyan lelkesedéssel ugranak bele egy tömegverekedésbe, amit toborzóvideókon fognak mutogatni…

Tovább olvasom

Ámokfutást rendezett egy szolnoki férfi

Egy szolnoki férfi alig egy óra alatt két ház ablakát megrongálta, pénzt és tárcát lopott, elvitt egy gépkocsit, majd azzal három balesetet okozott. A megalapozott gyanú szerint egy 26 éves férfi november 26-án reggel két szomszédos szolnoki családi ház ablakait kövekkel megdobálta, és a nyílászárók üvegei betörtek.  Majd az utcában továbbhaladt és az egyik ház előtt parkoló, nyitva hagyott gépkocsiból kivett 3000 forint készpénzt, és egy tárcát a benne lévő okmányokkal, majd folytatta útját. Még mindig ugyanabban az utcában, pár házzal arrébb egy újabb nyitott állapotú autóra talált, amiben az…

Tovább olvasom