Ismeretlen eredetű gáz jutott a kecskeméti iskola légterébe, több gyereket kórházba szállítottak

Rosszul lettek többen is, hét gyermeket kórházba kellett szállítani, mert egyelőre ismeretlen eredetű gáz okozott nagyobb problémát egy kecskeméti iskolában. Hét gyereket kórházban szállítottak, miután ismeretlen eredetű gáz okozott rosszullétet a kecskeméti Arany János Általános Iskolában csütörtök délután – írja a Hiros.hu. Délután egy óra körül az iskola több helyisége is irritáló szaggal telt meg, több tanuló rosszul lett, erősen köhögött és könnyezett. A pedagógusok kikísérték a gyerekeket az épületből, és értesítették a hatóságokat. Az iskolához mentők is érkeztek, ők hét gyereket szállítottak el a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházba. A Hiros.hu információi…

Tovább olvasom

Az EU elégedetlen a magyar kormány jogállami vállalásainak teljesítésével

Úgy tűnik, hogy az EU is átlát azokon a látszatintézkedéseken, amellyel a korrupció ellen “kíván fellépni” a magyar kormány. Ez egyelőre édeskevés ahhoz, hogy az uniós pénzeket ismét megkaphassuk. A magyar kormány szeptember elején megállapodott az Európai Bizottsággal, hogy teljesít 17 jogállamisági követelményt, hogy ne veszítse el az EU-s támogatások egy igen jelentős részét. A vállalásokra a Bizottság az úgynevezett feltételességi mechanizmuson keresztül tudta rákényszeríteni az Orbán-kormányt. A mechanizmus elindítását az áprilisi magyar parlamenti választás másnapján jelentette be Ursula von der Leyen bizottsági elnök. A mechanizmust akkor lehet elindítani, ha…

Tovább olvasom

Jöhetnek a nagyobb bajok: a jövő héttől a MOL nem szállít üzemanyagot a kisebb kutaknak

Sem benzint, sem gázolajat nem kapnak néhány nap múlva már a kisebb üzemanyagtöltő állomások. A MOL az ellátás biztonságának fenntartásával indokolja a döntést. Indulnak a nagyobb bajok. Nem szállít sem benzint, sem gázolajat jövő héttől a Mol azoknak a kis benzinkutaknak, amikkel idén tavasszal, a benzinár-stop bevezetése után kötöttek szerződést – értesült az RTL Híradó. A Mol a döntést az ellátásbiztonság fenntartásával indokolta. Közölték: a korlátozás átmeneti, de határozatlan időre szól. Egri Gábor, a Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke szerint a Mol döntése azt jelenti, hogy Magyarországon beszakadt a biztonságos üzemanyagellátás. Egri…

Tovább olvasom

Több szén-dioxid kerül a levegőbe idén az előző évhez képest

A fosszilis energiaforrások égetése miatt idén egy százalékkal több szén-dioxid kerül a levegőbe, mint tavaly – derült ki a Global Carbon Project nevű szervezet szakértői által készített jelentésből, amelyet pénteken hoztak nyilvánosságra az egyiptomi Sarm-es-Sejkben, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésén (COP27). Kína károsanyag-kibocsátása 0,9 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, míg az Egyesült Államokban 1,5 százalékkal emelkedett. Ez régi trendekkel épp ellentétes fejlemény, mert az amerikai kibocsátás 2022 előtt folyamatosan csökkent, a kínai pedig emelkedett. A tanulmány szerint mindkét jelenség a koronavírus-világjárványra adott reakciók és kis részben talán az ukrajnai…

Tovább olvasom

Átírták az állam szociális gondoskodási kötelességéről szóló törvényjavaslatot

Október közepén nyújtották be a Belügyminisztérium „Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról” című, e címmel össze nem függő témákról is szóló salátatörvény-javaslatát, amely a szociális törvény megváltoztatását is tartalmazta.  A törvényalkotási bizottság csütörtöki ülésén új szöveget fogadtak el, amelynek pontos eredete szokás szerint ismeretlen, de a testület kormánypárti tagjai vették a nevükre. Ez az első mondatot úgy alakítja át, a „szociális biztonság” kifejezést kihagyva, hogy „Mindenki felelős önmagáért.” Ezután jönnek a hozzátartozók, majd az önkormányzatok, de ezek csak „jogszabályban meghatározott feltételek szerint”. Ezt követően változik a sorrend: ha a család és…

Tovább olvasom

A WHO legrangosabb kitüntetését kapta meg Müller Cecília

Kitüntette az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Müller Cecília országos tisztifőorvost „kimagasló szakmai munkájáért” – közölte a kormány koronavírus-tájékoztató oldala a Facebookon. A WHO a lehető legmagasabb fokozatú kitüntetést adta át Müllernek Hans Kluge, a WHO európai régiós igazgatója. Kluge Müllernek elkötelezettségét és szakértelmét is megköszönte, amit állítása szerint a koronavírus során tapasztalhattunk meg.

Tovább olvasom

A magyarok kétharmada még állít karácsonyfát

Viszont az emberek ötöde egy forintot sem szán az ünnepekre itthon. Átlagosan 100 ezer forintot szánnak a magyarok az idei karácsonyra, melyből 47 500 forint értékben kerülhetnek meglepetések a karácsonyfák alá. Három év alatt 20 százalékkal, 58 százalékra csökkent azok száma, akik vásárolnak ajándékot – áll a Cofidis Hitelmonitor reprezentatív kutatásában, amely a haszon.hu-n olvasható. A válaszadók több mint harmada azt nyilatkozta, kevesebb pénzből úszná meg az ünnepet, mint tavaly, nagyjából minden ötödik magyar pedig egyáltalán nem akar költeni a karácsony miatt. A felmérésből az is kiderül, hogy a magyarok kétharmada…

Tovább olvasom

Elmarad a pozsonyi V4-találkozó, mert a csehek és a lengyelek bojkottot hirdettek Orbánék oroszpolitikája miatt

A V4-ek házelnökeinek jövő péntekre tervezett pozsonyi találkozója elmarad, mert a cseh és a lengyel házelnök bojkottot jelentett be a magyar kormány oroszpolitikája miatt – írja a Seznamzpravy.cz nyomán a HVG. A cikk szerint a csehek részéről Markéta Pekarová Adamová házelnök – aki többször is bírálta Orbán Viktor magyar miniszterelnök politikáját – és a szenátus elnöke, Miloš Vystrčil is visszamondta a találkozót. Adamová a lapnak elmondta, mindig a magyarok azok, akik utolsóként csatlakoznak a szankciós csomaghoz, engedményeket követelnek, és azzal fenyegetőznek, hogy nem támogatják a további szankciókat. „Ráadásul képesek a háború kérdését Magyarországon…

Tovább olvasom

Milliós jutalmakban részesültek a tankerületi vezetők előző év végén

Három tankerületi vezető, aki az utóbbi hónapokban azzal került a hírekbe, hogy kirúgott vagy fenyegetett tiltakozó tanárokat, jelentős összegű jutalmat kapott tavaly év végén – derítette ki Tóth Endre, a Momentum képviselője. Azt eddig is lehetett tudni, hogy néhány tankerületben a vezetők több jutalmat kaptak, mint az alájuk rendelt tanárok összesen. Tóth Endre Facebookon azt írja: „10 hónap huzavona és az adatvédelmi hatósághoz fordulás után, végül sikerült megszereznem a tételes listát a tankerületi igazgatóknak kifizetett jutalmak összegéről.” Marosi Beatrix, a Belső-Pesti Tankerület igazgatója, aki kirúgta a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt pedagógusát, tavaly még…

Tovább olvasom

Vissza fog térni a baloldal, avagy hogyan verte át a Fidesz a szavazóit

Rezsifórumot tartott az MSZP szerdán Törökszentmiklóson, a megyében az első ilyen jellegűt. Ezen jelen volt Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke, Korózs Lajos szakpolitikus, Györfi Mihály megyei elnök is. Nagyon sokan voltak kíváncsiak a fórumra, amelyen megjelentek régi szocialista politikusok is. Így többek között Iváncsik Imre, Jauernik István, Farkas Imre, de még Füle István is. Jelen volt Kertész Ottó is a Jászságból.  Rózsa Endre, az MSZP mezőtúri szervezetének elnöke köszöntötte a szép számban megjelent érdeklődőket. Mint mondta, amikor a közelmúltbeli megyei MSZP-választáson Györfi Mihály lett az elnök, vele elhatározták, hogy újjáépítik az…

Tovább olvasom