Elütötte a vétlen kerékpárost

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt február 4-én délben, Jászberény belterületén. Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival a Sportpálya utcán, majd haladása során a Rákóczi út kereszteződéséhez érve az “Állj! Elsőbbségadás kötelező” közúti közlekedési jelzőtábla utasítása ellenére nem adott elsőbbséget a balról érkező kerékpárosnak, és elütötte.   A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a kerékpáros könnyű sérülést szenvedett, közölte a rendőrség. Fotó: police.hu

Tovább olvasom

Kenderesnél okozott súlyos balesetet a burai vezető

Egy tiszaburai lakos közlekedett személygépkocsival február 4-én 17 óra 55 perckor, Kenderes külterületén a 3404-es számú úton. Haladása során a 34-es számú főút kereszteződéséhez érve nem adott elsőbbséget a védett úton Fegyvernek felől Kunhegyes irányába közlekedő személygépjárműnek és összeütköztek, majd tovább gurult és egy jobbról  érkező gépkocsinak is nekiütközött. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – hárman súlyos, öten pedig könnyű sérülést szenvedtek.  A tiszaburai férfival szemben, közúti baleset okozása vétség miatt eljárás indult, közölte a rendőrség. Fotó: police.hu

Tovább olvasom

Ittasan vezetett, kiütötte a vasúti fénysorompót

Egy kunszentmártoni lakos közlekedett személygépkocsival február 3-án 5 óra 40 perckor Kunszentmárton külterületén a 45-ös számú főúton, Szentes irányába. Haladása során a 6. kilométerszelvényben egy balra ívelő útkanyarulatban nem követte az út vonalvezetését, lehaladt a jobb oldali útpadkára, ahol a vasúti átjáró fénysorompójának ütközött. A sofőrrel szemben a rendőrök alkoholszondát alkalmaztak, mely a megfújást követően pozitív értéket mutatott. A járművet vezető férfi ellen járművezetés ittas állapotban vétsége, és közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétsége miatt eljárás indult. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a gépkocsivezető és utasa könnyű…

Tovább olvasom

Fóliasátor égett Cserkeszőlőn

A tűzoltók megfékezték a lángokat.Kigyulladt egy fóliasátor Cserkeszőlőn, a Mathiász János utcában vasárnap este. Mintegy százhúsz négyzetméterre terjedt ki a tűz, amely körülbelül húsz négyzetméteren egy szomszédos sátrat is érintett. A kunszentmártoni hivatásos tűzoltók két vízsugárral eloltották a lángokat, közölte a katasztrófavédelem.

Tovább olvasom

Földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát, több mint 200 halott

Több erős földrengés rázta meg Törökország déli és Szíria északi részét hétfő hajnalban. Percről percre nő a bejelentett halálos áldozatok száma. A CNN hat órakor leadott jelentése 138 halottról szólt, az AP fél nyolckor már több mint 230 halálos áldozatról számolt be Szíriából Törökországból összesen. Az összedőlt épületek romjai között zajlanak a mentőmunkálatok, Törökország ehhez nemzetközi segítséget is kért – írta az MTI. Az Egyesült Államok elnöke Törökországnak és Szíriának is segítséget ígért a USAID-en keresztül – írta a Guardian. A legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is…

Tovább olvasom

Fidesz: Az orvosok méltatlan támadást indítottak a kormány és a betegek ellen

Az orvosok tiltakozása mögött is Gyurcsány Ferenc állhat, a kormány ismét tökéletesen tesz mindent – legalábbis szerintük. Aki Orbánék álláspontjával szemben helyezkedik, azonnal hazaáruló és támadja a magyar nemzetet. A pedagógusok után itt az újabb főellenség, fideszesek, készüljünk. Rendkívüli sajtótájékoztatón reagál vasárnap délután a kormány a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombati, rendkívüli küldöttközgyűlésén elhangzottakra. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára 14 órakor szólal majd fel az eseményen, amelyet Méltatlan támadás a kormány és a betegek ellen címmel hirdettek meg. Az eseményen részt vesz az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, Csató Gábor is. (Az OMSZ folyamatosan…

Tovább olvasom

Hüse Károly emléke előtt hajtottak fejet

Az MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár szervezésében, a szolnoki Ittebei Kiss József Helikopter Bázison települt katonai szervezetek vezetői idén is megemlékeztek a napokban Hüse Károly posztumusz őrnagy, a magyar katonai és polgári ejtőernyőzés egyik legendás alakja születésének 83. évfordulójáról. Az MN 3100 (a 34. Mélységi Felderítő Zászlóalj) ejtőernyős szolgálatának főnöke a 6263. ugrása során Szolnokon szenvedett tragikus balesetet. Az egykori katonasportoló tiszteletére összegyűlt emlékezők Váczi Mihály: Még nem elég című versét hallgatták meg. Az emlékezés virágait elsőként a helyőrségben települt Magyar Honvédség Összhaderőnemi Különleges Műveleti Parancsnokság parancsnoka…

Tovább olvasom

Szétszórt, hajlított szögekkel gyilkolják a gumikat, hatalmas a kár – képek

Több településen is rendre azzal találkoznak az autósok és motorosok, hogy az úton szétszórják a hajlított fémdarabkákat, amelyek szögként beleállnak és tönkreteszik a kerekeket. A borsodi polgármester komoly nyomravezetői díjat tűzött ki a tettesek kézre kerítése érdekében. Ilyennel Jász-Nagykun-Szolnok megyében is rendre találkozunk. Horváth Ferenc maga tette közzé a felhívást a Facebookon. “FELHÍVÁS! Kenézlő lakosaként egyszeri 150.000 Ft nyomravezetői díjat ajánlok fel annak a személynek, aki hasznos információval tud szolgálni a Kenézlő-Zalkod-Viss községek területén sorozatosan szétszórt, a fényképeken látható “szegek” “tulajdonosát” illetően. A hajlított fémek sorozatosan kárt tesznek az autók,…

Tovább olvasom

Totális roncshalmaz maradt csak az autóból

Eddig tisztázatlan körülmények között egy Renault típusú gépkocsi fának csapódott a Fehérvárcsurgói-víztározó melletti úton, Fehérvárcsurgó és Gúttamási között. Az autóban csak a gépkocsivezető utazott, aki az ütközés következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az elhunyt férfi a teljesen össze roncsolódott autóba szorult, őt a Székesfehérvári, Bodajki és Fehérvárcsurgói tűzoltók emelték ki a roncsból. A tűzoltó egységek feszítő-vágó berendezés segítségével, az autó ajtajait és tetejét levágták és így tudták kiszabadítani az elhunytat. A halálos kimenetelű balesetet részleteit a rendőrség vizsgálja. Forrás és fotó: rescuepress.hu

Tovább olvasom

Két, akár rejtélyes eset is borzolja a jászberényiek kedélyét

Bár már rég lecsengett a jászberényi időközi önkormányzati választás, van még bőven utózöngéje. Például egyebek mellett az, hogy sokan vették rossz néven, hogy Pócs János az első testületi ülésen, amelyen letették esküjüket a képviselők, nem jelent meg. De nem volt jelen Berkó Attila megyei kormánymegbízott sem, akit újabban vármegyei főispánnak kell(ene) szólítani. A jól értesült helyiek szerint ráadásul Pócs maga beszélte le Berkót arról, hogy részt vegyen az eseményen. Bárhogy is történt, Pócs közösségi oldalán semmit nyomát nem látni, hogy volt egy időközi választás, ami talán nem véletlen, hiszen ezen úgy elporolták…

Tovább olvasom