Az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook posztja szerint ismét porszemek kerültek a légörvény áramlási rendszerébe, a por pedig átfedésbe került a csapadékkal, így újfent saras eső hullhat Magyarországra. A Másfél fok rövid összefoglalóban fejtette ki, hogy akár a globális áramlási rendszer, közvetve pedig klíma változása is okozhatja, hogy az utóbbi időben egyre többször van saras eső Magyarországon.
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
Több mint 500 napon át produkált pozitív koronavírusteszteket, végül a kórházban hunyt el
Az alighanem rekorder áldozat még 2020 elején kapta el a covidot, utána 16 hónapon át folyamatosan pozitív volt a tesztje. Brit orvosoknak sikerült dokumentálniuk a leghosszabb ideig tartó koronavírus-fertőzést: a névtelen betegnél a vírus több mint 16 hónapig, összesen 505 napig volt kimutatható – számolt be róla a Telex.hu. A meg nem nevezett beteg 2020 elején kapta el először a Covidot, tünetei is voltak, a fertőzést végül egy pozitív PCR-teszt is igazolta. Az elkövetkező 72 hétben sokszor járt kórházba rutinellenőrzésekre, volt, hogy ellátásra is szüksége volt. Összesen ötvenszer tesztelték, és minden…
Tovább olvasomBámulatos, ahogy megmentette édesanyja életét egy telefonhívással a nyolcéves kisfiú
“Máté egy igazi hős, mindennel tisztában volt, egy belevaló kissrác” – írta posztjában a rendőrség. “Ez most szívfacsaró lesz” – kezdődik a bejegyzés, amelyben azt hallgathatjuk meg, hogyan hívja a 112-t Máté, akinek édesanyja rosszul lett. Mint írják, “nagyon nehéz egy ilyen helyzetben tárgyilagosan, összeszedetten beszélni, Máté mégis higgadtan elmondta, hogy hívják, utca házszámra hol lakik, mi történt, hogy van az anyukája, milyen gyógyszert szed a szívére… A kisfiú nem ijedt meg akkor sem, amikor hallhatóan nagyon rosszul volt édesanyja. Nagyon feszült pillanatok voltak, a Hívásfogadó Központ operátora és a…
Tovább olvasomUngár Péter: Egy zárt elitnek politizáltunk
Az LMP politikusa szerint önfelmentés a médiaviszonyokra fogni a minden eddiginél nagyobb bukást. Interjút adott a Telexnek Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő – a fontosabb gondolatokat a HVG szemlézte: Ungár szerint a mostani vereség „egy rendkívül letaglózó vereség volt. Tulajdonképpen nagyobb, mint az előző kettő, ha a számokat nézzük.” A képviselő azt vette észre, hogy az ellenzéki kollégáinak egy jelentős része nem látja be, hogy ez a vereség egy letaglózó vereség. „Önfelfelmentő mondatok vannak, amik a külső körülményekre hivatkoznak, és amik semmilyen önvizsgálatot nem jelentenek.” Szerinte egy zárt elit rétegnek politizáltak, és azon kívül…
Tovább olvasomUtánfutón szállított sportrepülő okozott balesetet a 4-es főúton
Kinyílt a sportrepülő szárnya és egy kamion szélvédőjébe csapódott Szolnoknál – írja a police.hu. Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Szolnok külterületén, a 4. számú főút 100. kilométerszelvényében 2022. április 22-én a délelőtti órákban. A rendőrség rendelkezésére álló adatok szerint egy személygépkocsi közlekedett a főúton, amely utánfutóján egy sportrepülőt szállított. A gép szárnya eddig tisztázatlan körülmények között kinyílt és a szemből jövő kamion szélvédőjének csapódott. A balesetben a kamion sofőrje – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett. A 4. számú főút balesettel érintett szakaszán teljes útlezárás…
Tovább olvasomEgy baleset során több, mint 220 kiló marihuána szóródott szét
Amikor ennyire tele van pakolva az autónk cuccal, tényleg próbáljunk meg ne karambolozni. A nemzetközi fűnapon, vagyis április 20-án közel 227 kilónyi marihuánát találtak Missouriban egy autópályán szétszóródva, ahova a rendőrök egy baleset miatt mentek ki. A baleset kora reggel történt, amikor egy nyerges vontató sofőrje megpróbált kikerülni egy másik, korábbi balesetet. Emiatt egy kisteherautó a nyerges vontató hátuljának ütközött, egy másik nyerges vontató pedig a kisteherautónak ment neki. Sérülésekről nem érkezett bejelentés, de a helyszínt két órára lezárták. Hivatalos beszámolók erről nem szólnak, csak feltételezni lehetett, hogy ennyi ideig…
Tovább olvasomKét lakóház kigyulladt és órákon át égett
Több, mint harminc embert kellett kimenekíteni, de személyi sérülés nem történt. Csütörtök délután kigyulladt egy lakóház Budakeszin: a Katasztrófavédelem akkori közlése szerint a Rózsa utcában egy kétszintes lakóház égett ki, a tűz azonban egy másik ház tetőterére is átterjedt. A lángokról a város polgármestere, Győri Ottilia tett ki fotókat a Facebookra. A Katasztrófavédelem végül csak három órával később, csütörtök este közölte, hogy a tűzoltóknak sikerült körülhatárolnia, majd eloltania a lángokat. Este a polgármester rövid Facebook-videót tett közzé, amelyben elmondta: 34 embert kellett elhelyezni a tűz miatt, de személyi sérülés nem történt. (Hvg.hu)
Tovább olvasomZivatarokra is készüljünk Jász-Nagykun-Szolnok megyében
Csapadékosra fordul időjárásunk, péntek délután zivatarok is végigvonulhatnak a megye területén. Több hullámban csapadék érkezik pénteken, zivatarveszély miatt az ország nagy részére figyelmeztetést is kiadtak. A hétvége további részében is sokfelé borús és hűvös idő várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez. Azt írták: pénteken többnyire erősen felhős vagy borult idő lesz. Több hullámban érkezik csapadék: eleinte eső, majd többfelé záporok, zivatarok formájában. Egy-egy intenzívebb zápor jelentős mennyiségű csapadékkal járhat, és jégeső is kísérheti. A szél többfelé megélénkül, zivatarok mentén…
Tovább olvasomAutóbaleset Karcag közelében a 4-es úton
Sérülés miatt a mentők riasztására is szükség volt. Püspökladány és Karcag között történt baleset, egészen közel a megyehatárhoz – írja a Civishir.hu. Árokba hajtott egy személyautó április 21-én kora este Püspökladány és Karcag között, a 4-es számú főútvonal 173. kilométerszelvényében. A helyszínre a püspökladányi tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították és átvizsgálták a járművet. A balesethez a mentők is kiérkeztek. (A borítókép illusztráció)
Tovább olvasomMagyarország újra pénzt kér Brüsszeltől – amelytől elvileg meg akarná védeni hazánkat a kormány
Kilenc tagország, köztük Magyarország is szeretne extra pénzt kérni Brüsszeltől a menekültválság miatt. Külön érdekesség, hogy az a kormány kéri erre az Európai Bizottságot, amely egyébként kommunikációjában folyamatosan Brüsszel ellen harcol és meg akarja védeni hazánkat a “brüsszeli bürokratáktól”. Ilyenkor fegyverszünet? Közösen kér Brüsszeltől pénzügyi segítséget az a kilenc európai uniós tagállam, amelyet legnagyobb mértékben érintett az Ukrajna elleni orosz támadás következtében kialakult menekülthullám — jelentette be Ivan Bartos cseh kormányfő-helyettes, regionális fejlesztési miniszter csütörtökön Prágában. A kilenc európai uniós ország április végéig 14 pontot tartalmazó intézkedéscsomag-javaslatot terjeszt az Európai Bizottság…
Tovább olvasom