A Szolnoki Járásbíróság gyermekpornográfia bűntette miatt 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 évi próbaidőre – felfüggesztett fiatalkorúak fogházára ítélte és egyúttal, a próbaidő tartamára pártfogó felügyeletét rendelte el annak a 18 éves, büntetlen előéletű lánynak, aki 2019. augusztusában egy Messenger csoportban, melynek rajta kívül 3 kiskorú lány és 2 kiskorú fiú tagja volt, megosztotta egy 15 éves lány intim fotóit, melyek a sértettet súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló módon ábrázolták. Tette ezt annak ellenére, hogy tudta, a sértett még nincs 18 éves – írja a…
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
Az ukránok szerint 22 ezer embert öltek meg az oroszok Mariupolban
Becslések szerint 20-22 ezer ember halhatott meg az oroszok által ostromlott kelet-ukrajnai kikötővárosban, Mariupolban – számolt be a CNN kedden Pavlo Kirilenko donyecki kormányzó szavai alapján. Kirilenko az amerikai hírcsatornának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy a halottak számának megállapítása nehéz, mivel a háború előtt félmillió lakosú város orosz blokád alatt van. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban arról beszélt, hogy a városban „tízezrek” eshettek áldozatul az orosz bombázásoknak. Kirilenko nyilatkozatában megerősítette, hogy éjszaka egy drón ismeretlen tartalmú bombát dobott le Mariupol kohászati üzemének környékén, a bomba tartalma miatt pedig többen rosszul lettek. A regionális…
Tovább olvasomUSA: Gázálarcos ismeretlen lövöldözött egy metróban, 16-an megsérültek
Legalább öt embert meglőttek helyi idő szerint kedd reggel a New York-i Brooklyn egyik metróállomásán – írta az Associated Press nyomán a Telex. A Manhattantől nagyjából negyedórányi metróútra lévő 36. utcai állomáshoz először a tűzoltók érkeztek ki, miután többen is füstöt jelentettek a metróból a reggeli csúcsforgalomban. A kiérkező tűzoltók több meglőtt embert és fel nem robbant robbanóeszközöket találtak – közölte a New York-i tűzoltóság szóvivője. Nem sokkal később már 13, majd 16 sérültről adtak hírt, arról azonban nem tájékoztattak, hogy ki, milyen sérülést szenvedett, és hogy mennyire súlyos az állapotuk.…
Tovább olvasomHárom nap alatt csaknem 500 embert büntettek meg a rendőrök a biztonsági öv miatt
A közlekedésrendészeti járőrök 2022. április 5-8. között Jász-Nagykun-Szolnok megyében a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrizték. Az egyenruhások ez a altt a három nap alatt 498 alkalommal (!) állapították meg a biztonsági öv használatának elmulasztását. Túlnyomórészt, 412 esetben a járművezető nem kapcsolta be a biztonsági övet, míg az utasok 86 esetben mellőzték az övhasználatot. A rendőrök a szabályszegő járművezetőket közigazgatási bírsággal sújtották és részükre közlekedési előéleti pontokat is előírtak. Felfoghatatlan tény, hogy gyermekbiztonsági rendszert 14 gépkocsiban nem használtak, a felelőtlen gépjárművezetőkre helyszíni bírságot szabtak ki a közlekedésrendészeti munkatársak. Kiemelendő ellenben, hogy a…
Tovább olvasomKöltségvetési csalással ítélték el a fideszes expolgármestert, mégis az önkormányzat munkatársa
Tát Margit, a Békés megyei Méhkerék Fidesz-KDNP-s korábbi polgármestere még az országgyűlési választások előtt, 2022 februárjában mondott le polgármesteri címéről. Ennek oka, hogy a települést 2010 óta vezető politikust a Gyulai Törvényszék mint másodfokú bíróság február 9-én jogerős ítéletben költségvetési csalás bűntette és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt felfüggesztett börtönbüntetésre és 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte – írja a HVG. Most viszont a Magyar Narancs arról számolt be, hogy a méhkeréki önkormányzati lapban megjelent egy cikk, amelynek címe „Új munkatárs”, és ami a költségvetési csalásért jogerősen elítét Tát…
Tovább olvasomEgy óra alatt tizenegy olyan autóst videóztak le Szolnokon, aki nem állt meg a STOP táblánál
Egy óra alatt 11 szabályszegő járművezetőről készült drónfelvétel. Az elsőbbségadás kötelező jelzőtábla utáni útkanyarulatnál a jogsértők a közlekedési járőrökbe futottak. Jász-Nagykun-Szolnok megyében nem először segíti drón a közlekedési szabálysértők kiszűrését. A rendőrök kiemelten a személyi sérüléses balesetek egyik fő okát, az elsőbbségadási szabályok betartását ellenőrizték 2022. április 11-én, hétfőn Szolnok egyik nagy forgalmat lebonyolító kereszteződésében. A pilóta nélküli légijárműre szerelt kamera 1 óra alatt 11 gépjárműről készített olyan felvételt, amin jól látható, hogy az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” közúti jelzőtáblánál a sofőr a megállási kötelezettségének nem tett eleget. A balesetmegelőzési tevékenységet…
Tovább olvasomTávozik a köztévétől Bende Balázs
A Magyar Hang értesülése szerint távozik a közmédiától Bende Balázs. A lap érdeklődésére a műsorvezető annyit válaszolt, hogy ezzel kapcsolatban keressék az MTVA sajtóosztályát. Az M1 emblematikus arca a csatorna külpolitikai újságírójaként, majd az MTVA vezető szerkesztőjeként vált ismertté – írja a HVG. Egy 2020 végén kiszivárgott hangfelvételen arról beszélt, hogy az MTVA-ban nem az ellenzéket támogatják, és akinek ez nem tetszik, az azonnal adja be a felmondását. A felvételen az hallható pontosan, hogy „most kell eldönteni és egyértelmű választ kapni, hogy ezen körülmények között fog-e, hajlandó-e itt dolgozni. Amennyiben…
Tovább olvasomMár egy jobboldali újságíró is arról beszélt, hogy tarthatatlan a köztévé politikai elfogultsága
Bencsik Gábor, a Magyar Demokrata szerzője írt arról, hogy bár örül az újabb fideszes kétharmadnak, “egyszerűen képtelenség”, hogy ellenzéki politikusok alig tehetik be a lábukat az MTVA-ba. “Akkor most, a számomra is örvendetes negyedik kétharmad után veszek egy nagy levegőt, és kimondom azt, amit a jobboldalon is mindenki tud: a magyar közszolgálati televízió politikai elfogultsága tarthatatlan” – így kezdi posztját Bencsik Gábor, a Magyar Demokrata című konzervatív-jobboldali lap szerzője. A jobboldali újságíróktól szokatlan megnyilvánulást így folytatja: “Egyszerűen képtelenség, hogy ellenzéki politikusok gyakorlatilag a lábukat nem tehetik be oda, a hírmagyarázók…
Tovább olvasomVegyi fegyvereket is alkalmazhatnak az oroszok az ukrán háborúban?
Nemcsak az ukrán vezetés, hanem a hírek szerint az amerikaiak is ettől tartanak. A Reuters Petro Andrjuscsenkót, az ostromlott város polgármesterének tanácsadóját idézi, aki egy bejegyzésében azt írta, később várhatók részletek és megerősítés arról, hogy pontosan mit használtak a harcok során a támadók – tudósított a 444.hu Volodimir Zelenszkij szokásos éjszakai videójában is a vegyi fegyverek lehetséges használatáról beszélt. „Ma a megszállók újabb nyilatkozatot adtak ki, amelyben arról beszélnek, hogy a terror új szakaszára készülnek Ukrajna ellen. A megszállók egyik szóvivője kijelentette, hogy vegyi fegyvereket vethetnek be Mariupol védői ellen.…
Tovább olvasomMegkezdődött a haltelepítés a Tisza-tónál – videó
Az egyik éjszaka pontyokat, másnap compókat helyeztek a vízbe. “Ugyan a technika ördöge megpróbált kibabrálni munkatársainkkal, ezért, még ha éjszakába nyúlt is, de nem maradhatott el az idei első halasítás. Összesen 9242 kg egynyaras ponty (közel 100 000 db) került a Tisza-tó vizébe. A halak több tételben elosztva, Abádszalókon, Tiszafüreden és Poroszlón lettek kihelyezve” – írta nemrég a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. a honlapján. A műveletről egy videót is feltöltöttek: A pontyok után aztán az egynyaras korosztályú compók kerültek sorra. Az összesen két mázsa (~20 000 db) kis compót a Poroszlói-medence…
Tovább olvasom