Az egyik legismertebb szlovák influencernek, Zuzana Strausz Plačkovának több, mint 750 ezer követője van Instagramon, ami közép-európai viszonylatban kimagaslóan soknak számít. A képeken az látszik, hogy párjával óriási luxusban tengetik a mindennapjaikat. Azonban a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) hétfő reggel óta razziát tart az ország több pontján, az őrizetbe vett személyek között van Plačková is – írja a Paraméter szlovákiai magyar hírportál. A szlovák sajtó arról ír, hogy a NAKA gyanúja szerint a 30 éves Plačková és férje, René Strausz, akit szintén őrizetbe vettek, hosszú ideje tagjai egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetnek. A…
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
Lemondások és belső konfliktus közepette kell meghozni az egyik legégetőbb döntést Paks 2-vel kapcsolatban
A kabinet mindent megtesz, hogy az ország egyik legnagyobb beruházása zöld utat kapjon. Még úgy is, hogy az atomenergia hivatal korábban számos akadályát látta a gigaberuházás tető alá hozásának. Azonban éppen akkor távozott posztjáról Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója, amikor a szervezetnek el kellene bírálnia azt a kérelmet, amely megnyitja az utat a két új paksi blokk megépítése, azaz az elmúlt évtizedek legnagyobb magyar beruházása előtt – írja a Népszava a direkt36 tényfeltáró portál írására hivatkozva. A leváltása csak olyan esetekben lenne lehetséges, ha például a bíróság…
Tovább olvasomSzijjártó hosszú távú gázszerződést írt alá az orosz Gazprommal
Tíz plusz öt évre szóló gázvásárlási szerződést kötött az orosz állami gázszolgáltatóval, a Gazprommal Magyarország – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter szerint a szerződés „ebben a bizonytalanságokkal teli világban” képes garantálni Magyarország energiaellátásának biztonságát. A külügyi tárca vezetője azt is közölte, hogy tíz év után van opció a vásárolt mennyiség módosítására, adott esetben csökkentésére. A szerződés évi 4,5 milliárd köbméter gáz megvásárlására vonatkozik. Ezt a mennyiséget a Gazprom két útvonalon szállítja Magyarországra: 3,5 milliárd köbmétert déli irányból, az október 1-jétől üzembe álló szerb–magyar interkonnektoron keresztül, illetve 1…
Tovább olvasomElkészült az elemzés, tényleg támadás érte az ellenzéki előválasztást – főleg Brazíliából és Kínából
Elkészült Frész Ferenc kiberbiztonsági szakértő vizsgálati eredménye az előválasztást érintő támadások kapcsán – közölte az aHang, az online előválasztási felület és az informatikai háttér biztosításáért felelős civil szervezet hétfőn. A civilek szerint a vizsgálat legfontosabb hozadéka, hogy kétséget kizáróan bizonyítja, támadássorozat valósult meg az előválasztást is kiszolgáló infrastruktúra ellen. Szerintük az is nyilvánvaló, hogy ezek a támadások a legfontosabb pillanatokra voltak időzítve – írja a HVG. Az elemzés szerint a rendszer a nem tervezett hálózati terhelés miatt nem tudott kiszolgálni. Támadási minták tapasztalhatóak a forgalomban, de ezek egyike sem hálózati…
Tovább olvasomTóth Csaba bejelentette, hogy visszalép a jelöltségtől
Visszalép az előválasztási indulástól Tóth Csaba, az MSZP-Párbeszéd zuglói jelöltje – jelentette be ő maga a „Mi történt?” címmel meghirdetett sajtótájékoztatóján. Tóth felolvasott egy nyilatkozatot, amelyben arról beszélt, hogy olyan támadások érték, amelyek ellen nem volt módja védekezni, és támogatói is kihátráltak mögüle – írja a Telex. Sérelmezte, hogy míg más kétes ügyekkel terhelt jelöltek mellett az ellenzéki pártok kiálltak, „addig mindenféle bizonyíték nélkül, mendemondákra hivatkozva az én miniszterelnök-jelöltem kihátrált mögülem.” Az ellene felhozott vádakra azt mondta: a helyreigazítási perek ilyenkor elveszítik az értelmüket, mert a néhány hónap múlva megjelent…
Tovább olvasomKoronavírus-jelentés: 20 halott, 1183 új fertőzött a hétvégén
Az elmúlt három napban 1183 új fertőzöttet találtak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 821 261 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja a koronavirus.gov.hu. Meghalt 20 beteg, így az elhunytak száma 30 171 főre emelkedett. A tájékoztatás szerint a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 783 167-en vannak, az aktív fertőzöttek száma pedig 7 923 fő. Utóbbi szám 210-zel alacsonyabb, mint amiről pénteken számoltak be. Negyvennel nőtt a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma, jelenleg 478-an vannak, közülük 71-en (+17) vannak lélegeztetőgépen. A hétvégén 5655-en kapták meg az első koronavírus elleni oltásukat, ezzel…
Tovább olvasomBográcsozás, gyerekemelés: így zajlott a Tiszai Hal Napja
Szeptember utolsó hétvégéjén rendezték a Tiszai Hal Napját, amelynek sikere ezúttal is garantált volt a változatos, minden korosztályt megszólító programoknak köszönhetően – számolt be az info.szolnok.hu. S ugyan már esős időben is bizonyított a rendezvény, a szinte nyárias idő még több látogatót csalt ki a Tisza-partra és a Tiszai hajósok terérére. Az elmaradhatalan főzőverseny már kora délelőtt csodás illatokkal adta hírül minden arra járónak, hogy érdemes maradni és megvárni a déli órákat, addig pedig elfoglalhatták magukat a Tiszai Hajósok terén, amelynek kérészpárt ábrázoló díszkútjában ezúttal pontyok és csukák úszkáltak. Ha…
Tovább olvasomVasárnap már jelentősen átlépték a félmilliót az előválasztáson szavazók száma
Jól sikerült a mozgósítás, vasárnap is több, mint hetvenötezren adták le szavazatukat az ellenzéki előválasztáson hazánkban. Sátorban megjelent: 55 527 szavazó (73,5%). Interneten keresztül adta le szavazatát (26,5%): 20 020 szavazó (az interneten keresztül szavazók a nap folyamán vagy azt megelőzően regisztráltak). Összesen tehát a nap folyamán 75 547 fő adta le voksát Magyarország következő miniszterelnökére és az előválasztás képviselőjelöltjeire, mindösszesen pedig már 517 397 fő szavazott az előválasztáson. A múlt hét összes napján erős volt a szavazási kedv, a szombati napon pedig rekordot döntött a résztvevők száma. A voksolás még…
Tovább olvasomPfizer-vezérigazgató: Egy év múlva visszatérhetünk a normális, korlátozásmentes életünkhöz, de évente szükség lehet oltásra
Egyszer már tavasszal is hallottunk hasonlót, bár akkor még csak harmadik, emlékeztető oltásról volt szó, most már évente ismétlődőről. Jó lesz ez így, vagy megint változnak majd menet közben a szabályok? Vasárnap a Pfizer gyógyszergyár vezérigazgatója az ABC News egyik hírműsorában nyilatkozva arról beszélt, hogy nagyjából egy év múlva lecseng a Covid-19 világjárvány, és visszatérhetünk a normális, korlátozásoktól mentes mindennapokhoz. Albert Bourla szerint a Covid-19 tovább fog ugyan fejlődni, újabb mutációkra is számítani kell, sőt, éves oltásokra is szükséges lehet, de csatlakozott a Moderna vezérigazgatójához, Stéphane Bancelhez, aki a múlt…
Tovább olvasom150 kilométert biciklizett egy férfi, hogy a GPS-szel megrajzolhassa a Nirvana világhíres lemezborítóját
Ez aztán a rajongó! 30 éve jelent meg a Nirvana legendás albuma, a Nevermind, és a kerek évforduló egészen különböző módon ihleti meg a rajongókat szerte a világon. Az ausztrál Pete Stokes amatőr kerékpáros például azzal tisztelgett Kurt Cobain és társainak ikonikus lemeze előtt, hogy a Strava GPS-applikáció segítségével megrajzolta a Never Mind legendás borítóját. A 150 kilométeres túra Stokes egysebességes bringáján mintegy nyolc órán keresztül tartott Adelaide belvárosában, a kiadott kép pedig nem csupán a baba alakját és jellegzetesen mufurc arckifejezését adja ki, de azt a bankjegyet is, ami a…
Tovább olvasom