A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) nyilatkozatot adott ki a Pegasus programmal és a Direkt36 oknyomozó portálon megjelent cikkben szereplő állításokkal kapcsolatban. Az egyesület aggodalmát fejezte ki: szerintük a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és a Terrorelhárítás (TEK) esetében az igazságügyekért felelős miniszter hozzájárulása alapján engedélyezett lehallgatások elbizonytalaníthatják mind az újságírókat, mint az információforrásokat, hiszen az újságírás egyik legfontosabb alappillére, a forrásvédelem került veszélybe. Mint írják: A Magyar Lapkiadók Egyesülete, mint az iparág reprezentatív érdekvédelmi szervezete megdöbbenéssel értesült a Direkt 36 oknyomozó portálon megjelent cikkben szereplő állításokról, miszerint Magyarországon évekkel ezelőtt elkezdték használni magyar…
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
Minden, amit a tokiói olimpiáról tudni érdemes
Az idei lesz hosszú idők óta a legfurcsább Olimpia. Egyrészt öt évet kellett rá várni és üres nézőterekkel tartják meg, másrészt folytatódik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság fiatalítási kísérlete, aminek az eredményeképp több új sportág és versenyszám is szerepel majd a játékok között. A négy új sportág, ami Tokióban debütál az ötkarikás játékokban, az a gördeszka, szörf (wind- és hullámlovaglás is), falmászás, illetve karate. Az új versenyszámok pedig a freestyle BMX és a 3×3 kosárlabda. Magyar induló viszont ezek közül csak karatéban lesz. Helyszínek Az olimpia 33 versenyhelyszínéből 28 az olimpiai…
Tovább olvasomTűz ütött ki a paksi atomerőműnél
Tűz volt kedden a paksi atomerőmű területén, a lángokat eloltották, senki nem sérült meg – közölte honlapján az atomerőmű. A tűz egy külső vállalkozó által használt konténerben, egy bekapcsolt hőlégfúvó miatt keletkezett. Az atomerőmű létesítményi tűzoltósága a konténer áramtalanítása után a tüzet eloltotta – írták. A tűz az atomerőmű technológiai rendszereit, a dolgozókat, a környezetet és a környéken élő lakosságot semmilyen formában nem veszélyeztette, az esemény kivizsgálása folyamatban van – tették hozzá.
Tovább olvasomAz LMP valódi intézkedéseket követel a klímaváltozás megfékezése érdekében
Magyarország a klímaváltozás szempontjából Európa legsérülékenyebb országai közé tartozik, ezért az LMP továbbra is azt követeli, hogy a kormány végre valódi intézkedéseket hozzon az éghajlatváltozás megfékezése és az alkalmazkodás terén – mondta keddi online sajtótájékoztatóján az LMP társelnöke. Schmuck Erzsébet gyökeres változást sürgetett az energiapolitikában, szerinte a drága és veszélyes atomenergia és a szennyező fosszilis erőművek helyett a megújuló energiaforrásokat kell támogatni. Ugyanígy létfontosságúnak ítélte az átállást az ökológiai mezőgazdaságra. Felhívta a figyelmet az elmúlt hetekben tapasztalható magyarországi és európai szélsőséges időjárásra, amely “a klímaváltozás számlájára írható”. Hozzátette: tudósok már…
Tovább olvasomMindössze 25 óriásváros felelős a világ üvegházhatású gázkibocsátásának több mint feléért
Mindössze 25, döntően Kínában lévő megapolisz a felelős a világ városi üvegházhatású-gázkibocsátásának több mint feléért – írja egy friss elemzés alapján az atv.hu. A Frontiers in Sustainable Cities című folyóiratban publikált tanulmány készítői 53 ország 167 városának emissziós adatait összevetve megállapították, hogy 23 kínai város, köztük Sanghaj, Peking és Hantan, valamint Moszkva és Tokió a felelős az összkibocsátás 52 százalékáért. Az elemzésben kínai, indiai, amerikai és európai uniós városok voltak túlsúlyban a globális kibocsátáshoz való nagyobb mértékű hozzájárulásuk miatt. A fejenkénti kibocsátás tekintetében ugyanakkor az európai, amerikai és ausztrál városok jelentősen…
Tovább olvasomAz Iparkamara javaslata szerint kötelezővé tehetnék a munkahelyeken az oltást
A kamara olyan jogszabály-módosítást javasol, amellyel bizonyos munkakörökben lehetővé tenné a vállalatok számára, hogy kötelezővé tegyék az oltást a munkavállalóiknak – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Portfoliónak. A lap szerint a javaslat tartalmazná, hogy amennyiben a munkavállaló nem él az oltás lehetőségével, akkor adott esetben áthelyezhető lenne egy olyan pozícióba, ahol nem veszélyezteti a kollégákat és az ügyfeleket. Parragh szerint eddig tömegesen fordult elő, hogy a munkaadó elvárta az oltás felvételét a munkavállalójától, aki ha nem élt vele, egyszerűen elbocsátották. Az indoklásban azonban nem szerepelhetett az…
Tovább olvasomDöntöttek az épülő új Tisza és Zagyva hidak neveiről
Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke hozta nyilvánosságra, hogy az M4-es gyorsforgalmi út Tiszán és Zagyván átívelő két új hidjának elnevezésével kapcsolatban döntés született A neveket illetően a Jász-Nagykun-Szolnok megyéből beérkezett javaslatokat fogadták el. Vagyis a Tisza-folyón átívelő új közúti híd a “Szapáry híd”, a Zagyva folyónál épülő átjáró pedig a “Jászkun híd” nevet kapta. 2021 elején szavazásra bocsájtották a két híd nevét, amelyen a megye lakosai vehettek részt. A Tisza folyó kapcsán a Béres József Tisza híd, a Zagyva folyó kapcsán a Jászkun híd elnevezés kapta a legtöbb szavazatot.…
Tovább olvasomA rendőrség állatkínzással gyanúsít egy újszászi nőt
Bejelentés érkezett a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2021. július 16-án, mert egy újszászi lakóház udvarán lánccal kikötött, elhanyagolt, sovány kutya szenvedett – számoltak be a rendőrség honlapján. A kiérkező rendőrök azt tapasztalták, hogy a kánikula ellenére friss ivóvíz nem volt a kutyus előtt, valamint a nyakán lévő nagyszemű lánc az eb húsába belenőtt. A nyomozók helyszíni szemlét tartottak, mely során az állatorvos szaktanácsadó megállapította, hogy a négylábú nagyon sovány, és a nyakából a lánc csak műtéti úton távolítható el, ezért a kutyát azonnal kórházba szállították. Az egyenruhások előállították a…
Tovább olvasomSzijjártó semmilyen lehallgatási ügyről nem tud
Szijjártó Péter azt közölte a V4 országok hétfői sajtótájékoztatóján, hogy “erről az állítólag adatgyűjtésről” nem rendelkezett és most sem rendelkezik semmilyen információval. A külügyminiszter azt is elmondta, hétfő reggel megkérdezte az általa felügyelt Információs Hivatal főigazgatóját, aki azt mondta, hogy ebben az ügyben semmifajta együttműködés nem volt az izraeli vagy más titkosszolgálatokkal. Szijjártó hozzátette, hogy az Információs Hivatal nem használja a szóban forgó szoftvert és semmiféle megállapodást nem kötött erre vonatkozóan az NSO-val. HVG.hu
Tovább olvasomOrbán ellen fordult egy polgármester, őt is lehallgatták
2018 decemberében törtek be Gémesi György gödöllői polgármesterhez, ám gyakorlatilag semmit sem vittek el a rengeteg érték közül – majd betörtek a fiához és két héttel később a lányához is, de ismét gyakorlatilag érintetlenül maradt minden. Az ellenzéki politikus szerint a hatalom próbálta megfélemlíteni és adatot gyűjteni róla. „A betörés azért volt durva, mert bementek az embernek abba a szférájába, ami csak az övé” – idézte fel a Direkt36-nak a két és fél évvel ezelőtt történteket Gémesi, akinek ugyanakkor bizonyítéka nem volt arra, hogy ki és miért tört be hozzá..…
Tovább olvasom