A közelmúltban számoltunk be róla, hogy a végre valami elkezdődött a Művésztelep közelében lévő kőhalomnál, azaz a Várkapu Látogatóközpontnál. A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a következő egy évben a Zagyva-gáton, a Nyáry Lőrinc hídtól a Bástya utcáig tartó szakaszon díszburkolatú sétány kiépítése valósul meg közvilágítással. A sétány mellvédje az egykori várfalat imitáló formában épül meg. A projekt során megerősítik a töltésalapot Jet-oszlopokkal, emellett új árvízvédelmi vasbeton fal készül, melynek feladata a szükséges árvízvédelmi biztonság megteremtése. Első lépésként a kivitelezés előkészítő munkálatai kezdődnek. A természetvédők és természetbarátok régóta aggódva figyelik, ahogyan…
Tovább olvasomCímke: beruházás
Ha feldobjuk strand, ha leesik semmi – a Tiszaligeti Strandfürdő
A szolnoki Tiszaligeti Strand felújításának gondolata először 2015-ben vetődött fel, majd nem sokkal később, 2019-ben hozzá is kezdtek a korszerűsítéshez. Akkor még nettó 6 milliárd 974 millió forint volt a beruházás tervezett költsége. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor már tavaly tavasszal megmártózhatnak a szolnokiak a megújult komplexum egy szabadon választott medencéjében. Ám az elképzelésekkel ellentétben ott tartunk, hogy a beruházás összköltsége már 10 milliárd forint. Es ki tudja, hogy hol van a vége akár pénzben, akár időben. Aki néhanapján tesz egy könnyű sétát a Tiszaligetben, szabad szemmel is…
Tovább olvasomKomoly fejlesztések kezdődnek Jászapátiban
Mindig sikeresek a pályázatok, ahol kormánypárti a polgármester, de ez nyilván a véletlen és a szakmai tudás műve. Megújul a vásártér és környéke Jászapátiban, a beruházásra csaknem 500 millió forintot nyert az önkormányzat a TOP Plusz Élhető települések pályázatán – közölte a több mint nyolcezer lakosú város polgármestere az MTI-vel. Farkas Ferenc (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a beruházás során megújul a vásártér belső úthálózata: az utak aszfaltozását tervezik és korszerűsítik a csapadékvízelvezető rendszert. Futópályát is kialakítanak a vásártér környezetében, az úgynevezett Malom-laposon pedig parkolót építenek. A vásártér komplex megújításának része a…
Tovább olvasomA Volánbusz a megyében több pihenő- és étkezőhelyiséget is felújít
A következő két év leforgása alatt több mint nettó 67 millió forintot fordítanak korszerűsítésekre tizennyolc helyszínen. A 2021-ben indult felújítási program keretében az autóbusz-vezetők pihenését szolgáló helyiségek, illetve étkezők közül a központi régióban eddig huszonkettőt, a nyugati országrészben ötvenkettőt, a keleti régióban pedig hatvannégyet korszerűsített a a Volánbusz Zrt., összesen 216,7 millió forint értékben – írja a Szoljon.hu. A helyiségekben szakipari, épületgépészeti felújítások történtek, illetve az elektromos rendszer és a világítás korszerűsítése valósult meg. Sor került a berendezés, a bútorzat és a használati tárgyak – például hűtő, kávéfőző, mikrohullámú sütő, televízió –…
Tovább olvasomVisszavonták az Avalon Fertő-tavi szállodaépítésére kiírt tendert
Visszavonta a két hete, a Fertő-tónál tervezett építkezések miatt kiírt gyorsított közbeszerzési eljárást a beruházó állami cég, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. Ez alapján úgy tűnik, mégsem kezdik el az építkezést a tóparton egy darabig – szúrta ki a 444. A rengeteg botrányt és felháborodást kiváltó beruházással kapcsolatban november legvégén derült ki, hogy meglepően gyorsan szeretnék lezavarni a közbeszerzési eljárást: a gyorsított tender alapján mindössze december 17-ig várták volna a jelentkezéseket a Fertőrákosra tervezett nagy szállodára, motelekre és üdülőházakra, sportközpontokra, medencékre, vitorlásklubra és más létesítményekre kiírt közbeszerzésre. A beruházás Natura 2000 besorolású területen, több tízezer négyzetméter…
Tovább olvasomA Metálplaszt hatszázmillió forintnál is többet költött korszerűsítésre Jásztelken
A fejlesztéshez több mint 326 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a kft. a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) pályázatán – tájékoztattak. A beruházás során fejlesztették a gyártó berendezéseket, bővült a tevékenységi kör – írták. Korszerűsödött a gyártásirányítási szoftverrendszer, hardver beszerzés is történt. A cég tájékoztatása szerint a beruházás a tervek szerint mintegy tíz-tizenöt százalékos kapacitásnövekedést eredményez. A jászberényi székhelyű Metálplaszt Kft. honlapján szereplő adatok szerint az 1990-ban alakult cég teljes mértékben magyar tulajdonú családi vállalkozás. Kezdetben a műanyagfröccsöntés volt a társaság fő tevékenysége, majd szerszámtervezéssel…
Tovább olvasomHarmincmilliárdból épülhet meg a Csáklya úti híd
Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere október 15-én tájékoztatott arról közösségi oldalán, hogy a szolnokiak kezében a döntés, hogyan is nézzen ki az új, Csáklya úti híd. A szavazás eredményéről videóban számolt be Szalay. Mint mondta: Kedves szolnokiak, óriási köszönet a rengeteg szavazatért, illetve azért, hogy ilyen sokan gondolkodtunk közösen a megyeszékhely talán egyik legfontosabb fejlesztéséről, hiszen ha Csáklya úti híd, illetve a hozzá tartozó szandai elkerülő megépül, biztos vagyok benne, hogy ezek a fejlesztések a következő ötven, akár százévre is meghatározhatják a város közlekedési kultúráját és lehetőségeit. A híd tervezése másfél milliárd forint…
Tovább olvasomIdén elkezdhetik építeni a körforgalmat Fegyverneken, ahol rengeteg a baleset
A Fegyvernekbe vezető bekötőút és a négyes főút kereszteződése nagyon frekventált. A csomópont több település, vagyis Örményes, Karcag, Szolnok és Kunhegyes irányába vezeti a forgalmat, ráadásul a négyes főút mellett álló benzinkúthoz is itt lehet lekanyarodni, és a nyári időszakban még a mezőgazdasági járművek is gyakran használják. Hamarosan lezárul a közbeszerzési eljárás, ha minden jól megy, akkor már ebben az évben megkezdődhet Fegyvernek bekötőútja és a négyes főút kereszteződésébe tervezett körforgalom építése. Az utóbbi években számos súlyos, köztük több halálos baleset helyszíne volt a kereszteződés, ezért az önkormányzat évek óta…
Tovább olvasomKözel 5 milliárd forintért tervezik meg a hajdúnánási MotoGP pályát
A BORD Építész Stúdió Kft. nettó 4 milliárd 716 millió forintért tervezheti a hajdúnánási MotoGP versenypálya és autó-motorsport komplexumot – írja a Napi.hu. A cikk szerint a közbeszerzési felhívás közzététele nélküli szerződéskötést a Kelet-Magyarországi Versenypálya Kft. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben. A kormány tavaly júniusban jelentette be, hogy korszerű, multifunkciós, gazdaságosan üzemeltethető versenypályát épít Hajdúnánás külterületén, amely alkalmas lesz egyebek mellett a világ első számú gyorsaságimotoros versenysorozata, a MotoGP futamainak befogadására is. Mostanra az is kiderült, hogy a pályát 65 milliárd forintból építik meg.
Tovább olvasom