Kovács Richárd olimpikon ökölvívót köszöntötték Nyíregyházán

Kovács Richárd

Pénteken ünnepélyes fogadtatásban részesítette Kovács Richárd ökölvívót, a párizsi olimpián ötödik helyet szerzett ökölvívót a Nyíregyházi Vasutas Sport Club (NYVSC) és a város vezetése . A 26 éves sportoló az 63,5 kilogrammos súlycsoportban szerepelve ért el pontszerző helyet, ezzel beírva magát a magyar ökölvívósport történetébe.

Tovább olvasom

Öt év kellett, de csak kiderült: rendszerszintű csalásokkal manipulálták az olimpia fontos bokszmeccseit

Több mérkőzés eredményét már akkoriban is nagyon furcsának, egyesek felháborítónak találtak. Most az is kiderült, hogy nem alaptalanul. Egy független vizsgálat megállapította, hogy a 2016-os riói olimpián tisztviselők egy olyan rendszert működtettek, amely manipulálta a bokszmeccsek kimenetelét – írja a BBC. A Nemzetközi Bokszszövetség (AIBA) által megbízott vizsgálat vezetője, Richard McLaren elmondta, hogy ennek a csalásnak „évekkel korábban” ágyaztak meg. A vizsgálat összesen 11 mérkőzést talált gyanúsnak, de azt mondták, mások is lehetnek. Azt egyelőre nem közölték, hogy pontosan hogyan manipulálták az eredményeket. Ezek közé tartozott a brit Joe Joyce és…

Tovább olvasom