Új parkolókat alakítanak ki Jászberényben

Jászberényben is egyre nagyobb gondot jelent a parkolás. Bár ez természetes folyamat, minden észszerű lehetőséget megragad a város vezetése, hogy enyhítsen ezen a problémán. Jelenleg a Hatvani út és Hentes utca térségében szeretnéenk tizenhat parkolót építeni, ehhez azonban először tervekre van szükség. A beérkezett árajánlatok alapján a nyertes ajánlattevő a KSK Mérnöki Kft., a cég a terveket 1.9 millió forintért fogja elkészíteni, közölte Budai Lóránt polgármester. Szolnokon is nagy gondot okoz a parkolás, egy ideig azonban mégsem nyitottak meg egy újonnan épült parkolót, arra hivatkozva, hogy az az új várprojekt…

Tovább olvasom

Aggódnak a plusz parkolók miatt a lakók

Közmeghallgatással kezdődött a szolnoki közgyűlés csütörtöki ülése.  A közel 70 ezres városból ketten jelentek meg ezen, bár ez akár lehet érthető is. Sok foganatja ugyanis nemigen van az itt a városi vezetéstől elhangzott igéreteknek. Tavaly például egy helyi lakos arra kérdezett rá, mi lesz a volt Magyar Rádió épületével. Rajta vagyunk, hogy ne az enyészeté legyen, hangzott el, mégsem történt ez ügyben semmi. Most Ring Borbála kért szót, és mint mondta, a környékbeli lakosokkal együtt maga is örül annak, hogy végre lehet valami a volt Domus épületéből, újra bolt nyithat ki…

Tovább olvasom

Valami készül a volt Domus helyén

Szalay Ferenc polgármester úr biztató tárgyalásokat folytat arról, hogy az egykori Domus helyén ismét élelmiszerbolt működhessen, adta hírül Rusvai Károly a körzet önkormányzati képviselője. A szűkszavú bejegyzésből annyit tudhatunk meg, hogy egy országos bolthálózattal rendelkező kereskedelmi cég érdeklődik a belvárosi épület iránt és már meg is tekintették a régóta üresen álló építményt, sőt, a bolt megnyitásához szükséges parkolókról is egyeztettek az illetékesekkel. Amint további fejlemény lesz az ügyben, természetesen azonnal értesítem önöket, zárja sorait Rusvai. Reméljük ezúttal valóban történik előrelépés az ügyben.

Tovább olvasom