Elhunyt a keresztény-konzervatív közösség egy értékes embere

Szombat reggelre elhunyt dr. Kormosné Szombati Márta szolnoki politikus. Szalay Ferenc polgármester ezt közölte: “Ma reggelre egy angyallal többen őrzik békés álmunkat, mára keresztény-konzervatív közösségünk elvesztette egyik értékes tagját, dr. Kormosné Szombati Mártát. Városunk önkormányzatának, a Fidesz közösségének nevében ezúton szeretném kifejezni részvétemet a családnak, barátoknak. Veszteségükben osztozunk. Mártival hosszú évtizedeken át közösen építettük közösségeinket, együtt dolgoztunk a Széchenyi városrészért, majd a közgyűlésben Szolnokért. Igazi lokálpatriótaként mindig az volt számára fontos, hogy jót tegyen szeretett városáért, az itt élő emberekért. Soha nem felejtjük őt, emlékét megőrizzük!”

Tovább olvasom