Magyarországon valóban semmi ilyesminek nincs sohasem következménye? Hadházy Ákos bukkant rá erre a csodálatos hungarikumra, Facebook-oldalán közzé is tette nyomozásának eredményét. A RÉGI PÁLOS FOGADÓ UDVARÁBAN FELÉPÜLT MELLÉKHELYISÉGRE A HELYI ÖNKORMÁNYZAT NEM KEVESEBBET, MINT 29 MILLIÓ 878 EZER FORINTOT KÖLTÖTT. A nagyívű fejlesztés még 2019-ben történt, meglehetősen érdekes finanszírozási konstrukcióban. Tíz környező település önkormányzata – köztük az őrbottyáni – hozta létre az Izotóp Tájékoztató Ellenőrző Társulást. Ez a szervezet a Központi Nukleáris Pénzügyi Alaptól (KNPA) kap költségvetési támogatást. A KNPA pénzeszközeinek elköltését az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője felügyeli. A társulás célja szerint tájékoztatási feladatokat…
Tovább olvasomCímke: felújítás
Megújul a rendelőintézet Szolnokon
A 46 éves épületre már nagyon ráfér a teljes felújítás, ez 250 millióból meg is valósul. 250 millió forintból újulhat meg a Temető úti rendelő. Az 1975-ben épült létesítmény megérett a felújításra. Minden igényt kielégítő, akadálymentes, korszerű, energiatakarékos egység várja majd a a felújítást követően a betegeket. Alaposan megette már az idő a Temető úti orvosi rendelő épületét. A közgyűlés legutóbbi döntése alapján teljesen megújul majd az épület. PÓKÁSZ ENDRE sajtóreferens, Szolnoki Polgármesteri Hivatal: Nem véletlenül döntöttek úgy a képviselők, hogy ezt az épületet fel kell újítani. Korábban szóba került…
Tovább olvasomNagy kormányzati mutyibalhé körvonalazódik Szolnokon – hová tűnt 1,5 milliárd (!) forintnyi közpénz?
Megint egy hatalmas turisztikai fejlesztés áll a középpontban, Hadházy Ákos megpróbálta felkeresni, hogy ebből a hatalmas mennyiségű (nagyrészt EU-s) pénzből mit sikerült kihoznia Szolnoknak az elmúlt években. Egyelőre valahogy nemigen találjuk mi sem és mások sem, a pénz azonban elillant a semmibe. Ezt vajon megint mivel magyarázza a Fidesz-KDNP? A független képviselő saját Facebook oldalán számolt be az eseményekről. Szolnok ismét nem éppen jó színben tűnik fel, köszönhetően a “hozzáértő” kormánypárti vezetésnek. “Ennyit találtam tegnap Szolnokon a másfél milliárdos (!) a “Szolnoki várkerület turisztikai fejlesztése” című projektből. Pedig a hivatalos…
Tovább olvasom